A szombati vacsora jól sikerült, de nem fergetegesen. Este 6 után kezdtek szivárogni a vendégek. Após rendezte a bemutatást, pedig ő sem ismert mindenkit, hiszen Maxim (kis sógornőm embere) rokonai voltak a meghívott vendégek. A család magja szart hellyel kínálni a vendégeket. Kérdeztem Adrien-t, hogy nem venné-e át az ültető hoppmester szerepét, de nem vállalta. Igazából a kis sógornőm feladata lett volna, de ő is bagózott az egészre. Ezért a vendégek csak álltak, csak álltak, nem beszélgettek, hanem csak álltak, csak álltak, mint akik karót nyeltek. Elég döglött volt a hangulat. Én nagyon szerettem volna mondani, hogy foglaljanak helyet, de egyszerűen nem tudom frappánsan mondani és kiejteni a számon franciául, maximum annyit, hogy "üjjé le", ezért feladtam. Különben is, nem az én bulim volt. Én ilyenkor szeretem megfigyelni, hogy mit fikázhatok le legközelebb. Nem túl szép tőlem, tudom.
A vacsora finom volt. Apero-val kezdődött, mint mindig. Ami nálunk a leves, az itt az apero, azaz kis falatkák, pogácsák, kesudió, tallérok, tekercsek, valamint az alkohol, ami most sangria volt. Én is ittam egy pohárkával, finom volt és nem vert fejbe. Gondolom a többiek többet ihattak, mert végre kezdett oldódni a hangulat.
A főfogás kuszkusz volt, teljes egészében apósom készítette, nagy műgonddal. Volt hozzá megszámlálhatatlan csirkecomb (alsó, felső), merguez kolbász, bárányhús (nem tudom melyik része a szegény báránynak).
Ezután jöttek a sajtok, azt sem hagytam ki, mert apósomnál mindig finom sajtok vannak, egyszerűen nem tudok ellenállni a sajtjainak.
Végül a Maxim által sütött torta jött. Erdei gyümölcs és fehércsoki ízvilág, állati finom. Kettő szeletet is ettem belőle. A torta maga sima téglalap alakú volt, itt nem divat fantáziát vinni a torta alakjába, színébe, elég szimpla tortákat tálalnak fel, de az ízük? Az valami szédületes. Szerintem sokkal finomabbak, mint otthon. Csak ezért tudom megbocsátani nekik, hogy ilyen unalmas formavilágú tortákkal rukkolnak elő.
Maxim még a monogramját is ráírta a tortára, mintha valami festményről lenne szó. Vicces.
Maja este 11 órakor ment aludni, én még lesomfordáltam, de elég gyorsan elálmosodtam, így éjfélkor már aludtam. Adrien is jött velem aludni, ezen csodálkoztam, de igazából örültem neki.
Tegnap (vasárnap) jöttünk haza, délelőtt 10-kor indultunk. Maja a 300. km körül ismét behányt. Az oda úton is hányt, akkor is a 300. km környékén. Ezek szerint felkészülhetünk arra, hogy ő a kocsiban egy hányós gyerek lesz. Ezen nem kellene meglepődnöm, hiszen én is hányós voltam és a tesóm is. Elég kellemetlen, de túlélhető. Csak nagyon sajnálom szegény kisbabámat, hogy rosszul van az autóban.
A visszaúton már dörzsölt voltam, készültem csereruhával, így hipp-hopp átöltöztettem, míg az oda úton úgy kellett kihalászni számára tiszta ruhát a bőröndből.
Elég gyorsan hazaértünk, délután 4 után (az autópályán még megebédeltünk), pedig esett az eső is, de szerencsére itt Franciaországban nincsenek úgy tele az autópályák, mint Olaszországban. Lehet haladni. Mi soha nem megyünk gyorsabban a megengedett sebességkorlátozásnál. Nem is engedném Maja miatt, de szerencsémre itt olyan kultúráltan vezetnek, nem jellemző, hogy 220-al suhannának el mellettünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése