Ellholtunk, tobbedmagammal, mert miota gyerekeim vannak, soha, vagy elenyeszoen kevesszer vagyok egyedul. A helyi konyvtarba. Itt a konyvtar nem konyvtar, hanem "mediatheque", hiszen nemcsak konyvet lehet kikolcsonozni, hanem hanganyagot is, CD-t, DVD-t is. Bar nem tartom magam egy magasroptu intellektuellnek, szeretek ebbe a konyvtarba jarni, Majanak jo konyveket talalok mindig es magamnak is sikerult mar egy olyat lelnem, ami eletem top 10-es listajaba sorolhato: Niccolo Ammaniti-tol az Io non ho paura c. konyv (En nem felek c., nem tudom, hogy le van-e forditva magyar nyelvre).
Loholtunk, delutan fel ot volt es hatkor zar a mediatheque, visszaadni a kikolcsonzott konyveket, mert egy napos kesesben voltam. Ha mar ott voltunk, felmentunk a masodikra, megneztem mifele filmeket lehetne kivenni. Talaltam is ket olasz filmet. Bar mar mindkettot lattam, azert elhoztam. Az egyiket iziben megneztem. Nyilvan a gyerekek elaltatasa utan. Nem kellett volna elhoznom, mert tulsagosan is megrazo film. Libero. Kim Rossi Stuart rendezeseben es foszerepeben.
Szinopszis:
Az apa egyben a ket kiskamasz anyja is, mert az igazi anya lelepett otthonrol.
Nehez elethelyzetek, ordito, onmagabol kikelo apa. Jo apa, szereti a gyerekeit, probal boldogulni, csak egyedul megkuzdeni, hogy legyen munka, legyen napi betevo, legyen tisztasag es rend (nincs), eldonteni, hogy visszafogadja-e anyat, mantrazni a kisfiunak, hogy az uszas jobb, mint a foci... Tul nehez. De a film nem is igazan az aparol szol, hanem a kisfiurol.
Zsenialis szineszi alakitasok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése