Oilily

De mi értelme volt mindig, kizárólag és csakis Oililyt fújni magamra a Rinascentében, mikor otthon is azzal kezdtem a reggelt? Semmi, de semmi. Csak a megerősítés. Hogy mérföldekről szagolható legyen, érkezem, jelen vagyok, itt jártam. Most mit csináljak, én ilyen hűséges fazon vagyok.

1963-ban alapította a holland Marieke és Willem Oslsthoorn kreálta meg ezt a bohém márkát. 

Ilyen a hangulat Oililyéknél

Benetton for ever

Éppen spenótot főztem, amikor mi jött velem szemben? Hát ez:

Nem az egyik előző bejegyzéshez kapcsolódik! De mit csináljak, azóta is mindig szembe jön velem a téma.

Megláttam a Benetton hírdetését és bevillant a tinikorom. A szüleim éppen Rómában éltek, én pedig Magyarországon próbáltam leérettségizni (vért izzadtam). Minden vakációt a szüleimnél és persze kistesómnál töltöttem. Szülők dolgoztak, tesóm iskolában, én pedig csavarogtam. Szerencsére mindig akadt havernőm, akivel lehetett mászkálni. Az volt a fő hobbink, hogy bementünk a Rinascente áruházba és befújtuk megunkat parfümmel, de nem százfélével! Én kifejezetten csak Oililyvel (érdekes, Franciaországban még nem találkoztam vele). Aztán mentünk tovább és elkértük a szimpatikus boltokból a reklámanyagot, nevezetesen Benettontól is. Végigmentünk a Via Condottin, a luxus netovábbja utcában és volt pofánk bemenni a boltokba (Prada, Ermenegildo Zegna, Max Mara, a többire nem is emlékszem, pedig micsoda divatmajom voltam, hát persze oroszlán hókuszpókkal és oroszlán aszcendenssel mire gondoltatok?) és szó nélkül, nagyon is kedvesen adtak valamit, általában a kirakatba kitett fordított V-alakú erős kartonra nyomtatott reklámokat, nagyon egyediek voltak. Senki nem hajtott el, mert csitrik voltunk. Micsoda jó világ volt és mennyire vagány voltam. Ma meg? Pfff. A zodiákusom azóta megváltozott nyúlra és amőbára.

A reklámanyagok ma is megvannak. Régen a szekrénysor tetejére helyeztem el a nagyszüleimnél, mert náluk laktam. Vajon mit gondolhattak rólam? :D

Nincs semmi.

Se cím, se semmi.

b kontra v

Andrej, szuper cuki csemetemajom lepcsese be sem áll, a lépcsőházban szó szerint nem hallom a saját gondolataimat sem, azt meg pláne nem, amit a szomszéd néni mesél...

- Et boilàààà - megitta a vizet, már nem szomjas, gondoltam... rosszul: - még bizet!

Mamaszáj

A gyerekek miután kifürödték magukat, ki akartak szállni a fürdőkádból. Majának elege lett a locsolós játékból, már a haja is csupa víz volt. Miközben vettem ki a kádból, bariton hangszínnel szóltam Andrejnek, a dugófelelősnek:

- Andrej, kihúznád a gyufát?

Csak az olvassa: Jó képességű fehér bőrű gyerekeink

Csak az olvassa, remek cikk!

(Mondjuk, ha a védőnő elolvasná, még mindig nem értené, de azért mégis pattogok... még egy keveset.)

"Olvasom a Magyar Narancs igazán progresszív összefoglalását a bicskei általános iskolai integrációról. Az okos, átgondolt, kivételesen sikerrel kecsegtető helyzetről a jól fogalmazó PhD írását.

És hopp, itt is elszólás: a jobb képességű gyerekek. Akik a nem cigányok.

Azt gondolják sokan, és ezek már nem a Narancs-olvasók, hogy azokat nem is érdemes integrálni. Kár beléjük az energia. Egy nagy úgysem az egész ország, persze csak ha másokról van szó.

Te, fővárosi, nagyvárosi, agglomerációban élő olvasóm, te összkomfortos, hetente tankoló, Horvátországba járó, te mit gondolsz, a te gyereked mitől tanul olyan jól? Ebben az iskolarendszerben, az ilyen többségű, ilyen normájú társadalomban vajon miért nem teljesít az olyan?

De tényleg, mit gondolsz, mitől tanul jól a te gyereked? Sőt: jól tanul-e? Mert ha nem, azonnal ott a jóléti magyarázat, az ADHD, a részképességzavar és az autizmus. (Bocsánatáért esedezem annak, aki ezzel küzd, nem tartom kamunak, de ugye tudjátok, hogy önmagában az, hogy a ti gyereketeknél ezt felismerték, luxus? Ahhoz képest, akinek erre még a kulturális hátrány meg a szegényes étkezés okozta vércukorhiány meg énnemtudommi, de üres tésztát meg zsíros kenyeret enni évekig, ha egyáltalán, biztos nem lehet következmények nélkül.)

Csak nem mellette ülsz, amíg kiszínezi a tulipánt? Csak nem elmész vele a könyvtárba és a könyvesboltba? Csak nem tíz perc kocsival a könyvesbolt? És csak nem tudod, hogy mit kell egy könyvesboltban kérdezni? Hát csak nem elmagyarázod neki a százalékszámítást és (tankönyvvel a kezedben) a mohácsi vészt? Azért így könnyű.

Csak nem a tizenhat-huszonöt éves tanulási tapasztalatoddal tanulsz vele, mellette, helyette? Ja, és a te nyolc általánosod milyen általános volt? És nagyon odavagy, hogy fuvolázik meg tanulmányi versenyre megy a gyereked? Ahova Audival viszed?

Olvasol, és olvas ő is? Meglepő? Te tényleg azt hiszed, hogy a te Anzsi szemed fénye jó képességű? Jó képességű, de gyűlöltem ezt a jellemzést tanár koromban is, ez mindig azt jelentette, hogy engedelmes és sokáig ül a bármi fölött. (De a kedvencem: jó képességű, csak kelekótya/szétszórt/lusta.ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Van-e szülő, aki kimondja az igazságot? Átlagos, és még lusta is? Buta és lusta? Buta, ha szorgalmas is? És most elitgimnáziumról beszélek ám.)

És akkor integráció, felszaladó szemöldökök. És azt várjuk, hogy ha mi lehajolunk ama rossz képességűhöz, mi segédkezet nyújtunk a ménkű nagy jóindulatunkkal, akkor ők majd irtó hálásak lesznek, meg igyekvőek, pont mint a mesében, megkapták az esélyt, oszt’ jónapot, onnantól tiszta legyen a köröm, hegyes a ceruza, és 7:44 a 8:00. És persze mi ellenőrizzünk mindezt, ki más. Ezek a mi normáink, tessék, tessék alkalmazkodni.

Az hogy van, tényleg, hogy mi nyújtunk, nyújthatunk segédkezet? Nem érezzük pusztán ettől egy kicsit kényelmetlenül magunkat? Adjunk jogokat a kisebbségeknek! De ugyan kinél van a jog? Hogy van ez? Miből?

Hogy a francban van jogunk szemrebbenés nélkül elfogadni azt, amiből mi ilyen jólfésültek lehettünk?"

Forrás: http://csakazolvassa.hu/2012/09/20/jo-kepessegu-feher-boru-gyermekeink/ 

Tanuljunk fransziául

Maja beszélget Andrissal, kezében egy tál felszeletelt alma, az asztal felé tart. Andris követi, utánozza, mint mindig.

- Itt manzsunk, ez a diné. 

Manger [manzsé] azaz enni, többes szám első személybe nous mangeons [nu manzson], de az úgy nem stimmelne magyarul, tehát logikusan mi manzsunk mégpedig dîner-t [diné, a d betűt cukin kell ejteni, az é-t röviden], azaz vacsorát.

A valódi, profi francia tudorok nyugodtan javítsanak ki, én 22-es gyerekcipőben járok.