Hétfő (2010. november 22.):
Foggggggalmam sincs, hogy mit csináltunk hétfőn. Talán akkor hajókáztunk. De az már késő este volt. Én nem nagyon voltam kint a hajó teraszán, inkább bent melegedtem, állati hideg volt., ráadásul a hajó gyorsan tepert, így még a könny is ráfagyott volna a szemgolyómra. Marha fáradt voltam és nem akartam jól megfázni.
De előtte mit csináltunk, azt nem tudom, nem emlékszem. Talán a Centre Pompidounál voltunk.
Kedd (2010. november 23.):
Beugrottunk Párizsba Majával, de siettünk haza, mert előző nap kicsit belázasodott, de másnapra kutya baja sem volt és azóta is egészséges. Megnéztük a Notre Dame-ot. Én kint maradtam, mert babakocsival nem lehet bemenni, Andi egyedül tett egy kört. Siettünk haza, mert Adrien ment az Auxerre-Milan meccsre és mi nem akartunk az RER után hazabuszozni, kényelmesebb volt, hogy Adrien értünk jött autóval. Ez egy pihenős nap volt.
Szerda (2010. november 24.):
Champs-Élisées-ztünk, mert már felkapcsolták a világítást. Karácsonyi fényben úszik a sugárút. Elég csinos, bár évek óta ez a díszlet, kékfények. Azért szép. Aztán a karácsonyi vásár másik oldalát is megnéztük.
Ja, el is felejtettem. Ismét beugrottunk a Sephorába, hogy most tényleg sminkeljenek ki. Addig ténferegtünk a sminkesek körül, míg ki nem sminkeltek. Igazából az volt a kulcsszó, hogy azt mondtuk: alapozót és pirosítót akarunk venni Yves Saint Laurentől. Na erre tényleg szépen kisminkeltek. De tényleg venni akartam, mert az előző smink annyira tetszett, hogy eldöntöttem: sminkelni akarom magam! Fiatalabbnak és ápoltabnak tűnök. Réges régen még Olaszországban vettem magamnak Pupa sminkeket, de attól igazán riherongynak tűntem, túl barna voltam és a púdertől olyan volt az arcom, mintha vakolatot hordanék az arcomon. Brrrrr! Kihangsúlyoztam, hogy láthatatlan sminket akarok (az meg mire jó, mi?). Na! Egy gyönyörű lány sminkelt ki, hosszú egyenes hajú, óriásszemű, vörösen izzó szájú lány. Ügyes volt ő is. Vettem tőle alapozót, pirosítót (karamellszínűt) és egy szemceruzát, amihez adtak hegyezőt is. Elég sokba került, nagyon megkopott az 5 nap alatt a bankszámlám, fosok is rendesen, hogy éhen fogunk halni.
Andit is kisminkelte, de hogy? Megkértük, hogy miután velem végzett, legyen szíves Andit is kipingálni, erre a csaj azt mondta, hogy ha igazán akar vásárolni OK, de egyébként nem teheti. Hm, ez azért nem valami szimpatikus hozzáállás. Nem? Persze bólogattunk, hogy perszetermészetesen akar ő is vásárolni. Vett egy rúzst. Azt én is akartam, de már végképp nem fért bele a budgetbe.
Ilyen szépen kikenve ültünk be a Buddha Bárba. Ez egy kultikus hely, amiről most hallottam először.
Sejtelmesen homályos világítás, óriási, kétemeltnyi Buddha szobor ül a bár főhelyén. Olyan volt, mintha egy filmben lettünk volna. Andinak ez a hely annyit jelentett, mint nekem a Ritz Hotel.
Állati, de tényleg fantasztikus virágkreációk mellett ültünk, kényelmes fotelekben. Az -1-es szinten volt az étterem, mi ráláttunk, mert egy galérián ültünk, teraszon. Az asztalok olyan elegánsan voltak megterítve, hogy én arra szavakat nem találok. Pipec volt! A bárrész asztalaira voltak rakva óriási fatálakba óriási rákszirmok (a kínai rákszirom), hmmm, szeretem. Én egy sima kir-t kértem (fehérbor cassis szörppel), Andi egy koktélt. Közösen pedig flambírozott ananászt, amit ott elöttünk gyújtottak fel, elég laza életérzés volt. De ilyenkor az a baj, hogy az ember le akarja fotózni a jelenetet, hogy egész életében emlékezzen rá, közben meg nem éli át igazából a jelenetet.
Andi vásárolni akart ennek a bárnak a shopjában, de egy póló 55 Euro volt. Aztán gondolta vesz egy sálat, de az meg 80 Euro volt, így hagytuk az egészet. Proccosabb volt, mint a Ritz.
Ez volt a kis vakáció záróakkordja.
Egy-két vicces jelenet:
Andi mondta, hogy fotózzam úgy, mintha távolra nézne a távcsővel az Eiffel toronyról, de nem csukta be a másik szemét, amivel nem nézett a távcsőbe. Ezen elég sokat rihiröhiztünk, mert hogy néz már ki, hogy belenéz az egyik szemével, a másikat meg nyitva hagyja?!?
Foggggggalmam sincs, hogy mit csináltunk hétfőn. Talán akkor hajókáztunk. De az már késő este volt. Én nem nagyon voltam kint a hajó teraszán, inkább bent melegedtem, állati hideg volt., ráadásul a hajó gyorsan tepert, így még a könny is ráfagyott volna a szemgolyómra. Marha fáradt voltam és nem akartam jól megfázni.
De előtte mit csináltunk, azt nem tudom, nem emlékszem. Talán a Centre Pompidounál voltunk.
Kedd (2010. november 23.):
Beugrottunk Párizsba Majával, de siettünk haza, mert előző nap kicsit belázasodott, de másnapra kutya baja sem volt és azóta is egészséges. Megnéztük a Notre Dame-ot. Én kint maradtam, mert babakocsival nem lehet bemenni, Andi egyedül tett egy kört. Siettünk haza, mert Adrien ment az Auxerre-Milan meccsre és mi nem akartunk az RER után hazabuszozni, kényelmesebb volt, hogy Adrien értünk jött autóval. Ez egy pihenős nap volt.
Szerda (2010. november 24.):
Champs-Élisées-ztünk, mert már felkapcsolták a világítást. Karácsonyi fényben úszik a sugárút. Elég csinos, bár évek óta ez a díszlet, kékfények. Azért szép. Aztán a karácsonyi vásár másik oldalát is megnéztük.
Ja, el is felejtettem. Ismét beugrottunk a Sephorába, hogy most tényleg sminkeljenek ki. Addig ténferegtünk a sminkesek körül, míg ki nem sminkeltek. Igazából az volt a kulcsszó, hogy azt mondtuk: alapozót és pirosítót akarunk venni Yves Saint Laurentől. Na erre tényleg szépen kisminkeltek. De tényleg venni akartam, mert az előző smink annyira tetszett, hogy eldöntöttem: sminkelni akarom magam! Fiatalabbnak és ápoltabnak tűnök. Réges régen még Olaszországban vettem magamnak Pupa sminkeket, de attól igazán riherongynak tűntem, túl barna voltam és a púdertől olyan volt az arcom, mintha vakolatot hordanék az arcomon. Brrrrr! Kihangsúlyoztam, hogy láthatatlan sminket akarok (az meg mire jó, mi?). Na! Egy gyönyörű lány sminkelt ki, hosszú egyenes hajú, óriásszemű, vörösen izzó szájú lány. Ügyes volt ő is. Vettem tőle alapozót, pirosítót (karamellszínűt) és egy szemceruzát, amihez adtak hegyezőt is. Elég sokba került, nagyon megkopott az 5 nap alatt a bankszámlám, fosok is rendesen, hogy éhen fogunk halni.
