2014. április 30., szerda

Állatfarm

Reggel megláttam, hogy nem esik, sőt, süt a nap, hát gyorsan összekaptam magunkat és irány az állatfarm, amit napokkal ezelőtt néztem ki a gyerekeknek a neten. Azért ez költői túlzás, mert sajnos, ha engem stresszelnek, irtó lassú és feledékeny tudok lenni, mert azt figyelem, hogy hol "rontom el". Ez a 13. nap, amit apósomnál töltünk és látom, hogy zavarunk. Elegünk van belőlünk, de nem lehet hazamenni, mert holnap érkezik Don Juan, meg kell őt várni. De már megint fröcsögősre áll a szám, be is fejezem. De nem lehet, mert ma csúnyán kibuktam, nem találtam a farmot, hiába köröztem körülötte. Kicsit nagy mellénnyel elindultam, hogy majd én emlékszem, hova kell menni, nincs messze, az út is egyszerű odáig. Igen ám, de nem volt rendesen kitáblázva, kénytelen voltam beizzítani a GPS-t, ami engem halálra idegesít, hogy mindenáron kéri az utca nevét és házszámot, anélkül egy tapodtat sem hajlandó közreműködni velem. Én meg utcanevet, házszámot nem tudtam. Azért nagy ésszel sikerült átvágnom a robotot. 

Megérkeztünk a kipécézett faluba, gyönyörű, majdnem elolvadtam, a farm ki is volt már táblázva, egészen a temetőig, aztán még egyszer, onnantól snitt. Volt egy kereszteződés és én richtig, hogy a rossz utat választottam. Egyenesen mentem, amerre az út vezetett. A farm házinőjét többször felhívtam telefonon, hol felvette, hol ki volt kapcsolva. Ő csak hajtogatta, hogy a "*/%(=%,-" úton haladjak, de én ezt a szót nem értettem, és hiába magyaráztam neki, hogy nem szerepel a szókincsembe, nem tudott szinonimát mondani és amikor én visszakérdeztem, hogy földes úton vagy aszfaltos úton haladjak tovább, akkor sem segített rajtam, csak ismételgette ezt a "*/%(=%,-" szót. :D Elég vicces volt. Rohadt nehezen, miután háromszor is elmentem ugyanazon az úton, megtaláltam a farmot.

Büdös volt, igénytelen, állatok sehol, csak három tyúk, két kacsa. Nem kamuzok! 
A farm látogatásának ára 10 Euró lett volna, hát én nem fizettem be. Éltem én falun, nemcsak nagyvárosban, állatokkal is, mert nagyapámnak voltak lovai, tehenei, de ilyen büdös nem volt nálunk. 
Meg sem kerestem a házinénit. Bementem a területre, megállapítottam, hogy a honlapjuk kiváló, de a farm úgy igénytelen, ahogy van, inkább eljöttünk. 

Miután megkerestük az állatokat, de nem találtuk, visszamentünk a faluba. Körülnéztünk és beültünk az étterembe. Dél volt. A gyerekek olyankor ebédelnek, nincs mese. Igazából kíváncsi voltam Andrejre, hogy mennyire "étteremkompatibilis". Majával nincs gond, ő ritkán rosszcsont, de Andrejnek néha még hiába dumálok, nem veszi a lapot, pontosabban nem tud ficánkolás, éneklés, szeleburdizás nélkül meglenni túl sokáig. 

A képek tényleg unalmasak lehetnek már, attól még élőben tényleg elragadó kis falvak ezek...

Goujounac, tábla jelöli, jobbra menjek...

A fotón nem látszódik, hogy igénytelen és büdös

A semmi közepén, ilyen házakban is laknak.
Romantikus, de ha rendesen belegondolok nem az.

Kár, hogy nem fotóztam le a semmi közepét, ahol villanyvezeték is van

Franciaországi viszonylatban ez az útminőség tényleg a világ végét jelöli. 

Az elágazásnál, ahol már nem volt kitáblázva a farm, írtam egy papírra, hogyaszongya:
"Itt tévedtem el, mert nem értem franciául a "gordonné" (???) szót, szegényes a szókincsem. Jó munkát!"


Utcarészlet

Élőben káprázatos volt.

Utcatábla

A művirágos, műőzes étterem, melynek tulajdonosai németek.

Maja már majdnem megfelel az etikettnek. :)

A falu közepén.

Réges-régen is fogadó volt, most is az.

Saint-Pierre-es-Liens XIII. sz. körüli templom.
Templom, sajnos zárva volt.

2014. április 29., kedd

Nosztalgia

Gimibe jártam, amikor jött egy francia osztály, cserekereskedelem vagy mi? Cserediákok, csak éppen szállodában laktak és Pesten, nem pedig Vácon családoknál, de azt hiszem, hogy itt csalnak az emlékeim, majd Bambi kijavít*. 

Már akkor is állandóan szerelmes voltam, helyesebben most már benőtt a fejem lágya, de idáig hosszú út vezetett. Én sajnos pillanatok alatt és bármikor képes voltam elhinni, hogy megtaláltam Az Örök Szerelmet. Pfff! 

Volt egy srác, Manu. Naná, hogy belezúgtam, mint a prérifarkas a Grand Canyonba.



Le Havreból érkeztek, érettségi előtt voltak, ha jól emlékszem, mi pedig kis csitri másodikosok. Ők lazák voltak, éjszaka simán beugrottak Vácról Pestre tanárok nélkül és bulizni (!!!), cigiztek, vagány ruhákba öltöztek, mi meg még mindig fröccsöntött iskolaköpenyt voltunk kénytelenek hordani, legfeljebb 18 óráig tartó sulibulikba engedtek el és még kávéval sem találkoztunk, nem, hogy cigivel (tisztázzuk, 1900-as évek második felében jártunk, vasfüggönyön innen!)... Brrr. 

Természetesen a beszélgetésig nem jutott messzebbre a románc. Ráadásul nem kettesben beszélgettünk, hanem csapatokban. Emlékszem, el voltak ájulva a magyar negyedikesek a francia tudásomtól... ma már nem esnének hanyatt... Grrr!

Ez ma onnan jutott eszembe, hogy az NJR rádióműsorban van egy fickó, aki szintén Manu. 


* Bambi, javíts ki! Hogy is volt?

2014. április 27., vasárnap

II. János Pál

Képzeljétek el, nem merem felrakni a II. János Pál pápával közös fotómat a facebookra. Pedig ma avatták szentté, teljesen aktuális lenne dicsekednem vele. Nem lehet, mert a francia család nem, hogy ateista, hanem minden vallásra gorombán fröcsög. A katolikusokat, pláne a Vatikánt egyenesen lefasisztázzák. "Mind pedofil", mondják a papokra. "Minden háború a vallásokból ered", vallják egyöntetűen.

Eszméletlen, hogy attól kell félnem, hogy céltáblává válok. Tudom, hogy így lenne, mert látom, hogy amint valami hírt közölnek a híradóban a Vatikánról, máris indul a mocskolódás. Én már próbáltam magyarázni a saját nézetemet, de alig jutottam szóhoz (ja, még mindig itt tartunk, le sem szarják, hogy én nem tudom úgy pörgetni franciául a gondolataimat, mint ők, bennszülöttek, meg hát mondják, hogy a nők egyenjogúak, de érezhető, hogy könnyebben emelik dörömbölőssé a hangjukat, mint férfitársaikkal, de azért néha már merek az asztalra csapni és közölni, hogy már negyedszer próbálom ugyanazt elmondani, de ha a szavamba vágnak, egyrészt nem elegáns, másrészt egyoldalúvá válik a "beszélgetés"), és elég ingoványosnak tűnt a talaj, inkább behúztam fülem-farkam (magyarul állandóan úgy érzem, kiosztanak). Kizárólag nekik lehet igazuk, teljes vállszélességgel kiállnak a világnézetük mellett. Én ettől lezsibbadok, lefagyok, naná, hogy nehéz idegen nyelven érvelnem.

A legelső unokájának köszönhetően Dédi már enyhült valamennyire. Az unoka vállalja a katolikus vallást, két gyerekét a háromból meg is kereszteltetett. Igaz, zsidó származású mindkét nagyanyja. Érdekes, hogy az ő döntését elfogadják, illetve hallgatnak róla. 

Ki kellene állnom önmagamért, de nekem itt nem megy. Mindig is fehér hollómadárnak számítottam itt, most még fokozzam?

Ide fel merem rakni, mert erről a blogról ők nem tudnak.


Kacsamell

Időnkét fel-felbukkannak cikkek a francia napilapokban is, hogy mi a legkedvesebb ételük maguknak a franciáknak. Ahogy elnézem, a megret de canard mindig benne van a TOP 10-ben. Nemcsak a cikkekben, de a francia fejekben is.

Kacsamell első helyen a Le Figaroban, egy női magazinban, másik női magazinban, Le parisienben... De most eszmélek, szinte mind 2011-es cikk. Vajon mikor vette át a kacsa a csiga helyét? Vajon 2014-ben átveszi a kacsa helyét a sushi?

Nem baj, ha valaki nem beszél franciául, itt egy remek segédeszköz

Mi ma kacsát ettünk, isteni volt. Nem tocsogott a vérben, de nem is cipőtalp, hanem kiváló volt.

Rengeteg zöldséget eszünk apósomnál, még Andris is.

Megrakták a tüzet, hogy parázsban sült krumplit ehessünk a kacsa mellé.
Babérlevéllel, hagymával, fenséges!
Jól esett a tűz melege. Hideg van, ömlik az eső, őrült szélvihar tombol, de ropogó parázs mellett csuda klassz.

A Kacsa

Megint piac

Ahogy vakációzni és kirándulni is szeret a világ zöme, úgy a piacokat is. Én ehhez a halmazhoz tartozom. A másikat nem értem, legfeljebb elfogadom különcségüket. 

Apósom minden pénteken megjelenik Prayssacban, mert az A Piac. A saját városa piacát nem szereti, szerinte műanyag. Szerintem nem, de tény, én nem vagyok szaki, csak műkedvelő. 

Valószínűleg ez a piac már szerepelt a blogomon, de én holnap is képes lennék ugyanazt vagy kicsit másképpen lefotózni, annyira szeretem. Ha unjátok, lapozzatok! 


Saint Barthélémy templom, körülötte A piac.

Nyitva volt, be tudtunk menni.

Tetszik, amikor útszéli "gizgazok" díszítik a templomokat.

A sajt, amitől rosszul vagyok, de attól még a készítőit nagyra becsülöm.
Én tényleg rosszul vagyok a kecskesajttól, szó szerint forog a gyomrom, ha csak a közelébe érek.
Apjuk vett is magának egy fél tucatot, távolról beszélgettünk. :D
A többi sajttal nincs gondom.

Napóra a ház falán, de most meg nem mondom hány óra lehetett. Esett.

Eperszezon van. A gyerekeim is kétpofára falják.
Legalább ötféle epret számoltam meg, de lévén kétfelé kellett figyelnem, nem biztos a számolásom.

Isteni illatú teákat pörköltek, még látszik is, ahogy gőzölög a masina.

Körbe-körbe piac.

Az elmaradhatatlan csiga.

És az elmaradhatatlan olajbogyók.

Az összes francia csücsörítve beszél, pont úgy, mint a bal oldali hölgy.

Én szeretem.

2014. április 26., szombat

Duravel

Lassan unalmassá válnak a középkori fotók, tudom, de mit csináljak, itt csak ilyen városok vannak.

Duravel (lánykori nevén Diolindum) város szomszédjában vagyunk. Ez is egy ókori gall-római város, melyet az ókori rómaiak alapítottak. Bordeaux és Lyon között stratégiai állomásnak számított. Sajnos ennek nyomai eltűntek az ún. vallások háborúi folyamán 1596 körül.

A XI. században Duravel a moissac-i apátsághoz tartozott, melyet Clovis alapított és I. Nagy Károly (franciául Charlemagne, olaszul Carlo Magno, németül Karl der Broße, imádom a nyelveket), Martell Károly unokája (franciául Charles Martel, olaszul Carlo Martello, németül Karl Martell), Kis Pipin fia (franciául Pépin le Bref, olaszul Pepino il Breve, németül Pippin der Jüngere) átépített.

Duravel temploma zarándokhely, ugyanis a XII. század óta három szent ereklyéje található benne: Gázai Szent Hilarioné, Agaton Pápáé és Poémoné.

1396-ban, a Száz éves háborúban Duravelt az angolok támadták meg. Akkor még 6000-en lakták a várost (2011-ben már csak 958-an). Hat héten keresztül ellenálltak és szétverték a támadó csapatokat. A király köszönete jeléül címert adományozott a városnak.




Városrészlet a templomkertből

Szent Hilarion templom



Feflfoghatatlan, mindenhol kastély található

Egyik sógorom, mert van belőlük három is,
vette magának ezt a házat, egyelőre nem tudom miért.
Ő egy bonviván (de azért dolgozik is), nem értem
mire lenne jó neki a világ végén eldugott faluban
tölteni az idejét... talán a nyugdíjas éveire gondol?





2014. április 24., csütörtök

Még mindig Puy l'Évêque

Tegnap is, ma is óriásit sétáltunk a gyerekekkel, míg apjuk az apja házát csinosította apjával.

3.88 km-t gyalogoltunk, igaz közel két óra alatt, mert közben gyűjtöttünk csigát, madártollat (brrr!), tobozt, kavicsot és ezer más kincset, még ebben a korban járnak. Ma végre nem felejtettünk el vinni a halaknak kenyeret. A haletetés is időrabló. 

Kabátban indultunk (már aki, mert én otthon felejtettem), amik menet közben lekerültek a gyerekekről és végül a kardigánok is, mert szépen kisütött a nap. Így aztán én, mint a málhás, három pulcsival, két kabáttal, újságokkal, fényképezővel, egyebekkel megpakolt táskával caplattam fel a hegyre, le a hegyről, fel a hegyre. Ilyen dimbes-dombos ez a vidék.

Én még nem unom ezt a környéket, természetesen persze naná, hiszen csak turista vagyok itt. Bezzeg, amikor úgy nézett ki, hogy itt kell élnünk, nem tetszett. Kínlódtam, őrülten hiányzott a nagyváros. Kocsi sem volt még a fenekem alatt, amitől úgy éreztem magam, mint egy fogva fogott fogoly.

Tetszenek a gyöngytyúkok.
Eddig nem tudtam, hogy őrült hangosan tudnak rikácsolni. 

Puy l'Évêque, a tegnapihoz képest másik prospektívából

Már legalább ötödször járok a városban és csak most fedeztem fel ezt a ficakot

Régen ez volt a parókia, ma rendes családok lakják

Mintha Fóton a filmgyárban járnánk, ott voltak ilyen díszletek annak idején

Csigát talál

Micsoda szemöldökök...

Mindenhol kristály tiszta a víz

Lemértem a szuper órámmal a távot: 3,88 km


2014. április 23., szerda

Megint futok

Már háromszor is voltam futni idén. Egyrészt, minek hagytam abba tavaly?* Másrészt mit foglalkozom én másokkal? Szerencsére nem is olyan nehéz újrakezdeni, mint ahogy gondoltam. 

Tegnap 4,05 km futottam, elég egyenletes tempóban. Nem rakom ide a "polarpersonaltrainer" adatlapomat, hogy ne röhögjetek ki. A tesómnak küldözgetem, elvégre tőle kaptam a szuper órát, muszáj beszámolnom neki, hogy egészséggel használom. Elég jól haladok, ahhoz képest, hogy milyen dagadt vagyok és mennyire lerobbant a szervezetem.

Itt futok. Nézegessetek képeket. Nem tökéletes fotók, de nincs nálam a rendes fényképezőgép. 

Puy l'Eveque

Ez a fenti kastély nagyon piszkálja a fantáziámat...

Borvidék

Borkastélyka a semmi közepén

Cégér, nekem nagyon tetszik

Minden egyes földterület gyönyörűen felszántva

Rózsabokrok minden szőlősor elején, hogy ne a szőlőt dézsmálják meg a rovarok

Lovak

A piros feliratnál vagyunk
Ennyire kanyarog a Lot folyó

Mert elment az életkedvem, kioktatott a pasasom, hogy ennek nem sok teteje van. Ezen lovagolok egy éve, hogy hogy mondhatott ilyet, de most már le tudom bagózni (nem igaz... egyszerűen nem tudok napirendre térni fölötte. Tegnap is elmondta minimum egy óra mozgás kell, de hiába, mert nem vette el a kedvem, sőt, ha ezen múlik, én szívesen lelépek 70 percre is.