Jó idő van, strandra járunk. Holnap már nem, mert jön a rossz idő.
Tegnap reggel már 10 óra előtt kint voltunk, nem vesztegettük az időt. Magunkhoz képest. Pontosabban magamhoz képest. Csak hárman mentünk, apjuknak dolga volt (?, na jó, postára kellett mennie), de délután már jött ő is.
Találkoztunk egy nagymamával, aki az unokáját hozta legelni a partra, jót beszélgettünk. A nő berlini, 1963 óta él Franciaországban. Még a gyerekei születése előtt érkezett, így elég jól tudta magát képezni.
Óriási német akcentusa van, azt mondta képtelen levetkőzni. Ezáltal, ha akarja, ha nem, mindig is idegen marad ebben az országban.
Csütörtökön véletlenül összefutottunk egy másik öbölben Majának két csoporttársával, Nathanellel és Lianaval és anyukájukkal, velük is jót dumáltunk. Randevút adtunk magunknak másnapra. Sajnos az egyik anyuka nem tudott jönni, babát vár, letiltották őt az autózásról. A nagymama hozta el a kislányt, neki meg nem volt kedve a szélben a plázson lenni, így megálltunk a játszótéren. Én magammal hívtam Perla anyukáját (ő a havernőm, aki mindig életvezetési tanácsokkal lát el :) ), így összesen öt család volt jelen, mert már ott volt Luise is. Szerintem jobb, ha kevesen vagyunk, mert így nem lehetett érdemben beszélgetni.
Azt vettem észre, hogy ha valaki hallgató fülekre lel, akkor be nem áll a szája, csak mesél, csak mesél. Mintha mindenki szomjazna arra, hogy kibeszélhesse magából a dolgait. Én meg jó hallgató vagyok. Úgysem jutok szóhoz, nem vagyok igazán önző, hogy csak magamról dumáljak és csak én és senki más.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése