2011. június 7., kedd

Hajnali 5 óra

Maja, ha olvasod ezt a bejegyzést, válaszolj!

Miért kellett neked ma reggel 5-kor felébredned? Azért 20 hónaposan már igazán nem kellene ilyen hajnalok hajnalán kipiszkálni a szüleidet az ágyból! Persze, belátom, miért nem mentem aludni korábban?!? Éjjel egykor feküdtem le, de már nagyon meg kellett venni a repülőjegyeket augusztusra, illetve szeptemberre.
Sikerült is, elég komplikált volt, pláne, hogy az Easyjetnél nem lehet egy tollvonással, azaz egy banki utalással intézni az egészet. Így néz ki az utazás:

Budapest-Párizs: augusztus 18. Anya jön.

Párizs-Budapest: augusztus 24. Anya és Maja megy.

Budapest-Párizs: szeptember 6. Anya, Apa és Maja jön.

Párizs-Budapest: szeptember 10. Anya és Apa megy.

Addigra a kisfiú garantáltan meg fog születni, így nem kell megint útnak indulniuk a szüleimnek. Két legyet egy csapásra.

2011. május 31., kedd

A péknél

Ma végre Maja kapott ajándékba egy sütit a péktől. Sikerélmény!
Annak idején, amikor a kistestvérem kicsi volt mindig kapott egy szereletke pizza bianca-t a péktől. Itt nekem furcsa volt, hogy nem elég, hogy Maja nem kap egy kenyércsücsköt sem, de még egy barátságos pillantást sem. Ma végre megtört a jég, igaz, ezzel a pékkel még soha nem találkoztam. Az is igaz, hogy az óvárosi pékasszonytól nem is várom, hogy barátságos legyen, mert ő egy tipikus francia fridzsider. Ahol ma voltunk, az egy arabok által üzemeltetett pékség, több a mosoly, több a kedvesség, csak a kenyerük nem annyira finom, mint az óvárosi pék kenyere. Maja apja azt mondja, hogy az araboknál "ipari kenyeret" lehet kapni, míg az óvárosi péknél sk. gyártású kenyeret. Én személy szerit ritkán érzem a különbséget a kenyerek között. A sima baguettera gondolok. 

Pizza bianca: egyszerű fehér pizza, olíva olajjal meglocsolva és sóval meghintve.

2011. május 29., vasárnap

Vasárnap

Mi most értünk haza. Vendégségben voltunk az uram kollégájánál. 2 órán keresztül araszoltunk haza ebben a cafka (= quva) városban, amit Párizs és Agglomerációjának hívnak, hála valami külvárosi villamosvonal építésének és a Roland Garrosnak. 51 km-t kellett megtenni hazáig, igazán nem sok, de katasztrófa, hogy mekkora dugók vannak vasárnap kora este. Az uram hazaérve bevett egy Cataflant, mert szét akart robbanni a feje, szó szerint fogta a fejét két kézzel. Persze meleg is van, légkondiztunk, attól meg az én  szemgolyóm fájdult meg. Napszemüveg mögött!
A vendéglátók aranyosak voltak, jól éreztem magam náluk. 2010 februárjában találkoztunk utoljára, akkor hozzá sem tudtam makkanni a társalgáshoz, ehhez képest most értettem mindent. Őőőő, majdnem mindent. :D De legalább tudtam társalogni. Ebéd után elmentük közösen egy erdőbe is, azon belül is egy tópartra, leheveredtünk egy pokrócra pihengetni. Igazából csak én hevertem, mert 3 felnőtt 2 gyereket kergetett, Maját és Évát, akik egyidősek (3 hó korkülönbség van a kettő kisliba között). Féltünk, hogy beesnek a tóba. Már csak az hiányzott volna.
Az ebéd BBQ parti volt, a teraszon grilleztek húst, elég finom lett, de ezek a franciák irtó keveset esznek. Nekem egy csirke alsócomb és egy szárnya jutott, a többieknek is kb. ennyi. Ez a fél fogamra sem elég eredetileg. De nem voltam nagyon éhes, mert az előételtől jól is laktam. Az előétel itt nem valami komolyság, hanem a dohányzóasztalra kipakolnak ezt-azt, például chipset (!), koktélparadicsomot, olívabogyót, ilyesmiket. Itt ma volt extraság is: tonhalkrém. Elég fincsi volt, megkóstoltam. Kenyérkékre kellett kenni, önállóan. :S
Ezekkel a semmiségekkel és az italokkal az ember jól megtömi a gyomrát, aztán ráér a főétel. Azért volt krumpli is és saláta is a főételhez. Végül sajt és süti (azt mi vittük).

Kiegészítő információk:

A kislánynak az anyja adott a szopókás poharába Coca Cola Zerot.  Én nem vagyok egy ősanya, sem hősanya, de ilyen műanyag, aszpartamos, buborékos italt biztos, hogy nem adnék még a gyerekemnek ennyi idősen.

A kislány cipője egy feslett balerinacipő volt. Ez a család jómódú család, de ezek szerint a cipőkre nem fektetnek nagy hagsúlyt.

Pletyka:
ahol tegnap voltunk vendégségben az kb. 25 km-re van Párizstól, agglomeráció, de ők Északon vannak, míg mi Délen, ők dombon, mi katlanban.
Az ablakukból látni az Eiffel-tornyot és a Sacre Coeurt is a Montmartreon. Kinézek, megdícsérem a panorámát, hogy ez állati klassz, a csaj meg mondja, hogy aha, nézd, ott az Eiffel-torony és azt hiszem az ott a Sacre Coeur. Wazz, éppen ezért dícsértem meg a panorámát, gondoltam magamban. 
De, fúúúú, wazze, ott él, ott született és nem tudja, hogy Párizs egyik legromantikusabb, a turisták által második legimádottabb nevezetességét látja az ablakából. Kussoltam, nem szóltam be, hogy lilaliba.

2011. május 16., hétfő

Weöres Sándor: A Tündér

Maja Tititől Karácsonyra egy magyar gyerekdalok cd-t kapott ajándékba és egy mesekönyvet Andersentől (most kérdezhetitek, Andersentől, vagy Tititől kaptam?). Mindkettőt imádja. Annyira, hogy a cd-t rongyosra hallgattuk, így kicseréltem egy másikra, hogy legyen valami változatosság is ebéd közben, ne mindig Vuk és a Bűvös sárkány szóljon. Aztán most visszaraktam az imádott cd-t és meghallotta a Bóbitát és nyomott legalább 5 puszit egymás után az arcomra. Ilyenkor szó szerint el lehet olvadni, placcs!

A mesekönyvben, ha a Farkas és a kecskegidáknál járunk tudja, hogy a farkas kopog az ajtón, így Maja is kopog. A könyvön. Elbújik a paplan alá, amikor az okos kiskecske elbújik az antik állóórába.
Hófehérkénél pedig pisszeg és az ujját a szájára rakja, amikor Hófehérke éppen alszik (vagy már tetszhalott?).
A mesekönyv tele van macskákkal, mutatja is, hogy ott a máááá(o).

Altatásnál, miután befejeztük az interaktív mesemondást, lekapcsolom a villanyt, összebújunk és én elénekelem neki a Bóbita, Bóbitát.

Bóbita, Bóbita táncol,
Körben az angyalok ülnek,
Béka-hadak fuvoláznak,
Sáska-hadak hegedülnek.

Bóbita, Bóbita játszik,
Szárnyat igéz a malacra,
Ráül, igér neki csókot,
Röpteti és kikacagja.

Bóbita, Bóbita épít,
Hajnali köd-fal a vára,
Termeiben sok a vendég,
Törpe-király fia-lánya.

Bóbita, Bóbita álmos,
Elpihen őszi levélen,
Két csiga őrzi az álmát,
Szunnyad az ág sürüjében.

2011. május 14., szombat

Bukfenc

Maja pár napja megtanult önállóan bukfencezni. Nem mi mutattuk meg neki! Mi csak figyeltünk, hogy ne törje ki a nyakát, de ő tökéletesen összehajtogatta magát és hopp, már kész is volt a bukfenc. Fürdés után, meztelenül szereti csinálni a legjobban, de akkor legalább 20 bukfencet hány egymás után a hitvesi ágyon. Nagyon ügyes!
Majd levideózom és felrakom bizonyítéknak.

A bukfencet franciául galipette-nek mondják (ejtsd: gálipett), olaszul capriola-nak.

2011. május 8., vasárnap

2011. április 17., vasárnap

Kisfiúúú!

Tegnap derült ki!

Maja után egy kisfiút várunk.

Mi magunk is meglepődtünk. Na jó, igazából én tudtam az elejétől fogva, hogy kisfiú lesz, mert éreztem. Természetesen ettől még néha elbizonytalanodtam, hiszen nem hiszek teljes mértékben az ilyen misztikus dolgkokban.
Az is természetes, hogy Maja apja nagyon szeretne fiút, hogy legyen kivel rugbyznie, vagy legalább meccsekre járnia.
Az ultrahang után azt a hülyeséget adta elő, hogy ő igazából lányra vágyott, de végül halkan, a farkát behúzva bevallotta, hogy tiszta szívéből vágyott egy kisfiúra is, de most örül, hogy hamarosan Maja őt fogja imádni, végre valahára, mert egyelőre rám tekint úgy, mintha istennő lennék. Én majd foglalkozom a kis újszülöttel, míg ő Majával.

Vissza a realitás talajára.
Tegnap elég sokat kellett várni, hogy sorra kerüljünk az uh-nál, pedig időpontra mentünk, de kereken egy órát ültünk sorba, pontosabban valamelyikünk ült, a másik pedig szórakoztatta Maját. A váróterem elég levegőtlen volt, így néha én sétáltam Majával, ezért volt lehetőségem belesni egy kórházi szobába. Megmondom őszintén, nagyon tetszik. Rendben van, hogy ez egy magánklinika, naná, hogy csinos kis szobák vannak. Magánklinika, de minden kifizetett fillért visszafizet a helyi OEP (a díjak kb. 70%-át) és a magánbiztosításunk  (a fennmaradó részt). A végére ingyen lesz a szülés. Persze így könnyű csinos klinikát üzememeltetni, hogy nincsenek lebegő kintlévőségek.
Tegnap vettem észre, hogy minden második szoba sarkára ki van akasztva fertőtlenítő folyadék, rajta dátummal, hogy mikor lett kihelyezve és még valamilyen kód (talán leltári?) és használják is rendületlenül az orvosok, nővérek és a látogatók is. Bizony, a látogatók is!
A közmosdó patyolattiszta, lágy hab a szappan, önműködő papírtörölközőautomata működik, ki van függesztve, hogy miként kell használni a mosdót, kis ikonnal ábrázolva, ha valaki nem tudna olvasni. Így kell: ne szemetelj, moss kezet wc-használat után, töröld meg a kezed, otsd le a villanyt, miután elhagytad a mosdót! Korrekt, nem?
A szobák 1, vagy 2 ágyasak. Tegnap egy-egy szobában csak egy anyuka volt a babájával, ezt onnan tudom, hogy az ajtóra helyes kis táblát akasztanak a baba nevével. Fiú esetén kék felhős tábla, lány esetén értelemszerűen rózsaszín felhős tábla van kifüggesztve. Minden szobához külön fürdőszoba tartozik, ezt csak azért írom le, mert az egyik fórumomon éppen azon aggódnak, hogy a János kórházhoz tartozók miként kaparinthatják meg az egyágyas VIP szobát, mert a többi szobához nem tartozik fürdőszoba, hanem a folyosóra kell kimenni a frissen szült kismamáknak. Ráadásul a fürdőszobába bejárhatnak a látogatók is. Brrr!

Az uh 25 percen keresztül tartott. Számoltam a perceket. Pont azt a dokit kaptuk ki, aki kiköti, hogy a vizsgálat elején (20 perc) nem beszélgetünk, hanem ő vizsgál. Ne zavarjuk őt! Ismertem már őt, mert Majával a hasamban is voltam már ennél a dokinál, akkor is szigorúan kihangsúlyozta, hogy ne pofázzunk közbe. A végén pedig készségesen átvett velünk mindent. Mi megkérdeztük (amikor már szabadott szusszanni), hogy így első blikkre egészséges-e a bébi. Igen, minden rendben vele, amit az uh-készülék meg tudott mutatni. A második kérdés: fiú, vagy lány? A doki elmosolyodott és mondta, hogy először vegyük át  a leckét és elkezdte megmutogatni, hogy itt a feje, itt az agya, itt vannak az orbitrák, azaz a szemei, itt vannak a lábai, a talpa, a keze, a szíve, hallgassuk csak meg, tatamm-tatamm-tatamm, itt a köldökzsínór. Én pedig visszakérdeztem: nézzük csak a lába közét! Ekkor végre megmutatta a golyócskákat, amik üresek és a kukacát. Adrien-nel összenéztünk és mindent értettünk.

Azt nem is le kell írnom, hogy Maja példásan viselkedett. Ő is velünk volt, naná! Megkérdeztük a dokit, hogy bejöhet-e. A feltétele az volt, hogy ne sírjon. Ezt tudtuk biztosítani. A sima, gyalog hisztit nem tudtuk volna garantálni, de erről kussoltunk.
Maja néha megrúgdosta az ágyat, amin feküdnöm kellett, de végig csöndben volt és figyelt. Jól nevelt kis kölyök!
A végén megkérdeztem a dokit, hogy ugye milyen jó gyerekünk van? Azt mondta, hogy nem harapta meg őt, tehát igen, jó a gyerek! :)

A doki 32 fotóval dokumentálta a vizsgálatot, valamint 8 diagrammal és 1 oldal írott szöveggel.

Az egész uh-vizsgálat 110 Euroba került.

Végül Dr. Cavasino megvizsgált, megmérte a vérnyomásomat (egyelőre tökéletes), a súlyomat, a hasamat és már rohant is műteni. Én voltam aznap az utolsó terhes páciense. A kérdéseimre azért még készségesen válaszlt.

Clinique de l'Yvette:
A klinika kézspecialista


Bébiszolárium

Intenzív osztály, ide ne kerüljek!

Egyik műtő

Recepció