Mi most értünk haza. Vendégségben voltunk az uram kollégájánál. 2 órán keresztül araszoltunk haza ebben a cafka (= quva) városban, amit Párizs és Agglomerációjának hívnak, hála valami külvárosi villamosvonal építésének és a Roland Garrosnak. 51 km-t kellett megtenni hazáig, igazán nem sok, de katasztrófa, hogy mekkora dugók vannak vasárnap kora este. Az uram hazaérve bevett egy Cataflant, mert szét akart robbanni a feje, szó szerint fogta a fejét két kézzel. Persze meleg is van, légkondiztunk, attól meg az én szemgolyóm fájdult meg. Napszemüveg mögött!
A vendéglátók aranyosak voltak, jól éreztem magam náluk. 2010 februárjában találkoztunk utoljára, akkor hozzá sem tudtam makkanni a társalgáshoz, ehhez képest most értettem mindent. Őőőő, majdnem mindent. :D De legalább tudtam társalogni. Ebéd után elmentük közösen egy erdőbe is, azon belül is egy tópartra, leheveredtünk egy pokrócra pihengetni. Igazából csak én hevertem, mert 3 felnőtt 2 gyereket kergetett, Maját és Évát, akik egyidősek (3 hó korkülönbség van a kettő kisliba között). Féltünk, hogy beesnek a tóba. Már csak az hiányzott volna.
Az ebéd BBQ parti volt, a teraszon grilleztek húst, elég finom lett, de ezek a franciák irtó keveset esznek. Nekem egy csirke alsócomb és egy szárnya jutott, a többieknek is kb. ennyi. Ez a fél fogamra sem elég eredetileg. De nem voltam nagyon éhes, mert az előételtől jól is laktam. Az előétel itt nem valami komolyság, hanem a dohányzóasztalra kipakolnak ezt-azt, például chipset (!), koktélparadicsomot, olívabogyót, ilyesmiket. Itt ma volt extraság is: tonhalkrém. Elég fincsi volt, megkóstoltam. Kenyérkékre kellett kenni, önállóan. :S
Ezekkel a semmiségekkel és az italokkal az ember jól megtömi a gyomrát, aztán ráér a főétel. Azért volt krumpli is és saláta is a főételhez. Végül sajt és süti (azt mi vittük).
Kiegészítő információk:
A kislánynak az anyja adott a szopókás poharába Coca Cola Zerot. Én nem vagyok egy ősanya, sem hősanya, de ilyen műanyag, aszpartamos, buborékos italt biztos, hogy nem adnék még a gyerekemnek ennyi idősen.
A kislány cipője egy feslett balerinacipő volt. Ez a család jómódú család, de ezek szerint a cipőkre nem fektetnek nagy hagsúlyt.
Pletyka:
ahol tegnap voltunk vendégségben az kb. 25 km-re van Párizstól, agglomeráció, de ők Északon vannak, míg mi Délen, ők dombon, mi katlanban.
Az ablakukból látni az Eiffel-tornyot és a Sacre Coeurt is a Montmartreon. Kinézek, megdícsérem a panorámát, hogy ez állati klassz, a csaj meg mondja, hogy aha, nézd, ott az Eiffel-torony és azt hiszem az ott a Sacre Coeur. Wazz, éppen ezért dícsértem meg a panorámát, gondoltam magamban.
De, fúúúú, wazze, ott él, ott született és nem tudja, hogy Párizs egyik legromantikusabb, a turisták által második legimádottabb nevezetességét látja az ablakából. Kussoltam, nem szóltam be, hogy lilaliba.
