Megérkezett Don Juan. És lerománozott. Kétszer is. Megkérdeztem, miért pont román? Csak viccből. Aztán gyorsan másik témára ugrott, alkalmam sem volt pofán vágni, azonban ez annyira érdekel, hogy ma még kiszedem belőle vagy az öccséből, hogy ennek mi értelme van. Megérkezik, puszi-puszi, igyunk valamit, nassoljunk, üljünk le ebédelni, ti magyar-románok üljetek ide, mit töltsek, csak vicceltem, amikor Nizzában nyaraltam és amikor Peruban és amikor Brazíliában... Téma elkavarva.
Don Juan karizmatikus figura, mindenki imádja, mindenki nagyon várja őt, rajonganak érte. Azóta is ő beszél és beszél, sztorizik és sztorizik, mindenki csillogó szemekkel figyeli, hallgatja, bizsereg a levegő, megérkezett Don Juan. Senki, de senki nem jut szóhoz mellette. Ebben az a jó, hogy nemcsak a nők nem rúgnak labdába mellette, de a többi fickó sem. One man show.
En is szeretem az olyan karizmatikus embereket, akiket tatott szajjal lehet hallgatni es szeretnivalok! De ezt a pasit en sztem nem csipnem, eleve mar a roman miatt meg ha nem hagy szohoz jutni senkit az nagyon ellenszenves. Elegansabban kell ezt csinalni! Meg ha cuki hetvegi hazikoja van is az embernek!
VálaszTörlésBár nem értek a pszichológiához, csak néhány szemeszterbe kóstoltam bele, de most sajnálom, hogy két nap múlva hazamegyünk, mert ez egy két lábon járó állatorvosi ló, 1500 oldalas tanulmányt lehetne készíteni róla (róluk). :D
VálaszTörlés(Nálam már számtalanszor kihúzta a gyufát, gondolhatod...)