Végem van

7. napja, hogy igazából nem tudok rendesen aludni, eléggé kifáradtam már. A gyerekekkel alszom a felnőttek ágyában, hogy hányatni tudjak, pizsamát cserélni, itatni. Egy óriási nagy ágyon összekuporodva alszunk, ők tolják oda a kis feneküket az én nagy fenekemhez, forogni nem lehet, csak egy pozícióban lenni, mint a múmia, ettől az összes csontom eltört. Az izmaim meg szétszakadtak. Tropa vagyok. 

Maja éjjel kettőig hányt (persze szünetekkel, nem egyfolytában), az összes pizsamáját és bugyiját összehányta, összehasmarsozta. Most már ő is szörnyen gyenge. 

Andrej már eszik, de én hülye, etetés után belé akartam diktálni a székletfogót, ő tiltakozott, utálja, ki is hányta. Mindent, amit addig megevett, mert hát azonnal kijött belőle. De szép história. 

Ez így teljesen abnormális, hogy mindhárman betegek vagyunk és nincs segítségem. Apjuk segít, amikor itthon van, az azért jó, de például holnap is dolgozni fog, hogy behozza a csütörtöki lemaradást (amikor kórházban voltunk). Szóval talán vasárnap egy kicsit fellélegezhetek, de hottziher, hogy pihenést fog hirdetni magának. 

Ezt a szívást, komolyan, nem gondoltam volna. Most úgy néz ki, mintha nyafognék, sajnáltatnám magam, lehet, hogy így van. De ez a K torokgyuszi és a láz... hát tököm tele.