Vasárnap Pascal nagybácsinál

Tegnap Pascalékhoz voltunk hivatalosak ebédre. 

Pascal Adrien nagybácsija, a dédi kisfia, anyósom öccse. Pascal kereken 50 éves. Ezt onnan tudom, hogy idén rendezett nagy szülinapi partit, amin nem tudtam részt venni, mert pont Magyarországon voltunk Majával. Most egyetemista, pszichológiát hallgat. Ez nagyon tetszik nekem, tökéletesen bizonyítja, hogy soha nem késő, ráadásul még gitározik is. Mindig is szerettem azokat az embereket, akik gitároznak. Engem elbűvöl.

Pascal Veronique-kal él együtt. Veronique lelencbe adott gyerekekkel foglalkozik, illetve az ehhez tartozó  jogi procedúrákkal. Veronique-ot nem nagyon szeretik a család nőtagjai, szó szerint fikázzák, kiröhögik,  gúnyolódnak a háta mögött, pedig szerintem jó fej. Csak beléjük égett, hogy nem szerette Pablot, aki Pascal 14 éves fia. Én nem látom, hogy nem szeretné a kisfiút. Lehet, hogy régen, amikor összemelegedtek Pascallal nem tudott a gyerekkel bánni, de azt túlzásnak tartom, hogy (állítólag) nem szólt hozzá soha, de soha. 

Mondhatni a család női tagjai rosszindulatúak, persze szemben édesek, mint a méz.

Beszélgettünk, beszélgettünk és a társaság női tagjai ismét elkezdtek Patiról pletykálni. Hogy Pati sokáig egyke volt és ezáltal nagyon elkényeztetett gyerek lett. 

Pati Adrien nagynénije, a dédi elsőszülött lánya, anyósom és Pascal nővére, az ő lánya Delphine, fia pedig Guillaume, az utóbbi kettőt nagyon szeretem. Van még két lánya, de őket nem ismerem, a nevükre is alig emlékszem. Várj csak! A kicsi Elza, a nagy Marion. Elzával egyetlen egyszer találkoztam, még Manon -Adrien húga- esküvőjén, de két mondatot sem váltottunk. Marionról csak legendákat hallottam eddig.

Patit nem nagyon szeretik a család nőtagjai. Őt sem. Persze a dédi szereti, hiszen saját lánya, de mégis kritizálja. Én nem értem. Szerintem Pati érdekes személyiség, igaz nem mondhatom el, hogy nagyon ismerném, de amit eddig láttam belőle, amiről beszélgettünk, az szimpatikus. Ő fogta magát és a válása után elkezdett világot járni. Elutazott már kétszer is Indiába és most jött haza október végén az El Camino-ról. Nekem festett egy Klimt ihletésű festményt, ezzel "megvásárolt", mert én a festményeket úgy szeretem, mint a gitárosokat. 

Amiért felhoztam Patit témának: anyósom állítja, hogy ő soha világ életében nem volt féltékeny. Patit nem szereti, mert túl különleges volt már gyerekkorában is, de ő ezt az érzést nem nevezi féltékenységnek. Azt mondja, hogy felnézett a nővérére. De féltékeny soha nem volt rá, sem semelyik fiújára. Ő tudja. De szerintem sántít. 

Elkezdtük kielemezni, hogy mi az a féltékenység és lévén Pascal maholnap pszichológus lesz, az általa felállított definíciót hittük el.

Adrien felhozta Julien esetét a spanyol lányokkal című sztorit (amit majd egyszer talán elmesélek, de most nem izzik bennem a vágy, hogy elmeséljem), de anyósom nem engedte, hogy elmeséljük tetőtől talpig a történetet, pedig ahhoz, hogy megértsünk valakit szerintem szóhoz kell engedni. Nem, anyósom úgy mond ítéletet, hogy a féligazságot ismeri. Kissé bosszantó tulajdonság tőle, de nem tudok rá haragudni. Érezhetően ő akar beszélni, beszélni, beszélni, elmesélni, hogy apósom mennyire kikészítette őt. Állandóan visszakanyarodik a válásához. Érthető, hiszen biztosan nagyon megviselte. De ettől még én is szót kérek!

A vasárnapi menü Pascal bácsinál:

Előételnek a szokásos apero, ami most olajbogyó volt, mini frankfurti kolbász, napon szárított paradicsomos, spenótos és kecskesajtos töltött pogácsák, egyéb említésre nem méltó snackek. A kecskesajtot nagyon szeretik a franciák, én viszont továbbra is szó szerint rosszul vagyok tőle. Tegnap is beleharaptam egybe, de máris dugtam a másik felét Adrien szájába, odasúgva neki, hogy kecskesajtos. Felfordult a gyomrom tőle.

Kirt ittunk aperitivnek, ami száraz fehérbor és cassis likőr (én fekete ribizli szörpnek hívom, pedig alkoholt tartalmaz). Most én is ittam, már nem szoptatok, csak hajnalban, ha nincs erőm felkelni és Maját még vissza akarom altatni.

A főfogás indiai csirke volt. Volt ennek hivatalos indiai neve is, de franciául kiejtve képtelen voltam megjegyezni, de még megérteni is. Nagyon, nagyon, nagyon finom volt. A köret pedig édesburgonya plantain banánnal (főzőbanán) és kókuszreszelékkel. Isteni!

Ezek után jött a saláta és a sajtok.

A desszert szilvás házitorta, finom, hibátlan.

Fotók nincsenek.

The end.