Andit is kisminkelte, de hogy? Megkértük, hogy miután velem végzett, legyen szíves Andit is kipingálni, erre a csaj azt mondta, hogy ha igazán akar vásárolni OK, de egyébként nem teheti. Hm, ez azért nem valami szimpatikus hozzáállás. Nem? Persze bólogattunk, hogy perszetermészetesen akar ő is vásárolni. Vett egy rúzst. Azt én is akartam, de már végképp nem fért bele a budgetbe.
Ilyen szépen kikenve ültünk be a Buddha Bárba. Ez egy kultikus hely, amiről most hallottam először.
Sejtelmesen homályos világítás, óriási, kétemeltnyi Buddha szobor ül a bár főhelyén. Olyan volt, mintha egy filmben lettünk volna. Andinak ez a hely annyit jelentett, mint nekem a Ritz Hotel.
Állati, de tényleg fantasztikus virágkreációk mellett ültünk, kényelmes fotelekben. Az -1-es szinten volt az étterem, mi ráláttunk, mert egy galérián ültünk, teraszon. Az asztalok olyan elegánsan voltak megterítve, hogy én arra szavakat nem találok. Pipec volt! A bárrész asztalaira voltak rakva óriási fatálakba óriási rákszirmok (a kínai rákszirom), hmmm, szeretem. Én egy sima kir-t kértem (fehérbor cassis szörppel), Andi egy koktélt. Közösen pedig flambírozott ananászt, amit ott elöttünk gyújtottak fel, elég laza életérzés volt. De ilyenkor az a baj, hogy az ember le akarja fotózni a jelenetet, hogy egész életében emlékezzen rá, közben meg nem éli át igazából a jelenetet.
Andi vásárolni akart ennek a bárnak a shopjában, de egy póló 55 Euro volt. Aztán gondolta vesz egy sálat, de az meg 80 Euro volt, így hagytuk az egészet. Proccosabb volt, mint a Ritz.
Ez volt a kis vakáció záróakkordja.
Egy-két vicces jelenet:
Andi mondta, hogy fotózzam úgy, mintha távolra nézne a távcsővel az Eiffel toronyról, de nem csukta be a másik szemét, amivel nem nézett a távcsőbe. Ezen elég sokat rihiröhiztünk, mert hogy néz már ki, hogy belenéz az egyik szemével, a másikat meg nyitva hagyja?!?
Egy másik vicces dolog az volt, hogy a Chaps du Marsnál tüntettek, azt hiszem irániak voltak és ezért kordonokkal voltak elbarikádozva, mi azért bementünk a korlátok mögé fényképezkedni. Andi nézte a tornyot, hogy hol lesz középen a fotón és szépen megállt egy bácsi előtt, aki a szeme előtt tartotta a fényképezőjét az óriási teleobjektívével. Andi pontosan a fényképező előtt állt meg, a bácsi csak csodálkozott. Én elröhögtem a szitut, így a bácsi nem tudott dühbe gurulni, hanem együtt nevettünk. Mondtam, hogy bocsánat, de a barátnőm szőke. Erre a bácsi megsimogatta őt. Aranyos volt. Ezzel is bebizonyosodott, hogy egy kis humorral elkerülhető a botrány.
A kettes poén nem jut eszembe. De volt, csak nem jut eszembe több vicces jelenet. Ezért kell azonnal megírni a memoárokat, nem szabad várni napokat.
Másra nem emlékszem.
Megszerettem Párizst. Szerettem én, de aztán megutáltam, mert olyan magányos voltam, de most újra szeretem, mert eléggé szórakoztató.
A kettes poén nem jut eszembe. De volt, csak nem jut eszembe több vicces jelenet. Ezért kell azonnal megírni a memoárokat, nem szabad várni napokat.
Másra nem emlékszem.
Megszerettem Párizst. Szerettem én, de aztán megutáltam, mert olyan magányos voltam, de most újra szeretem, mert eléggé szórakoztató.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése