Az utolso este itthon

Folyamatosan boghetnekem van, hogy ez az utolso este itthon. Terhesen. Ezt nem lehet kibirni, olyan, mintha orokre el kellene utaznom messzire es nem lenne tobb lehetosegem hazamenni. Fogalmazhatnek dramaibban is, de az morbid lenne. Orulok a kisfiu erkezesenek, persze, de olyan jo volt igy osszenove elni honapokon keresztul.

Elrepult 9 honap. Ezt nem lehet felfogni. Pedig probalom megfogni az idot, probalom vesovel az emlekeimbe oklozni orokre az elmenyt, hogy el ne felejtsem, milyen erzes ez, de nehezen megy.

Az augusztusi forumon sok lany volt hivatalos fotografusnal, jobbnal jobb fotok szulettek roluk, romantikus, meghitt, otletes fotok. Annyira irigylem oket! Nekem nem sikerult ilyen fotokat csinaltatnom. Talan a fotok altal ok jobban az emlekukbe tudjak vesni, hogy milyen jo volt varni a babakra. En ma meg utoljara megkertem a fiumat, hogy keszitsen rolam egy utolso fotot, ahogy este meselek Majanak a nagy pocakommal, lott is kettot, de kertem, hogy valtson poziciot, mert nem lettek jok a fotok, erre o elkezdett franciahoz melton pufffffffogni es szajat huzogatni, en meg majdnem elbogtem magam. Serto volt.  A tokom tele a francia metakommunikacioval. Persze ertem, hogy nem szeret fotozni, de akkor is. Szamtalanszor elmondtam neki, hogy finomitson a stilusan, plane a nagyanyjat ne sertegesse. De suket, egyszeruen nem hallja meg amit mondok. Most meg kerdezgeti tolem, hogy mi a bajom. Latja rajtam, hogy szomoru vagyok, de akkor sem avatom be (mert meg elbognem magam, na azt mar nem, inkabb ironwoman maradok). Ugysem ertene meg, hiszen egyreszt pasas, masreszt francia, harmadreszt focista agya van. En meg egy szereny es finom urino vagyok :D.

Sajnos nincs szeme a szephez. Nem latja meg, hogy honnan lenne jo fotozni, hogy peldaul latszodjon Maja is es en is, esetleg valami jobb arcomat orokitse meg. Jo, jo, hozott anyagbol dolgozik, rolam nehez jo fotot kesziteni, plane, hogy szet vagyok folyva. Szules utan potom 12 kilot kell ledobnom magamrol mai szamitasok szerint. Nem keves. Na most persze, hogy lehetetlen muveszi foto kesziteni egy hatalmas zsirtokarol.  Grrrrrrr! A vegen meg neki adok igazat, na neeeeem! ;)

Holnap bevonulok a korhazba. Holnap gyorsan megprobalom orokre az emlekembe vesni, hogy milyen erzes terhesnek lenni. Penteken pedig indul a verkli, beontes, elore hajolni, gerincbe beszuras,  mutoasztalon elterulni, nem erezni semmit, de megis, mert nyomogatjak a hasamat... Gratulalunk, kisfiu! Meg 35 perc az osszestoppolasi fazis. Aztan alvas. Vegul felkelni mosakodni. Huuuu, az nagyon faj, lehetetlen felkelni, allatira faj... De megis sikerul.

Valaki mondja meg, hogy tudnam megorokiteni szepen mai onmagam, a nagy pocakommal es Majaval egyutt!!! "Autoscatto" (fenykepezo onkioldoja olaszul) a megoldas, csak kicsit melos, plane Majaval. Na, ha az uram holnap lelep, akkor majd gyorsan kattintok magamrol, hatha egy fenykep jol sikerul. Bar nem biztos, hogy ez fontos dolog az eletben.

Ami meg nagyon furcsa, hogy teljesen idegennek erzem magam itt. Jo lenne, ha a helyes kis szuleim itt lehetnenek, de en valasztottam ezt a hulye messzi eletet.

Igazabol csak a gyerekek apja az, aki kozel all hozzam ebben az eletszituacioban. Esetleg a dedi. De ot mostanaban egyre jobban pletykafeszeknek es szarkeveronek latom, de igazolasa van, 80 evesen mit varok tole?

Igazabol senki mas nem tulzottan kivancsi ram ebbol az uj csaladbol. Nem igaz, mert aposom azert erdeklodott felolunk tobbszor is, jon is hozzank a szules utan. De mit varok, kit varok? Mindig is ilyen rideg fapinak voltak az uj csaladtagok, most ezen vegkepp nincs mit csodalkozni. Vagy nekem kellett volna erosebben segget nyalni? Ma mar mindegy ez is. Miert kesergek errol? Semmi jelentosege nincs. Nyaldosom itt a sebeimet, hogy jaj, anyosom szarik ram? Szanalmas. Micsoda egy nagy hulyeseg!

Holnap meg lovok magamrol par fotot, hatha jol sikerul egy-ketto. Hatha!

Legkozelebb csak augusztus 17-en tudok jelentkezni, ha lesz energiam.