Eddig azon picsogtam, hogy jaj, de rossz egyedul lenni ebben az alvovarosban, ami inkabb falu. Hogy itt semmi nincs, senki nincs, meg egy bolthalozat sincs. Van, de mindenhez sokat kell gyalogolni, ezert itt mindenki autoval kozlekedik. A bolthalozat gyogszertarbol, viragosbol, ujsagosbol all. Az idekoltozesem ota sikerult osszehaverkodnom ket lannyal, akik keresik a tarsasagomat, en meg annyira zarkozott lettem, hogy nem tudok teljesen odaado lenni, mint az idekoltozes elott. Nekem a haverkodas tok jol ment, most meg docogve. Pedig ok keresik a tarsasagomat, ezek szerint szimpatikus lehetek.
Most ra kellett jonnom, hogy van ennel rosszabb is. Most meg ki sem tudok menni ebbe a rossz faluba, mert ugy nezek ki, mint a golyamadar (egyik labamra tudok csak allni). A lakas a bortonom. Egyszeruen nincs kedvem a mankokkal kibotorkalni. Eleg toketlenul kozlekedek a labsegedeimmel, egyszeruen nem jo az izomzatom, mondhatni egy edzetlen poliphoz hasonlitok a leginkabb.
Adrien eszebe jutott, hogy holnap felhivja a sportorvost, aki ot rendbe tette meg ifju fiu koraban, amikor rugbyzett. Allitolag nagyon jo orvos. Szerintem o sem fog tudni velem mit kezdeni az MRI vizsgalat elott, ugy nezem ez most itt a beugro. MRI nelkul meg sem tapogatjak a terdem kalacsat.
Most csak a terdem korul forognak a gondolataim, nem tudok elrugaszkodni a tematol. Mar a koltozes sem tud lazba hozni, katasztrofa, hogy mar lattam a fenyt az alagut vegen, most pedig megint csak sotetet latok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése