Andrej a bolcsiben leult a tobbi gyerekkel az asztalhoz, kapott a nyakara eloket es egy poharban frissen facsart narancslevet (almalevet kerek es nem almalet. Engem ez a narancslevet, vagy narancslet mindig kikeszit, hulyulok). Peldasan viselkedett. Kivancsian figyelte a tobbieket es vegig nagyon jo kisfiu volt. Andrej nem mindig jo kisfiu, mondhatom, hogy egy budos rosszcsont, vakmero kalandor. 

A bolcsiben, mig ott vagyok latotavolsagban, a viselkedese kifogastalan.

Nagyon meghato, amikor az ember a gyereket egy kozossegben latja. Hatterbe szorultam, o csak ott ult a miniatur bolcsedei szeken, hagyta, hogy a nyakaba akasszak az eloket, fogta a poharat es szepen megitta az italkajat.

Sajnos meg mindig nem birja a bolcsit. Amint kozlom vele, hogy elmegyek, mar csimpaszkodik is a nyakamba es bog. Ma felmentem a muvhaz konyvtaraba, mig vartam es nem hallottam, hogy sir, orultem is, mint majom a farkanak, de kiderult, hogy csak jol szigeteltek az ablakok. Francba. 

Nincs mirol beszelnem, csak a gyerekekrol, mert velem nem tortenik semmi mas. Ez csudaklassz, mert a gyerekeknel jobb dolog a vilagon nincs. De azert igazan tortenhetne velem valami felnott temakor is.