Gyerekorvosok Magyarországon, Franciaországban és Szerbiában

Maja beteg lett, ezért orvoshoz vittük, innen jött az ihlet, papírra kellene vetni a tapasztalatokat.

Előre kihangsúlyozom, hogy a tapasztalatok szubjektívek!

Franciaországban minden orvos rácsodálkozik Maja első oltására, a BCG oltásra, amit a csecsemők a karjukba kapnak. Csodálkoznak, hogy milyen és mekkora. Természetesen rá szoktam kérdezni minden alkalommal, hogy náluk hova adják és milyen alakúra. De mindig csak az a válasz, hogy másmilyen. Én pedig erősködtem, mert ezt nem találtam kielégítő válasznak. Az első gyerekorvosunk, a békebeli doktornő azt mondta, hogy ő a kar alsó részébe adja, hogy ne éktelenkedjen egy "varrat" ott a karon, pláne, ha a gyerek később modell szeretne lenni.

A békebeli doktornőt nagyon szerettem, sajnos elment nyugdíjba. Ő egy mindig nagyon elegáns, mindig csinos, mindig kedves doktornő, szép frizurával, finom sminkkel. Mindig szívesen beszélgetett velem, nemcsak Maja egészségügyi helyzetéről, hanem minden másról is. Nagyon elkeserített a hír, hogy már nem marad a PMI-ben (Protection Maternelle et Infantile, azaz Gyermek- és Anyavédő Központ, védőnők és orvosok csapata dolgozik itt). 

Helyette jött egy nagyon, de igazán nagyon fiatal doktornő. Őt is szeretem, bár bele-belenézett Maja dossziéjába, tehát látta feketén-fehéren, hogy mikor mekkorát nőtt, mikor mit evett, de mégis feltett ismétlődő kérdéseket. Nem baj. Ő szép doktornő, szép az arca, de óriási a valaga. Most ez nem túl szép tőlem, hogy leírtam, de a békebeli doktornőről, ha leírtam a benyomásaimat, akkor a fiatal doktornőről is kénytelen voltam leírni a legszembetűnőbbet. 

Saját gyerekorvosunk még nincs, ez egy nagyon hülye dolog, aggódom is. Lépni kellene. Sőt! Kellett volna már réges-régen. Keresni egy gyerekdoktort, hogy vészhelyzet esetén legyen kihez fordulnunk. Eddig a család háziorvosához futottunk, őket nem éreztem tökéletesnek, legfőképpen lehúzásnak éreztem a vizitet. Állításuk szerint gyerekorvosláshoz is van jogosultságuk. 

A magyar doktornőnk a rideg doktornő, akihez, ha menni kell, akkor elkezdek fázni, libabőrös lenni. Igaz, hogy két falut visz hivatalosan és még egyéb falvak kis magánbetegeivel is foglalkozik, de velem mindig olyan szűkszavú volt, ez pedig egy kezdő anyának nem megnyugtató. 

Ha már az előző két doktornő külsejére kitértem, az övéről is írok. Ő a biodoktornő. MBT cipőben jár, semmi flanc nincs a ruházatában, a frizurájában.

Egyedül akkor volt egy mosoly az arcán, amikor kínomban kivittem hozzá Maját, miután még mindig nem kakálta ki a fakaticát, amit 3 nappal korábban nyelt le Wildi barátnőmnél. Lenyelte, ez fix volt, hiszen láttuk a kezében, utána viszont eltűnt. Wildi pedig tűvé tette a lakást, többször is, de a fakatica nem került elő. Tehát 100%, hogy lenyelte. Én még láttam is, hogy emeli a szájához, de amikor áttúrtam a száját, már lement a katica. A biodoktornő elmosolyodott és mondta, hogy ami bement, az garantáltan kijön, úgysem tudja megemészteni. Szerinte nem nyelte le, mert ennyi idő alatt már rég ki kellett volna jönnie. Aznap este jött ki. 

(Maja lenyelt egy naftalingolyót is, ettől a mai napig rosszul vagyok. Bepenészesedett a szekrényünk, mert amikor megszületett, nem ugyanúgy szellőztettük a szobát, meg ne fázzon szegény újszülött. De nemcsak bepenészesedett, hanem megszálltak a molyok is. Megették a ruháinkat. Ezért kidobáltuk a felzabált ruhákat és a régieket is, amik a '80-as évektől ott dekkoltak a szekrényben, foglalva a helyet. Azzal, hogy kiszedegettük a ruhákat a szekrényből leesett a földre néhány naftalingolyó és Maja a földön ülve meg is kóstolta. Öklendezett tőle, de nem hányt. Megijedtünk, de nem volt rosszul ezek után. Másnap ráadásul ki is kakálta, elég épen. Hívtam a Bethesda kórházat, mondták, hogy menjünk be a kórházba, de előtte hívjuk a toxikológiát. Ott azt mondták, hogy már nincs mit tenni, kikakálta, rendben van. Előtte megnézték, hogy a naftalin lenyelése mivel járhat. Ha benne maradt volna, ki kellett volna szedni, de ez megoldódott szerencsére. 

Bio doktornő igazából itt fakadt mosolyra, miután elmeséltem, hogy előző nap naftalint nyelt, másnap viszont fakaticát. Ezek szerint van szíve, van humora, csak normális esetben nem mutatja ki.)

Szerbiában is beteg lett Maja. Pontosan az utazás napján már lázas volt, de Doliprane-nal le tudtuk vinni, azonban elég forrónak tűnt a gyerek, így megnyugtatásképpen elugrottunk egy gyerekdoktorhoz.

Ő nagyon ért a gyerekek nyelvén, mondhatom, hogy az eddigi gyerekorvosok közül a legjobb, legszimpatikusabb. Úgy indít, hogy előhozza a gumizsiráfot, meghallgatja a sztetoszkóppal a zsiráf nyakát, megsimogatja a gyerek ujjait, kezét vele és csak utána hallhatja meg a szívét, tüdejét. Utána megnézi a fülnézővel a nyuszi füleit és csak utána a gyerek füleit. Abszolút gyerekbarát doktor. 

Folyt.köv.

Párizsban leesett a hó (Budapesten meg elesett a ló)

Pipa vagyok, mert erre nem számítottam, hogy az utazásunk előtt két nappal így és ennyire belep minket a hó, hogy nem tudok csavarogni menni. Pedig pont ma akartam beugrani Párizsba a Lafayette áruházba anyukámnak ajándékot venni (tudom is, hogy mit) és a testvéremnek a Rue Mouffetardba érdekes T-shirt-et, de mire észbe kaphattam volna, már a sarkon volt a hó, a fórumról tájékoztattak, hogy Versailles környékén már szakad és itt a világvége. 

A Carrefoureba is el kell még mennem, de odáig sem jutottam el, pedig csak tíz perc autóval. 

Egyedül a gyógyszertárba tudtam elkínlódni magam, mert ugye babakocsival mentem (igaz, a terepkocsival), de itt nem takarítják a járdákat, ezért bokáig érő hóban kellett tolnom Maját. Emlékeztek a Delta című műsorra, amiben az Északi sarkon a fekete fehér ember tolja magát a hóviharban? Na olyasmi voltam én is, csak éppen babakocsit toltam magam előtt.

Utána még a péknél vettem pain au chocolat Adrien-nek, mert nagyon beteg. Influenzás. Semmiféle ételt nem tudtam belédiktálni ma, ezért gondoltam a csokis batyura, hátha az lecsúszik betegen is. Lecsúszott, de közben fintorgott.

Közben megtudtam, hogy rengeteg ember a munkahelyén ragadt, sőt az óvodákban és bölcsödékben a pedagógusok sms-t küldtek a szülőknek, hogy ne induljanak el a gyerekekért, mert ott aludhatnak, természetesen nem rakják ki őket. Ilyen állapotok vannak.

Nagyon remélem, hogy szombaton már nem lesz fennakadás a reptereken a hó miatt! Nagyon remélem, hogy még be tudok ugorni Párizsba a kis ajándékokat megvenni. 

A címben szereplő rím pedig adta magát, bár semmi összefüggés nincs a két sztori között. Egyszerűen kipattant az agyamból, magyarul eszembe jutott a következő sztori.

"Budapesten meg elesett a ló" rím onnan jött, hogy pár éve elmentünk a haverokkal a szilveszteri Lovira és én kétszer fogadtam, mindkétszer pórult járt lóra. Az elsőt diszkvalifikálták, mert nem helyesen ügetett (vagy, hogy is mondják), a másik pedig elbotlott, elesett és eltörött a nyaka, ezért meg is döglött szegény ló.  Ott a szemünk láttán. Még a Népszabadság is megírta a hírt. Megfogadtam, hogy én soha többet nem fogadok lovakra, de sajnos nem tartottam be az ígéretet, sőt még nyertem is (Longchampsban). Ezek után nyilvánvaló, hogy el-elkeveredek majd egy-egy lóversenyre életem során. 

Mikulás Versaillesben

Meghívást kaptunk Manoetól, valódi magyar Mikulás ünnepséget rendeztek, virgáccsal, mikuláscsomaggal, Krampusszal és persze Mikulás bácsival. 

Babazsúrvolt, macifigurás sütikkel és volt "Mézi" sütiformás süti is, valamint csokis csillag, répatorta, mind-mind nagyon finom volt, a legjobban a narancsos maci ízlett, rajongok a narancsos sütiért, a répatorta pedig egy klasszikus, imádom. 

Néhány fotó:

 Csoprotkép, bal oldalt Maja óbégat.

 Maja az apjával.
Vajon azért akarja letépni a maskarát, mert felismerte?
Ez örök titok marad.

 Mathilde kedvesnek tartotta a Mikulást, ellenben a Krampusz jelenlétét nem tudta feldolgozni.

Margot nem csípte sem a Mikulást, sem a Krampuszt.

Sok kicsi

FELHÍVÁS!

Katt:

http://www.sok-kicsi.hu/

Ez egy lehetőség adakozásra és egyben nyereményjátékon szerepelni, 2in1.

Az ember vesz sorsjegyet, ezzel állati jó kis nyereményekhez juthat, ha meg nem nyer, akkor "csupán" adakozik. Szerintem nem rossz ötlet. 

Nagyon rövid szemelvény a honlapról, a teljesség igénye nélkül:

"... L. Ritók Nóra Berettyóújfalun élő grafikus-tanárnő Igazgyöngy alapítványa a minőségi életre teljesen esélytelen, mélyszegénységben élő, gyakran halmozottan hátrányos helyzetű Hajdú-Bihar megyei családok életén próbál lehetőségeihez képest javítani. (...)"

Én vettem sorsjegyet, mert oly ritkásnak tűnik az évi 1%-ot felajánlani adóbevalláskor, vagy egyszer-egyszer a templom kapujában egy kisöregnek pár pénzérmét adni. Ráadásul imádok nyerni is.

Itt Franciaországban a tűzoltóknak adtunk. Ilyenkor, a karácsonyi ünnepek tájékán falinaptárral házalnak, aki akar ad, aki nem, nem. Még csekket is elfogadtak fizetőeszköznek, ezen jól meglepődtem. A mai napig alig tudok megbarátkozni a csekk gondolatával, de itt általánosan elfogadott. Az embereknek van csekkfüzetük és bőszen használják is. Mondjuk tegnap jól jött, mert nem volt itthon pénzünk, csak fillérek, vagy egy nagyobb darab nagy tételű bankó, így pont kapóra jött a csekkfüzet.

Otthon a kéményseprők házalnak, de hol van már seperni való kémény? 

A napokban láttam, hogy a nagy bevásárlóközpontban hostes lányok zacskót osztogatnak, én elfogadtam, de akkor még nem tudtam, hogy miről van szó. Nem fűztek hozzá magyarázatot, mert mindenki tudta, hogy ez mire jó, csak én nem. Még mindig zöldfülű vagyok ebben az országban.
Az "élelmiszerbanknak" (Fédération Francaise des Banques Alimentaires, lutte contre la faim) gyűjtöttek. Ebbe a zacskóba kell rakni azt az élelmiszert, amit adományba kíván adni az ember.
Tegnap meséltem Adrien-nek a "sok-kicsiről" és ő elmesélte, hogy adott konzerves zöldborsót, zöldbabot, gombát, kekszet, tejet az élelmiszerbanknak. Így ő is jót tett és én is, csak én kapzsi vagyok a szemében, mert a nyereményre is hajtok.
Most olvastam, hogy 24 millió étkezésre elegendő élelmiszert gyűjtöttek össze a 2010-es gyűjtés során.

Vasárnap Pascal nagybácsinál

Tegnap Pascalékhoz voltunk hivatalosak ebédre. 

Pascal Adrien nagybácsija, a dédi kisfia, anyósom öccse. Pascal kereken 50 éves. Ezt onnan tudom, hogy idén rendezett nagy szülinapi partit, amin nem tudtam részt venni, mert pont Magyarországon voltunk Majával. Most egyetemista, pszichológiát hallgat. Ez nagyon tetszik nekem, tökéletesen bizonyítja, hogy soha nem késő, ráadásul még gitározik is. Mindig is szerettem azokat az embereket, akik gitároznak. Engem elbűvöl.

Pascal Veronique-kal él együtt. Veronique lelencbe adott gyerekekkel foglalkozik, illetve az ehhez tartozó  jogi procedúrákkal. Veronique-ot nem nagyon szeretik a család nőtagjai, szó szerint fikázzák, kiröhögik,  gúnyolódnak a háta mögött, pedig szerintem jó fej. Csak beléjük égett, hogy nem szerette Pablot, aki Pascal 14 éves fia. Én nem látom, hogy nem szeretné a kisfiút. Lehet, hogy régen, amikor összemelegedtek Pascallal nem tudott a gyerekkel bánni, de azt túlzásnak tartom, hogy (állítólag) nem szólt hozzá soha, de soha. 

Mondhatni a család női tagjai rosszindulatúak, persze szemben édesek, mint a méz.

Beszélgettünk, beszélgettünk és a társaság női tagjai ismét elkezdtek Patiról pletykálni. Hogy Pati sokáig egyke volt és ezáltal nagyon elkényeztetett gyerek lett. 

Pati Adrien nagynénije, a dédi elsőszülött lánya, anyósom és Pascal nővére, az ő lánya Delphine, fia pedig Guillaume, az utóbbi kettőt nagyon szeretem. Van még két lánya, de őket nem ismerem, a nevükre is alig emlékszem. Várj csak! A kicsi Elza, a nagy Marion. Elzával egyetlen egyszer találkoztam, még Manon -Adrien húga- esküvőjén, de két mondatot sem váltottunk. Marionról csak legendákat hallottam eddig.

Patit nem nagyon szeretik a család nőtagjai. Őt sem. Persze a dédi szereti, hiszen saját lánya, de mégis kritizálja. Én nem értem. Szerintem Pati érdekes személyiség, igaz nem mondhatom el, hogy nagyon ismerném, de amit eddig láttam belőle, amiről beszélgettünk, az szimpatikus. Ő fogta magát és a válása után elkezdett világot járni. Elutazott már kétszer is Indiába és most jött haza október végén az El Camino-ról. Nekem festett egy Klimt ihletésű festményt, ezzel "megvásárolt", mert én a festményeket úgy szeretem, mint a gitárosokat. 

Amiért felhoztam Patit témának: anyósom állítja, hogy ő soha világ életében nem volt féltékeny. Patit nem szereti, mert túl különleges volt már gyerekkorában is, de ő ezt az érzést nem nevezi féltékenységnek. Azt mondja, hogy felnézett a nővérére. De féltékeny soha nem volt rá, sem semelyik fiújára. Ő tudja. De szerintem sántít. 

Elkezdtük kielemezni, hogy mi az a féltékenység és lévén Pascal maholnap pszichológus lesz, az általa felállított definíciót hittük el.

Adrien felhozta Julien esetét a spanyol lányokkal című sztorit (amit majd egyszer talán elmesélek, de most nem izzik bennem a vágy, hogy elmeséljem), de anyósom nem engedte, hogy elmeséljük tetőtől talpig a történetet, pedig ahhoz, hogy megértsünk valakit szerintem szóhoz kell engedni. Nem, anyósom úgy mond ítéletet, hogy a féligazságot ismeri. Kissé bosszantó tulajdonság tőle, de nem tudok rá haragudni. Érezhetően ő akar beszélni, beszélni, beszélni, elmesélni, hogy apósom mennyire kikészítette őt. Állandóan visszakanyarodik a válásához. Érthető, hiszen biztosan nagyon megviselte. De ettől még én is szót kérek!

A vasárnapi menü Pascal bácsinál:

Előételnek a szokásos apero, ami most olajbogyó volt, mini frankfurti kolbász, napon szárított paradicsomos, spenótos és kecskesajtos töltött pogácsák, egyéb említésre nem méltó snackek. A kecskesajtot nagyon szeretik a franciák, én viszont továbbra is szó szerint rosszul vagyok tőle. Tegnap is beleharaptam egybe, de máris dugtam a másik felét Adrien szájába, odasúgva neki, hogy kecskesajtos. Felfordult a gyomrom tőle.

Kirt ittunk aperitivnek, ami száraz fehérbor és cassis likőr (én fekete ribizli szörpnek hívom, pedig alkoholt tartalmaz). Most én is ittam, már nem szoptatok, csak hajnalban, ha nincs erőm felkelni és Maját még vissza akarom altatni.

A főfogás indiai csirke volt. Volt ennek hivatalos indiai neve is, de franciául kiejtve képtelen voltam megjegyezni, de még megérteni is. Nagyon, nagyon, nagyon finom volt. A köret pedig édesburgonya plantain banánnal (főzőbanán) és kókuszreszelékkel. Isteni!

Ezek után jött a saláta és a sajtok.

A desszert szilvás házitorta, finom, hibátlan.

Fotók nincsenek.

The end.

Fotógaléria 2.

 

Aki olvasta a Da Vinci kódot érti.

 

Ez nem egy elrontott kép, hanem hosszan kinyitott blendével lett lőve. Szerintem marha jó lett!

Fotómontázs az Operaházról és a szomszédban lévő cipőboltról.

Fotómontázs a Lafayette áruházról.

 

Hajókáztunk a Szajnán. 

Én a hajó tetőteraszán megfagytam, így inkább bent, a fűtött teremben ültem száz japánnal. 

Andi meg inkább megfagyott, de semmi pénzért nem hagyta volna ki a látványt és menet közben összehaverkodott egy ausztrállal, aki állítólag vakációzni jött Párizsba. 4 napra. Szerintem többet volt levegőben, mint Párizsban. Vannak őrültek, de amíg a társadalomra ártalmatlanok, addig minden rendben (idézet Dr. Bőzétől, aki ennél sokkal szebben fogalmazta meg a gondolatot).

Az ausztrál még vett magának az italautomatábl egy sört is és állította, hogy biz' ő nem fázik. 

Hm (fejvakarós smiley), nekem azt mondta, hogy hideg a kezem, amikor bemutatkoztunk, pedig ahogy már írtam, én bent ültem a fűtött teremben.

 

Párizsi metró lejárata, szecessziós stílusban. 

Egyszerűen mindig szép.

Folyt.köv. (mindjárt éjfél lesz, menni kell aludni, Maja 7-kor ébresztőt fúj).

Fotógaléria

Inkább nem rakok az eddigi bejegyzések közé fotót, mert túl melós. Újra átvalagászni a hozzászólásokat és frappáns fotókat keresni fárasztó, pontosabban lusta vagyok, mint a lajhár. Könnyebb, ha most ide tűzök helyes kis fotókat és azokhoz fűzök néhány kommentet.
Íme:

 

Andi a baguettel.

 

Adri a baguettel.

 

Andi kérte, hogy csináljuk egy ilyen távolba tekintő távcsöves fotót is, csak éppen a bal szemét nem hunyta be, ezen majdnem bepisiltünk a nevetéstől, mikor rájöttünk, hogy ez így marhaság. Utána lőttünk egy valódi távolba merengő képet is.

 

Az Eiffel torony csúcsán azzal szórakoznak az emberek, hogy ráböknek, hogy hova valósiak és lövetnek magukról egy fotót. Mi éppen itt jártunk és qurvára viccesnek találtam, hogy én Pakisztánra böktem és az emberek csak lestek, mert nem nézek ki túl pakisztáninak. (Bocsánat a pakisztániaktól, hogy kigúnyoltam őket ezzel.)

Én nagyon szeretek menyasszonyokat fotózni. Ők különösen szépek voltak.

 

Andiról könnyű sztárfotókat készíteni.

 

Ismétlem: Andiról könnyű sztárfotókat készíteni. 

 

Majának mindegy, csak szóljon a zenebona. A tangóharmónikás fiú is elbűvölte őt.

 

A családom. 

 

A montmarte-i Salvador Dalí kiállításon is voltunk. 

 

Én most nem rakok fel "szokásos" Dalí képeket pilinckalábú elefántokról, szájalakú kanapékról, olvadt órákról, csak ezt az egyet, ami szerintem nagyon érdekes és ügyes műalkotás. 

Egy fémhengeren a művész önarcképe látható, ami egy légynek a tükörképe. Óriási! 

(Bár ennek még utána kell néznem, hogy valóban önarcképet ábrázol-e az alkotás... bizonytalan vagyok.)

A Montmartre-ot hiába lepik el turisták, hiába érezhető az elüzlesediesedettség (anyám, micsoda szó!), a mai napig buja, érzéki, túlfűtött romantika.

Na itt még soha nem voltam (bent, előadáson), még megvalósítandó régi álmom.

Buxi, gyűjtök rá! :) 80 Euro a 23 órakor kezdődő előadás és még egy pezsgő sem jár hozzá.

A pezsgős ár 92 Euro.

A legjobb persze a "Menu Belle Epoque" lenne, kacsamájas előétellel, vagy homárral, majd St. Jaques kagyló, utána báránysülttel, végül kecskesajt (jaj, csak azt ne, forog a gyomrom a kecskeszagtól), 

vagy Martinibe fojtott eper. Nyamm! 

Párizsi metró, színházi műsorválasztékkal.

Folyt.köv.

Magyarázat a sznobériámra

VirágBarbi mondta a fórumon, hogy jókat nevet a sznobériámon, illetve tetszik neki, hogy felvállalom és kérdezte tőlem, hogy mióta vagyok ilyen, talán Párizs hozta ki belőlem?

Nem Párizs hozta ki belőlem az állatot (sznobot), hanem franc tudja... várj, megpróbálok visszaemlékezni.

Egyrészt van a családban egy mondás: "inkább legyen száz irigyem, mint egy sajnálóm".

Másrészt nagyanyám is oltogatott, akinek ügyvéd volt az apja, szóal 'úrilány volt és gondolom tetszett nekem az az életmód (amibe nem kóstolhattam bele, lévén 1910-ben született nagyanyám).

Ez a nagyanyám igazából nagy Erzsébet királynő fun volt, Lady Di-t uuuutálta, mert riherongy volt a szemében. :))) Nagy arc volt nagyanyám.

Harmadrészt simán jobban tetszik és jobban esik dúskálni a jóban, mint csóróskodni, de isten igazából most tényleg templom egere vagyok, de mégis rázom a rongyot.

Negyedrészt asszem' még fiatalnak érzem magam, kis jampecnek és ebben a körben ez a trendi, bár itt Franciao-ban, ebben a családban inkább a kommunizmust és a nélkülözést hírdetik. De ez összetett dolog. Le sem tudom írni egyszuszra. Arról van szó, hogy ők inkább odaadnák mindenüket az éhezőknek és ez nagyon szép dolog tőlük, de ez annyira parasztvakítás a szememben. Valszeg azért ilyenek, mert szociális lakásban élnek mindahányan. Áh, nem is pergetem fel ezt a témát.

Ötödrészt már meséltem, hogy ilyen miliőben nőttem fel, ahol a Timberland cipő volt az alaptézis. Azt nem mondom, hogy ezt szíttam az anyatejjel, mert nem igaz, hiszen csak 9 éves koromban kerültem ilyen társaságba. Ettől még Timberland cipőm nem volt, csak Lumberjack, ami még jobban is nézett ki, nem volt olyan ormótlan.

Hatodrészt, csak pár hónapja félek az elszegényedéstől, már-már azon gondolkozom, hogy el kéne húzni melózni és rendes pénzt keresni, mert ez így röhelyes, ami most van, csak éppen mi lesz édes kis Majámmal?!?!? Eddig nem sikerült elvágni a köldökzsinórt.

 

Ritz teázója. 

Én forró csokoládét ittam a hosszúkás kancsóból, Andi teát. A bársonyszütyő alatt van a teás kancsó. 

A desszertek isteni finomak voltak. Egy-egy pisztáciás macaront és egy-egy mandulás bonbont kaptunk.

Nem tudtunk rájönni, hogy a fotón is látható két kancsóban lévő forró vizet mire kellett volna használnunk. Nem voltunk eléggé kiművelve, ami a bontont illeti. Megkérdezni sem mertem. :)

 

Ritz Hotel: belső miliő.

Gondolatok "Gumigida Andi vakáció" után

Én Andival szerettem nagyokat gyalogolni, csak valahogy a babakocsival nem szeretek. Mindig spekulálni kell, hogy merre menjek, hogy legyen járda (itt az agglomerációban mindig a járdára parkolnak az autók), hogy beférjek a metrón a kapun (mert itt nem köcsög ellenőrök vannak, hanem kapurendszerek, van ahol be sem tudnak ugorni a suhancok, mert persze próbálkoznának), Maját nem szeretem lekötözni a babakocsiban, de akkor meg feláll és hátra fordul, az meg balesetveszélyes, ja meg felszállni a hévre sem egyszerű, mert van egy-egy olyan ajtó, ahol két oszlop van, ott is sakkozni kell, meg mindkét babakocsink kereke valamiért szarakszik. A nagykerekűt szeretem, mert siklik, mint vajban a kés, csak mindig fel kell fújni, olyan, mint a bicikli. A másik pedig kiskerekű, az meg elkoszolódik és akkor kínlódás tolni, pedig Hauser, vagy mi a tök.
Szó, mi szó, babakocsival nem könnyű, de gyalogolni azért nagyon szeretek és tök buli, hogy akármennyi tilosat ettem, de nem híztam.

Vakáció Gumigida Andival, folyt.köv.

Hétfő (2010. november 22.):

Foggggggalmam sincs, hogy mit csináltunk hétfőn. Talán akkor hajókáztunk. De az már késő este volt. Én nem nagyon voltam kint a hajó teraszán, inkább bent melegedtem, állati hideg volt., ráadásul a hajó  gyorsan tepert, így még a könny is ráfagyott volna a szemgolyómra. Marha fáradt voltam és nem akartam jól megfázni.
De előtte mit csináltunk, azt nem tudom, nem emlékszem. Talán a Centre Pompidounál voltunk.

Kedd (2010. november 23.):

Beugrottunk Párizsba Majával, de siettünk haza, mert előző nap kicsit belázasodott, de másnapra kutya baja sem volt és azóta is egészséges. Megnéztük a Notre Dame-ot. Én kint maradtam, mert babakocsival nem lehet bemenni, Andi egyedül tett egy kört. Siettünk haza, mert Adrien ment az Auxerre-Milan meccsre és mi nem akartunk az RER után hazabuszozni, kényelmesebb volt, hogy Adrien értünk jött autóval. Ez egy pihenős nap volt.

Szerda (2010. november 24.):

Champs-Élisées-ztünk, mert már felkapcsolták a világítást. Karácsonyi fényben úszik a sugárút. Elég csinos, bár évek óta ez a díszlet, kékfények. Azért szép. Aztán a karácsonyi vásár másik oldalát is megnéztük.
Ja, el is felejtettem. Ismét beugrottunk a Sephorába, hogy most tényleg sminkeljenek ki. Addig ténferegtünk a sminkesek körül, míg ki nem sminkeltek. Igazából az volt a kulcsszó, hogy azt mondtuk: alapozót és pirosítót akarunk venni Yves Saint Laurentől. Na erre tényleg szépen kisminkeltek. De tényleg venni akartam, mert az előző smink annyira tetszett, hogy eldöntöttem: sminkelni akarom magam! Fiatalabbnak és ápoltabnak tűnök. Réges régen még Olaszországban vettem magamnak Pupa sminkeket, de attól igazán riherongynak tűntem, túl barna voltam és a púdertől olyan volt az arcom, mintha vakolatot hordanék az arcomon. Brrrrr! Kihangsúlyoztam, hogy láthatatlan sminket akarok (az meg mire jó, mi?). Na! Egy gyönyörű lány sminkelt ki, hosszú egyenes hajú, óriásszemű, vörösen izzó szájú lány. Ügyes volt ő is. Vettem tőle alapozót, pirosítót (karamellszínűt) és egy szemceruzát, amihez adtak hegyezőt is. Elég sokba került, nagyon megkopott az 5 nap alatt a bankszámlám, fosok is rendesen, hogy éhen fogunk halni.
Andit is kisminkelte, de hogy? Megkértük, hogy miután velem végzett, legyen szíves Andit is kipingálni, erre a csaj azt mondta, hogy ha igazán akar vásárolni OK, de egyébként nem teheti. Hm, ez azért nem valami szimpatikus hozzáállás. Nem? Persze bólogattunk, hogy perszetermészetesen akar ő is vásárolni. Vett egy rúzst. Azt én is akartam, de már végképp nem fért bele a budgetbe.
Ilyen szépen kikenve ültünk be a Buddha Bárba. Ez egy kultikus hely, amiről most hallottam először.
Sejtelmesen homályos világítás, óriási, kétemeltnyi Buddha szobor ül a bár főhelyén. Olyan volt, mintha egy filmben lettünk volna. Andinak ez a hely annyit jelentett, mint nekem a Ritz Hotel.
Állati, de tényleg fantasztikus virágkreációk mellett ültünk, kényelmes fotelekben. Az -1-es szinten volt az étterem, mi ráláttunk, mert egy galérián ültünk, teraszon. Az asztalok olyan elegánsan voltak megterítve, hogy én arra szavakat nem találok. Pipec volt! A bárrész asztalaira voltak rakva óriási fatálakba óriási rákszirmok (a kínai rákszirom), hmmm, szeretem. Én egy sima kir-t kértem (fehérbor cassis szörppel), Andi egy koktélt. Közösen pedig flambírozott ananászt, amit ott elöttünk gyújtottak fel, elég laza életérzés volt. De ilyenkor az a baj, hogy az ember le akarja fotózni a jelenetet, hogy egész életében emlékezzen rá, közben meg nem éli át igazából a jelenetet.
Andi vásárolni akart ennek a bárnak a shopjában, de egy póló 55 Euro volt. Aztán gondolta vesz egy sálat, de az meg 80 Euro volt, így hagytuk az egészet. Proccosabb volt, mint a Ritz.
Ez volt a kis vakáció záróakkordja.

Egy-két vicces jelenet:
Andi mondta, hogy fotózzam úgy, mintha távolra nézne a távcsővel az Eiffel toronyról, de nem csukta be a másik szemét, amivel nem nézett a távcsőbe. Ezen elég sokat rihiröhiztünk, mert hogy néz már ki, hogy belenéz az egyik szemével, a másikat meg nyitva hagyja?!?

Egy másik vicces dolog az volt, hogy a Chaps du Marsnál tüntettek, azt hiszem irániak voltak és ezért kordonokkal voltak elbarikádozva, mi azért bementünk a korlátok mögé fényképezkedni. Andi nézte a tornyot, hogy hol lesz középen a fotón és szépen megállt egy bácsi előtt, aki a szeme előtt tartotta a fényképezőjét az óriási teleobjektívével. Andi pontosan a fényképező előtt állt meg, a bácsi csak csodálkozott. Én elröhögtem a szitut, így a bácsi nem tudott dühbe gurulni, hanem együtt nevettünk. Mondtam, hogy bocsánat, de a barátnőm szőke. Erre a bácsi megsimogatta őt. Aranyos volt. Ezzel is bebizonyosodott, hogy egy kis humorral elkerülhető a botrány. 
A kettes poén nem jut eszembe. De volt, csak nem jut eszembe több vicces jelenet. Ezért kell azonnal megírni a memoárokat, nem szabad várni napokat.

Másra nem emlékszem.

Megszerettem Párizst. Szerettem én, de aztán megutáltam, mert olyan magányos voltam, de most újra szeretem, mert eléggé szórakoztató.

Vasárnap, 2010. november 21. (vakáció Andival, folyt.köv.)

Felmentünk mindahányan a Montmartrera, Maja, Adrien, Adni és én. Persze tudhattam volna, hogy nem találunk parkolót, pedig kétszer is megkértük a rendőröket, hogy engedjenek be a lezárt területre és fel is engedtek, de hiába, egy lyuknyi parkoló sem volt, végül valahol lent találtunk, babakocsi nem volt nálunk, ezért felcipeltük Maját (10 kg!). Jó volt lépcsőzni vele, jájj! Beültünk egy bisztróba, illetve kiültünk, mert úgy romantikus. Jó sokba kerül ott egy csoffadt kávé. Aztán Adrien és Maja leléptek. Maja elaludt a kocsiban és csak itthon kelt fel. Mi pedig császkáltunk. Bementünk a Salvador Dalí kiállításra, nagyon tetszett, pedig Dalít nem is szeretem annyira, de most ez tényleg tetszett.

Aztán lementünk Moulin Rouget nézni. Kívülről. :)
Onnan elmentünk az Operához, végül a Lafayette áruházba. Jó sok időt eltöltöttünk ott. Valami fantasztikusan szépen ki van csicsázva, kívül is, belül is. Mint a Harrods Londonban. De azért a Harrods elegánsabb, proccosabb. Vettünk marhaságokat, én 5 Euros pezsgős palackba töltött tusfürdőt, hintaló alakú gyertyát. Mást nem, pedig anyukámnak szeretnék majd ott venni valami karácsonyi ajándékot, már csak a csomagolás miatt is. Azért egy lafayettes csomagolópapír elég nagy flash (sznobéria, tudom). Aztán elmentünk a Vendom térre. Andit rávettem, hogy menjünk be a Ritz Hotelbe, csak azért, hogy elmondhassuk, hogy ott voltunk (sznobéria második felvonás). Aztán Andi rávett, hogy üljünk be egy teára, hiszen nem drága. Én az ilyen hülyeségekre vevő vagyok, be is ültünk. Levették a kabátunkat, elvitték. "Megágyazták" az asztalunkat, hellyel kínáltak. Én forró csokit ittam, isteni volt. Ezüst étkészlettel kevergettük a csokit/teát a porcelán csészékben. Andi teájára bársony huzatot húztak. Jól nézett ki. Fotózni nem mertünk, cikis lett volna. De azért mégis lőttünk egy fotót, de mi nem szerepelünk rajta. Loptunk cukrot, emléknek. :) Nekem a Ritz szálló nagy álmom volt, de Adrien-t ilyen marhaságra nem lehet rávenni, ő nem dől hanyatt az ilyentől. Csak úgy leírom, hogy innen indult meghalni Diana hercegnő, akit én nagyon szerettem.
Onnan hazajöttünk.

Vakáció Gumigida Andi barátnőmmel

Először is, Andival tényleg olyan volt, mintha vakáción lettem volna.

Pénteken késő délután érkezett és aznap már nem mászkáltunk el, hanem csak a Carrefourba ugrottunk el élelmiszert venni. Jó volt, mert így egészen más megvilágításban láttam a termékeket, nem kellett rohanni és megfogdoshattunk mindenféle marhaságot, pl. karácsonyi ajándékcsomagokat, mint a csokikészítő készletet. Maja addig az apjával összekapkodta a fontos dolgokat.

Szombaton Adrien elvitt az RER állomásra (HÉV), mi pedig elmentünk az Eiffel toronyhoz. Pont a mi RER vonalunkon van.
A torony aljában tanakodtunk, hogy mi legyen velünk. Kígyózó sorok álltak a liftes feljáróknál, de még a lépcsős feljárónál is. Gondoltuk foglalunk a neten jegyet, akkor kikerülhető a sorba állás. Aztán fogtuk magunkat, egy életünk, egy halálunk, beálltunk a lépcsős sorba, az volt a legrövidebb. Fél órácskát álltunk sorba, mire a kasszához kerültünk.
Aztán elindultunk a lépcsőkön felfelé. Én nem izgultam, 2007-ben már fellépcsőztem, egyszuszra. Most meg? A 300. lépcsőnél meg akartam halni tüdőembóliában. És még csak az első emeletet sem értük el. Durván puding vagyok. Az elsőn hála az égnek lehet nézelődni, Andi pedig szeret is mindent megnézni, hát még, ha shoppingolhat is! :) A shopban egész végig az járt az eszembe, hogy most jól összeszedtem egy tüdőgyuszit, mert én hülye a számon vettem a levegőt. De végül mégsem betegedtem meg.
Az Eiffel torony nem egy érdekes látványosság, mégis 4 órát töltöttünk el rajta/benne.
Találkoztunk egy olyan párral, akik felcipeltek egy baguettet és azzal fotózkodtak, mi meg kölcsönkértük tőlük, mert állati jó ötletnek tűnt, így mi is lefotózkodtunk a baguettel. Andi ráadásul nagyon fotogén, elég jó kis fotókat lőttem róla. De ő is rólam. A téli kabátnak nagyon hálás vagyok, több fotón egészen vékonynak tűnök (magamhoz képest vékonynak).
Aztán egy pár meghallotta, hogy magyarok vagyunk és megkértek, hogy fotózzuk le őket. Így mi is megkértük őket, hogy csináljanak rólunk is közös fotót. A férfi azt mondta, hogy megejtjük. Erre én mondtam, hogy köszi, de teherbe ejtést nem kérünk. Nem értette, csak a lány, de nem tudta kezelni a poént. Nagyon cikis szitu volt. :) Kiderült, hogy a férfi olasz, csak kicsit beszél magyarul, de hibátlan volt a kiejtése.
Ők befizettek pezsgőzésre is, mi meg, ha már lúd, legyen kövér, kölcsönkértük a poharukat, csak egy fotózás erejéig. Mi nem akartunk az Eiffel torony tetején 15 Euroért pezsgőzni (4200 Ft/pohár, tescos pezsgőből).
Az Eiffel torony tövében továbbra is megszámlálhatatlanul sok a fekete minieiffeltoronyárus, nagyon sajnáltam őket. 1 Euroért adnak 5 darab műanyag fröccsöntött tornyocskát, de mégsem veszik tőlük sokan.
Ezután átmentünk a Champs du Marsra, mert onnan aztán igazán fergeteges fotókat lehet lőni. Voltak menyasszonyok is, le is fotóztattam Andival őket. Szeretek menyasszonyokat fotózni.
Végül elmentünk a Chaps-Élyséera. Még nem volt kivilágítva. Már jó késő volt, de mégis nyitva voltak a boltok, be is mentünk néhányba: Benetton, Naf Naf, Disney Store, Gap, Sephora stb. A Sephorában töltöttük a legtöbb időt, mert ki akartuk sminkeltetni magunkat. Engem ki is sminkelt egy fiú, eléggé tetszett is a munkája, de nem vásároltam meg a termékeit, mert túl drága volt. Pedig tetszett. A Sephorában minden gondolánál (így hívják, nem?) álltak sminkesek, gondolom ez egy módszer a zsebesek, tolvajok ellen.
Most a Givenchy Play parfümöt propagálták, táncosok adtak elő egy állati pörgős műsort, ott a boltban. Állati volt.
Aztán beültünk enni egy kis szendvicses-sütishez, nagyon finomat ettünk. Ez egy olcsó kis hely, semmi extra, tényleg csak finom szedvicseket lehet enni és péksütiket, de ide ült be két öregasszony, talpig elegánsban., nagyon finom kis kosztümben Az egyik nyanyán nercbunda volt, a másikon Chanel medálion, mintha most húzták volna ki őket az Elle magazinból. Olyan 70 évesek lehettek, így tippelem. Ők csak kávét fogyasztottak.
Miután megtankoltunk és újult erőre kaptunk ismét elindultunk és belebotlottunk a karácsonyi vásárba. Érdekes, hogy a világítás még nem égett a fákon, de a karácsonyi vásár már beindult.
Találtunk egy magyar kioszkot is, kürtöskalácsot sütöttek. Volt rendes magyar zászló, rendes magyar feliratokkal. Én odamentem hozzájuk üdvözölni őket. Remélem Adrien-nel is elmegyünk és veszünk egy kürtöskalácsot.

Ekkor már állati fáradt voltam, de nem találtam meg a metrót, ezért kikötöttünk a Concorde téren. Ott két (másik) nyanyát megkérdeztem, hogy hol a metró, hát nem volt messze tőlünk, de nekem már semennyi agysejtem nem maradt, hogy magamtól rájöjjek, hogy hol vagyok. Hazamentünk.
Ez volt az első nap.

Ancsy sugallatára

Az mondjuk ledöbbentett ott lent vidéken, hogy az átlagnő nem szép és nagyon szürkeegér módjára öltözik, a férfiak is dolgos kétkezimunkásnak néznek ki, míg a megyeszékhelyen, Cahorsban, olyan elegánsak voltak az emberek, mint amilyennek a párizsiakat gondolnánk. Sikított róluk a pénz szaga (ez milyen eszement hasonlat?!?). Finom elegancia, drága kelmék, büszke vonalú ruhák, határozott tartás, lágy smink, friss frizura, az ing felső két gombja kigombolva, egy szivar a kézben, ballerinacipő harisnya nélkül (novembert írunk), piacon valódi kosár a karon, másik kézben jellemzően luxuskutya a pórázon, öblös pohárból vörösbor szopogatása a kávéházban, ez volt a jellemző.

Ancsy egy fórumtársam, ő kérte, hogy írjak a francia nőkről, így ma megpróbáltam.

Luca (aki Brigi) pedig az első számú rajongóm itt. Róla még azt el szeretném elmondani, hogy ő minden friss fórumbabának küldött babanaplót. Azért ez elég különleges dolog. Nem?

Később szeretnék majd írni minden fórumtársamról, mert mindegyikőjüket nagyon csípem (nyili-nyali), de úgy nem ér, hogy közben olvassák is. Éééértitek na!
(Hátha elfelejtik, hogy blogot írok és akkor majd már lehet szabadon pletykálni.)

Belgának néztek, ami jobb, mintha balgának néztek volna

Ezt még elmesélem:

apósomnál a vendégségben beszélgettem fiatalabbik sógornőm párjának húgával és a társalgás során egyszer csak nem értettem valamit, mondtam, hogy bocs, nem vagyok francia, megismételnéd? Erre ő: ja, te belga vagy, ugye?
Tudtommal a belgák franciául is beszélnek.
Jó, ezek szerint ő azt hitte flamand vagyok.

Puy l'Eveque (folyt.köv., 4. és egyben utolsó rész)

A telefonom meglett, a kocsiban volt a hátsó ülés farzsebében.

A szombati vacsora jól sikerült, de nem fergetegesen. Este 6 után kezdtek szivárogni a vendégek. Após rendezte a bemutatást, pedig ő sem ismert mindenkit, hiszen Maxim (kis sógornőm embere) rokonai voltak a meghívott vendégek. A család magja szart hellyel kínálni a vendégeket. Kérdeztem Adrien-t, hogy nem venné-e át az ültető hoppmester szerepét, de nem vállalta. Igazából a kis sógornőm feladata lett volna, de ő is bagózott az egészre. Ezért a vendégek csak álltak, csak álltak, nem beszélgettek, hanem csak álltak, csak álltak, mint akik karót nyeltek. Elég döglött volt a hangulat. Én nagyon szerettem volna mondani, hogy foglaljanak helyet, de egyszerűen nem tudom frappánsan mondani és kiejteni a számon franciául, maximum annyit, hogy "üjjé le", ezért feladtam. Különben is, nem az én bulim volt. Én ilyenkor szeretem megfigyelni, hogy mit fikázhatok le legközelebb. Nem túl szép tőlem, tudom. 

A vacsora finom volt. Apero-val kezdődött, mint mindig. Ami nálunk a leves, az itt az apero, azaz kis falatkák, pogácsák, kesudió, tallérok, tekercsek, valamint az alkohol, ami most sangria volt. Én is ittam egy pohárkával, finom volt és nem vert fejbe. Gondolom a többiek többet ihattak, mert végre kezdett oldódni a hangulat. 

A főfogás kuszkusz volt, teljes egészében apósom készítette, nagy műgonddal. Volt hozzá megszámlálhatatlan csirkecomb (alsó, felső), merguez kolbász, bárányhús (nem tudom melyik része a szegény báránynak). 

Ezután jöttek a sajtok, azt sem hagytam ki, mert apósomnál mindig finom sajtok vannak, egyszerűen nem tudok ellenállni a sajtjainak.

Végül a Maxim által sütött torta jött. Erdei gyümölcs és fehércsoki ízvilág, állati finom. Kettő szeletet is ettem belőle. A torta maga sima téglalap alakú volt, itt nem divat fantáziát vinni a torta alakjába, színébe, elég szimpla tortákat tálalnak fel, de az ízük? Az valami szédületes. Szerintem sokkal finomabbak, mint otthon. Csak ezért tudom megbocsátani nekik, hogy ilyen unalmas formavilágú tortákkal rukkolnak elő.

Maxim még a monogramját is ráírta a tortára, mintha valami festményről lenne szó. Vicces.

Maja este 11 órakor ment aludni, én még lesomfordáltam, de elég gyorsan elálmosodtam, így éjfélkor már aludtam. Adrien is jött velem aludni, ezen csodálkoztam, de igazából örültem neki.

Tegnap (vasárnap) jöttünk haza, délelőtt 10-kor indultunk. Maja a 300. km körül ismét behányt. Az oda úton is hányt, akkor is a 300. km környékén. Ezek szerint felkészülhetünk arra, hogy ő a kocsiban egy hányós gyerek lesz. Ezen nem kellene meglepődnöm, hiszen én is hányós voltam és a tesóm is. Elég kellemetlen, de túlélhető. Csak nagyon sajnálom szegény kisbabámat, hogy rosszul van az autóban. 

A visszaúton már dörzsölt voltam, készültem csereruhával, így hipp-hopp átöltöztettem, míg az oda úton úgy kellett kihalászni számára tiszta ruhát a bőröndből.

Elég gyorsan hazaértünk, délután 4 után (az autópályán még megebédeltünk), pedig esett az eső is, de szerencsére itt Franciaországban nincsenek úgy tele az autópályák, mint Olaszországban. Lehet haladni. Mi soha nem megyünk gyorsabban a megengedett sebességkorlátozásnál. Nem is engedném Maja miatt, de szerencsémre itt olyan kultúráltan vezetnek, nem jellemző, hogy 220-al suhannának el mellettünk.

Puy l'Eveque hosszú hétvége (folyt.köv., 3. rész)

Ma délelőtt elugrottunk Cahorsba. Pont napsütés volt, talán még a 20 fokot is elérte a hőmérő, így a piacot még jobban élveztem. Még kabátot sem kellett viselni, annyira kellemes volt az idő.

Találkoztunk a csütörtöki sajtárusokkal, megismertek, ismét kóstoltattak velünk sajtot, de most már nem dumáltak rá, csak elhülyéskedtünk velük egy sort.

Bementem egy csokiboltba és válogattam az idősebbik sógornőmnek egy dobozka pralinét és truffelt, mert tőle szokott kapni Maja ajándékokat, én meg már égek, hogy mi soha nem tudunk neki kedveskedni. Az ő legjobb barátja a csokoládé, ezért gondoltam, hogy ma mindenképpen azzal kedveskedek neki. 

Utána beültünk egy kávéházba. Pontosabban kiültünk a teraszára.

 

Ezt a hidat nem láttuk. Csak a piacon és annak környékén mászkáltunk. 

Továbbra is az a véleményem, hogy gyerekkel nem lehet úgy csavarogni, mint gyerek nélkül.

Ez nem fáj, sőt kellemes. Gyerekkel világot látni maga a boldogság.

Itthon kicsit le lettünk baltázva, hogy délre vártak minket ebédre, de még a telefont sem vettük fel. Én a telefonomat nem találom pár napja, nem mintha azon a telefonon kerestek volna.

Az ebéd valami mennyei volt! Rusztikus kenyér, apósom által készített érett kacsamáj, házisonka, saláta kacsahússal és kacsazsírral. Végül kis pudingok. Ezek közül én egyedül a házisonkát ehettem volna meg. Adtam a fogyókúrámnak nem egy pofont, hanem egy jó nagy seggberúgást.

És még hol van az este? Ha jól számoltam 20-an leszünk. Már készültek a falatkák, leveles tésztába tekert koktélvirsli, pogácsa(nak kinéző sós süti), surimi, sajttal megkent és feltekert sonkafalatkák, quiche lorraine-k, gyümölcssaláta, sós, ropogós miniatűr torták (ez is inkább pogácsa, csak éppen fodros a szoknyája).

Ez az este egy kulináris gasztroutazás lesz.

Puy l'Eveque hosszú hétvége (folyt.köv., 2. rész)

Ma ebédre reszelt cékla volt citromlével, egy másik tálban szeletelt nyers champignon gomba ez is citromlével leöntve, valódi házisonka, az elmaradhatatlan rusztikus kenyér. Ez volt az előétel. A főétel lóhús volt, steaknak elkészítve. Köret nem jár. A lóhús nem ízlett, ráadásul elég véres volt, pedig az enyémet elég sokáig sütötte apósom. De van egy trükköm az ehetetlen kajákhoz: jól megsózom és nyelek, mint a kacsa, ész nélkül. Azt mondtam, hogy finom volt. Végül a ma vásárolt sajtból ettünk. Cecile kecskesajtokat vásárolt, diósat, borsosat és metélőhagymásat. Mi is voltunk a piacon, Adrien is vett kecskesajtot. Én a kecskesajtot egyszerűen nem szeretem, mert egyszer vettek nekem, direkt nekem egy "nagyon finomat, ezt meg kell kóstolnod" fajtából, hát az olyan büdös volt, hogy azóta, ha kecskesajtról hallok, forog a gyomrom. Biztos egy "tűzelő bakkecske" tejéből készítették. Még az is fáj, ha csak rágondolok.

A másik sajtra meg rádumáltak, ahogy közeledtünk kínálták egy sajtvágó késsel, de nem kértük, köszöntük szépen, de amikor másodszor kanyarodtunk arra (mert ajándékot kerestünk a sógornőmnek) egyszerűen nem lehetett elmenni mellettük, olyan közvetlenek voltak, mondták, hogy legalább most kóstoljuk meg a sajtjukat, ha még egyszer feléjük tévedtünk. Háromféle sajtot kaptunk, egyik paprikás volt, kicsit csípett, de éppen csak leheletnyire.

Ezek saját készítésű házi sajtok voltak. Azt mondták, hogy hűtőbe ne rakjuk be légyszi, mert elveszíti az értékét. Finom sajt. Egy csoffadt szeletke 25 Euro volt, hát ilyenkor kicsit átvágott embernek érzem magam. Tény, hogy finom, hogy házi, hogy ez aztán a sajtok sajtja, na de akkor is. L'Ossau Iraty a neve, most hallottam először róla.

Ez a sajt képviseli a legjobban a Baszk sajtokat, állítólag 300 éves múltra tekint vissza.

A sógornőnek meg apróságot vettünk, egy nyakláncot szivecske medállal és egy hozzávaló fülbevalót, egy szalvétatartót és még elhoztunk a karácsonyi ajándékát (tavalyi, "Legyen ön is milliomos" hollywood-bollywood kooprodukció, csak tavaly fogta magát és elhúzott karácsonyozni máshova, így nem volt alkalmunk átadni az ajándékot). De ez a csaj volt az, aki Majának eddig lófiszt sem vett ajándékba, de ez nem is fontos, de ő volt az, aki az ex csajának a gyerekére vigyázott, inkább ott nyomult. Nem túl szimpi. 

Ezt most visszaszívom, mert ma azt mondta, hogy nagyon látványosan sokat fogytam, akár 10 kg-t is. Igazából csak 6,3-at, de az ittartózkodás óta tutira felszedtem 1-2 kg-t, grrrrrrrrrr! Pipa vagyok magamra.

Puy l'Eveque, hosszú hétvége

Csütörtökön kezdődött.

Leugrottunk apósomhoz a hosszú hétvégére Puy l'Eveque-be.

Maja a 300. km környékén hányt, hármat is. Pont Limoge környékén jártunk, így bekanyarodtunk a városba, mert muszáj volt őt átöltöztetni és kicsit kipucolni az autót egy bolt parkolójában. Sajnos babaöltöztetőt nem találtunk a boltban, de ilyen állapotban nem akartunk tovább autókázni, így a kocsiban öltöztettük át Maját és pucoltuk ki a lehányt babaülést. Szerencsére az átöltözés közben már sikongatott örömében és ugrált, mint egy leveli béka. Legközelebb nem nézünk dvd-t ("Gyerekdalok és mondókák" c. filmet) a kocsiban, feltételezem, hogy attól fordult fel a gyomra, valamint attól, hogy csokis kekszet etettek vele.

Após megint, mint mindig, vacsorával várt, ez nagyon jól szokott esni, mert soha nem felejtem el, hogy 2009. december 2.-án Franciaországba érkezve Majával, a kéthónapos újszülöttel, nem volt mit enni. Túlzok. Volt mit enni, de vacsorával nem vártak, sőt másnap délben ebéd sem volt, egész vasárnap éheztem. Az érkezés napján a dédinél aludtunk, mert átadtuk testvéremnek és a barátnőjének a mi lakásunkat. Egyrészt kicsi a lakás, másrészt gondoltunk romantikázni akarnak, hát hajrá! A dédinél volt az egyik unokatestvér a családjával, számszerűen négyen, szóval összesen jó sokan voltunk, de főtt étel az nem volt. Én pedig inkább a babámra gondoltam, mintsem reklamáljak élelem után. Nagyon éhes voltam, de túlzottan félénk, hogy szóvá merjem tenni. Még Adrien-nek sem mertem szólni, hogy éhezek és nem érzem magam otthon, hogy belenyúljak más hűtőszekrényébe. De egy idő után a dédi észrevette, hogy én nem viselkedek elég otthonosan nála és le is lettem szólva, hogy bezzeg a Flavia milyen szimpatikus, hogy ő otthon érzi magát. Hm. Általában lefekszik aludni és teljesen kivonja magát a társaságból. De ő nagyon politizál (szó szerint így mondja a dédi), ezért nagyon fáradt, muszáj aludnia. Rá például mindig mondják, hogy mennyire, de mennyire aranyos lány, de tényleg mennnnnyire. Csak én az egy év alatt 2 mondatot nem tudtam vele beszélgetni, de azért tényleg kedves lány, amikor köztünk van, ez tény (gondolom irigy vagyok rá, azért fikáztam kicsit). A többiek igen? 

De mi ez? Egy kesernyés blog? Na nem! Vissza a jelenbe!

Apósnál tegnap sajtok és finom friss rusztikus kenyerek voltak az asztalon, mire megérkeztünk, valamint kacsa"???", ami finom, de nagyon sós is volt. Majának főzött zöldséglevest. Passzírozott levest kell elképzelni. Maja nagyon szereti. Apósom édesanyjánál evett ilyet legelőször, ott is nagyon szerette. Gondolom apósom látván, hogy ennyire szereti, készített neki. Sikerrel járt.

Apósom nagyon készült Maja érkezésére, beszerzett neki etetőszéket, teknősbéka készségfejlesztő játékot, ami egyben egy minibicikli is, az ágyacskáját szépen megágyazta, fölé egy zengőbongót akasztott, kis fluoreszkáló csillagokat ragasztott a plafonra, baba étkészletet vett. Fantasztikus! Nagyon jó érzés ez a sok törődés. Maja megtanult inni a szopókás üvegből. Eddig nem tudott, csak cicizni. A cumisüveget régen elhagytuk, mert mindenki rám ijesztett, hogy "cumizavaros" lesz (ez azt jelenti, hogy nem tudja majd használni a cicit és a cumisüveget, mert megzavarodik). Ledöbbentem, de Maja tudja használni a szopókás üveget, bármivel próbálkoztam eddig, nem jött rá a technikájára, legyen az Aventes pohár, vagy bármi más.

Ma délben a többiek főtt krumplis tojásrántottát ettek az elengedhetetlen salátával, sajttal, rusztikus kenyérrel. Én csináltam magamnak egy sonkás tojásrántottát, mert még mindig fogyókúrázom és nem akarok krumplirizskenényérédesség kombinációt enni.

Holnap piac, nagyon várom, mert nagyon szeretem.

Olyan fodrásznál jártam, amilyennél még soha.

Az új havernőmmel mentem, Noémival. Valami kényeztető wellness programot akartunk magunknak, ráadásul mindkettőnknek a haja elég gatya volt már, ezért választottuk ezt a fodrászatot.

A fordrászat szalonjába be kellett csöngetni, mint valami ékszerüzletbe. Először a recepciós fogadott, levette a kabátunkat, felakasztotta ruhaakasztóra és berakta egy szekrénybe, majd hellyel kínált és megkérdezte, hogy mit óhajtunk fogyasztani: kávét, teát, üdítőt? Én teát kértem és ehhez kihozott egy nagyon elegáns nagy fadobozt, amiben figyelemfelkeltő teafajta volt. Kaptunk hozzá csokikát, kekszet, sütikét, de ezeket nem ettük meg, mondván fogyókúrázunk.

Utána jött a tulajdonosnő, megvizsgálta a hajunkat, megkérdezte, hogy mi az elképzelésünk és ő is javaslatot tett, hogy mit lehet kihozni a lenőtt hajunkból.

 Az egész szeánsz 4 órán keresztül tartott. Először megmosták a hajunkat algás és olajkivonatos samponnal, majd rozmaringos és olajkivonatos iszappakolást tettek a fejünkre, ezútán megmasszírozták a fejbőrünket,  forró turbánnal gőzölték, ez leírhatatlanul jó érzés volt, utána lemosták gyógynövényes samponnal a pakolást,  ezután kaptunk megint valami balzsamot a hajunkra, ezt jó hosszan begőzölték egy gőzölőkészülékkel, végül levágták a hajunkat, megszárították, újra vágtak, kész. A vágás is jó lett. De soha többet nem megyünk oda, nekem ez irtó drága buli volt. De egyszer az életben ki akartam próbálni egy ilyet is (miután láttam a Hugh Grant-tel egy filmet, ahol ő egy gazdag ficsúr volt és ment hajat masszíroztatni). Fényesre nyalták a fenekünket.

A szalonnak saját laborja van, kizárólag növényekkel festenek. Bionövényekkel! Egyiptomból, Bulgáriából, Marokkóból és egyéb érdekes országokból hozzák, a tulajdonosnő maga megy a termelőkhöz átnézni a növényeket. Őrület!

És mindez egy olyan negyedben van, hogy az valami gyönyör. Egy kis piac van a szomszéd utcában, de olyan piac, hogy ilyet csak filmben láttam eddig. Fantasztikusan ízléses és hívogató. Most vargányagomba és egyéb gomba szezonja volt, én még ekkora gombákat nem láttam. Komolyan feldobódtam tőle.

Vissza a fodrászathoz: a tulajdonos 57 éves és tűsarkú fekete cipőben, fekete harisnyában, elegáns ruhába volt felöltözve, úgy vágott hajakat. Hátul fenékig ki volt vágva a ruha, de ő gebe fazon, megengedheti magának. Csinos volt és ízléses.

Volt, aki rendelt kaját és ott evett. Konkrétan egy anya és a 10 év körüli lánya (ész megállt!), mindketten hajat festettek. Kis salátát ettek, kis husit, kis köretet, mindenből kicsit, de cicomásat.

Küldök egy fotót is, ez én vagyok, az ölemben a tulajdonosnő kutyája ül. Ez az ún. kopasz kutya ,valami undorító, hiába trendi. Mindenki ölébe felugrált. Noémi lefotózott. Látszik,hogy meg akarom simogatni, de nem megy. Szemölcsös, gusztustalan bőrevan a kutyának. Pfúúúúúúúúúj!

Nem villantani akarok, csak muszáj írnom az áráról is, mert sokkoló (számomra sokk). Persze tudtam, hogy mennyi lesz, a honlapon tisztán le volt írva, hogy mire számítsak. Irtózatosan sokba került, ha azt nézem, hogy GYED-ből fizettem: 68 Euro a fodrászkodás és rádumáltak egy 25 Eurós samponra, tiszta gyagya vagyok.

Noémi eredetileg egy 140 Euros /!/ fodrászhoz akart bejelentkezni, de ledumáltam :).

 

November 1.

Tegnap a Père-Lachaise temetőben voltunk.

Számomra a temetőben november elsején gyertyát gyújtani olyan hagyomány, mint Húsvétkor sonkát és tojást enni, valamint várni a locsolkodókat, de itt nem szokás gyertyát gyújtani, ezt én eddig nem tudtam. Csak virágot visznek. Krizantémot, mint otthon.

Azért gyertyát tudtunk gyújtani, mert Nagy Imre síremlékénél már lobogott egy gyertya, nálunk is volt, így meggyújtottuk. A séta végén még egyszer arra kanyarodtunk és már 4 gyertya lobogott.

Edith Piaf, Oscar Wilde, Simone Signoret és Yves Montand, Ticky Holgado, Colette, Achille Zavatta síremlékét láttogattuk meg, nem maradt idő másra.

Edith Piaf sírját pont aznap sepregette egy nő. Próbáltam úgy fotót készíteni, hogy ne látszódjon a sírsöprögető nő a tisztítószeres kartonjával. Ez elég nehéz volt, mert amíg ott tartózkodtunk végig ott illegett-billegett, tisztogatta a sírt, ami eleve kifogástalan volt, öntözgette az élő virágokat, átrendezgette a vágott virágokat a vázákban. Szerintem kicsit flúgos volt szegény nő.

Az nagyon tetszett, hogy volt egy fotókiállítás a világ temetkezési szokásairól és köztük szerepelt egy magyar fotó is.

 

Fotómontázs a látottakról

Az év gasztrobloggere

Most találtam rá "az év bloggere" logóra, ki is raktam az én blogomra, de ahogy elnézem ez igazából "az év gasztrobloggere" lesz, így én nem vagyok jogosult a díjra. Gyalog blogdíj nincs?

Nem is tudom milyen kategóriában indulhatnék, mert még nem körvonalazódott, hogy az én blogom miről fog szólni. Nyilvánvalóan magamról és erről az új szituációról amibe belecsöppentem, hogy Franciaországban élek a gyerekemmel. Egy újszülött önmagában is új helyzet az ember életében, hiába, hogy elmúlt egy éves. Az is egy megoldandó feladat, hogy egy külföldivel élek külföldön. Mondok egy példát. Ma megkérdeztem tőle, hogy mit szeretne enni ebédre, mert bevállalnám a főzést, ha már az esetek zömében ő főz, pláne vacsorát. Rendes ember! Felajánlottam neki, hogy csinálok pörköltet nokedlival, azt nagyon szereti. Ő pedig kicselezett és míg én átpelenkáztam a csemetemajmot, ő már a tűzhelynél kevergette az apukája által sk. készített confit du canard-t (konfitált kacsát, a google tolmácsára szorítkoztam. Van ilyen szó magyarul? Remélem, édesapám nem olvassa a blogomat, mert kapok nyaklevest földbe döngölő iróniával fűszerezve). Egy szó, mint száz, ő (a férfim) inkább francia menüt szeretett volna enni.

Én most ettem életemben először konfitált kacsát. Eddig csak frissen sütve ettem, azt eddig is imádtam, de a konfitált változata is isteni. Nem találok szavakat, annyira finom volt. Az elején idegenkedtem, túlságosan zsírosnak tűnt, meg már egy éve állt a konyhaszekrényben, őszintén szólva már ki is akartam dobni a kukába, hátha nem veszi észre és hátha az apja nem kérdez rá, hogy megettük-e.

Én csak a kacsa húsát ettem, köret nélkül, mert éppen fogyókúrázom. Nem éppen, hanem mindig, még mindig, örökké. Most éppen Dr. Dukan fogyókúráját követem, de erről már írtam, nem szeretnék ismétlésbe esni.

Ez a blog ettől a konfitált kacsával akár nevezhet is "az év gasztrobloggere" versenyen is. Nem? Az igaz, hogy nem én sütöttem, hanem az apósom, de ettől még gasztronómiáról szólt a bejegyzés. Én nem törlöm le a regisztrációmat, ettől a bejegyzéstől igazságosnak érzem, de azért majd elolvasom tüzetesebben is a szabályzatot, nehogy baj legyen.

Fotót nem lőttünk a kacsáról, mert akkor még nem tudtam, hogy egy gasztroblogger versenyen akarok részt venni, egyébként sem lett volna túlságosan ízléses és művészi a fotó. Mi nem szoktunk flancolni az ételekkel, nem csicsázunk, ezért a googleról csenek egy szimpatikus és legfőképpen nyálcsorgató fotót.

 Ilyen volt, feliratozatlan üvegben (1. kép) és ilyen lett, flancos fokhagyma és rozmaring nélkül(2. kép).

Eltelt tobb, mint ket ev, most olvastam vissza, csak ugy. Hat ez micsoda egy modoros bejegyzes lett. Brrr!

2010. szeptember 11.

Copy + paste egyik haldokló blogomról: 

Ma azért írok, mert ráérek. Adrien elment az Auxerre - Caen meccsre. Auxerrbe. Ami tőlünk 143 km-re van. Muszáj volt elmennie, hiszen bérletet váltott a szezonra, az összes hazai pályás Auxerre meccsre. Ez azt jelenti, hogy minden második szombaton délután 5-től éjjel 11-it házon kívül lesz. Én mondtam neki egy gyengébb pillanatomban, amikor elöntött a szeretet, hogy járjon el meccsekre, hiszen úgy szereti. Ő meg kapott az alkalmon és beült az autóba, elszáguldott Auxerreig, mondván interneten nem lehet bérletet vásárolni (?). Rákérdeztem. Tényleg azt mondta, hogy nem lehet (azaz nem engedi a rendszer).
Az Auxerre a kedvenc csapata gyerekkora óta, hát hagy menjen! Örült is neki, látszott, hogy ragyog az arca. Aztán persze volt belőle balhé.

Ma október 30. van és Auxerre - Nice meccs.  (Útólagos bejegyzés: 2:0)

Szerintem ez érdekesebb fotó (picasaban  szerkesztve): 

Fête de l'Humanité

Ismét saját ágyába szoktatjuk Maját, mert a takonykór alatt ismét átkerült a mi ágyunkba, végül velünk aludt (mert nem lélegzett az orra, gondoltuk hátha köztünk kap levegőt :) hülye szülők).

Majd' egy órás halálordításon vagyunk túl.

Ma a nagy "Fête de l'Humanitén" voltunk. Ez a Francia Kommunista Párt rendezvénye, minden évben megtartják. Most van a 80. évforduló. 3x voltam: előszőr, utoljára és soha többet.

Ez a fesztivál nagyon hasonlított Woodstockra (bár ott, akkor nem jártam). Teli raszta frizurás, szakadt gatyás, büdös, részeg fiatallal.

Sok hányást láttunk és kevés kukát, ezért a szemét az utcára volt ledobva, de látszott itt-ott, hogy keresték a kukákat, mert zömében a villanyoszlopok tövét nevezték ki szemétgyűjtőnek, ott hatalmas szeméthalmaz gyűlt össze.

 Minden standnál idősek mantrázták, hogy megálljt kell parancsolni a 67 évnél meghúzott nyugdíjkorhatárnak (ezt akarja bevezetni Möszjő lö prézidan Sárközy). Nagy zsivaj volt, mert minden standnál kocsmazenészek üvöltöztek.

Mindez 19 Euroért, szerintem lehúzás.

Ettünk 3 Euroért sültkrumplit és egy szál virsliméretű kolbászt. Finom volt. A higiéniáról nem beszélek, mert az erősen kifogásolható, de én nem vagyok finnyás.

Térülve-fordulva megkívántam a churrost (finom, illatos édesség, frissiben sütve, nutellával), de annyira pocsék volt, hogy AF visszavitte. Ki is cserélték szó nélkül. Ugyanolyan pocsékra. Ettünk 1-1 churrost és kidobtuk (kuka híján az utcára).

Ezek után eljöttünk. Marha messze parkoltunk (de legalább ingyen volt a parkolás). Vasárnapi sétának pont jó volt, még lovakat is láttunk, Maja nagyon csípi az állatokat.

Egy utolsó kuriózu a fesztiválról: Adrien két belépőjegyet vásárolt és autótisztítás közben egyet sikerült eltüntetnie, érthetetlen, hogy egyet kidobott, míg a másikat nem. Így el sem akartunk indulni, mert tudtuk, hogy a helyszínen a belépő 25 Euro lett volna. Szerencsénkre az egy nappal azelőtti bulin Delphine unokatestvér odaadta a jegyét Veroniquenak, aki a Pascal nagybácsi élettársa, de ő meg megtaknyosodott és nem volt kedve elmenni, így átadta nekünk a jegyet. Így spóroltunk 25 Eurot és veszítettünk 38-at.

2010. szeptember  12. bejegyzés

Új autó, Ikea, Auxerre-Nice meccs

Tegnap megérkezett az új autónk. Igazából nem a miénk, csak céges. De végre egy újszagú és biztonságos autó.

Ami érdekes  benne, az a  fénytető, ami egészen hátra tud csúszni,  nemcsak egy résnyi eget látunk, hanem egy egész lepedőnyit. Marha fontos opció! Gondolom Majának fog tetszeni, egyelőre végig aludt az Ikeába vezető úton. 

Ma végre megvettük a polcot, ami a cipőket fogja rendben tartani. Végre valahára. Meg sem tudom számolni, hogy hány hónapot kellett várnom rá, de ez most már nem is fontos. 

Ez egy sima gyalog polc, amit tele fogunk rakni Ikeás cipősdobozokkal. Szerintem pofás lesz. Ha meg nem lesz pofás, rakok rá egy rolós függönyt. Már ma is akartam venni, de Adrien elveszítette a türelmét, így nem húztam tovább az idegeit, futottunk a kasszához. Csak az Ikea marketingje nem hülye, pontosan a kasszák elé pakolták a karácsonyi csetreszeket, muszáj volt vásárolnom. Maja élvezte, hogy úgy száguldozom vele és a bébikosárral, mint egy forgószél. Adrien már a kasszáknál állt és várt ránk. Így csak réMszarvasokat vettem, Mikulásokat, karácsonyi tölcséreket, mind elengedhetetlen a karácsonyi hangulathoz.

Ami még nélkülözhetetlen volt, az a 2 Eurós seprű és az 1 Eurós tésztaszűrő. 

A kocsiba befért minden, még a polc is. Délután 4-kor végeztünk (20 perc az út hazáig az Ikeából) és Adrien-nek 5-kor kellett elindulnia a meccsre Auxerrebe. Ma Auxerre-Nice meccs lesz. Mondtam neki, hogy nem lesz semmi baj, ha nem a meccs előtt szereli össze a polcot. Komolyan vette, pedig vicceltem. Még mindig nem értjük egymás vicceit, jól nézünk ki.

Ikea autó és a hozzávaló szerszám: