2011. május 29., vasárnap

Vasárnap

Mi most értünk haza. Vendégségben voltunk az uram kollégájánál. 2 órán keresztül araszoltunk haza ebben a cafka (= quva) városban, amit Párizs és Agglomerációjának hívnak, hála valami külvárosi villamosvonal építésének és a Roland Garrosnak. 51 km-t kellett megtenni hazáig, igazán nem sok, de katasztrófa, hogy mekkora dugók vannak vasárnap kora este. Az uram hazaérve bevett egy Cataflant, mert szét akart robbanni a feje, szó szerint fogta a fejét két kézzel. Persze meleg is van, légkondiztunk, attól meg az én  szemgolyóm fájdult meg. Napszemüveg mögött!
A vendéglátók aranyosak voltak, jól éreztem magam náluk. 2010 februárjában találkoztunk utoljára, akkor hozzá sem tudtam makkanni a társalgáshoz, ehhez képest most értettem mindent. Őőőő, majdnem mindent. :D De legalább tudtam társalogni. Ebéd után elmentük közösen egy erdőbe is, azon belül is egy tópartra, leheveredtünk egy pokrócra pihengetni. Igazából csak én hevertem, mert 3 felnőtt 2 gyereket kergetett, Maját és Évát, akik egyidősek (3 hó korkülönbség van a kettő kisliba között). Féltünk, hogy beesnek a tóba. Már csak az hiányzott volna.
Az ebéd BBQ parti volt, a teraszon grilleztek húst, elég finom lett, de ezek a franciák irtó keveset esznek. Nekem egy csirke alsócomb és egy szárnya jutott, a többieknek is kb. ennyi. Ez a fél fogamra sem elég eredetileg. De nem voltam nagyon éhes, mert az előételtől jól is laktam. Az előétel itt nem valami komolyság, hanem a dohányzóasztalra kipakolnak ezt-azt, például chipset (!), koktélparadicsomot, olívabogyót, ilyesmiket. Itt ma volt extraság is: tonhalkrém. Elég fincsi volt, megkóstoltam. Kenyérkékre kellett kenni, önállóan. :S
Ezekkel a semmiségekkel és az italokkal az ember jól megtömi a gyomrát, aztán ráér a főétel. Azért volt krumpli is és saláta is a főételhez. Végül sajt és süti (azt mi vittük).

Kiegészítő információk:

A kislánynak az anyja adott a szopókás poharába Coca Cola Zerot.  Én nem vagyok egy ősanya, sem hősanya, de ilyen műanyag, aszpartamos, buborékos italt biztos, hogy nem adnék még a gyerekemnek ennyi idősen.

A kislány cipője egy feslett balerinacipő volt. Ez a család jómódú család, de ezek szerint a cipőkre nem fektetnek nagy hagsúlyt.

Pletyka:
ahol tegnap voltunk vendégségben az kb. 25 km-re van Párizstól, agglomeráció, de ők Északon vannak, míg mi Délen, ők dombon, mi katlanban.
Az ablakukból látni az Eiffel-tornyot és a Sacre Coeurt is a Montmartreon. Kinézek, megdícsérem a panorámát, hogy ez állati klassz, a csaj meg mondja, hogy aha, nézd, ott az Eiffel-torony és azt hiszem az ott a Sacre Coeur. Wazz, éppen ezért dícsértem meg a panorámát, gondoltam magamban. 
De, fúúúú, wazze, ott él, ott született és nem tudja, hogy Párizs egyik legromantikusabb, a turisták által második legimádottabb nevezetességét látja az ablakából. Kussoltam, nem szóltam be, hogy lilaliba.

2011. május 16., hétfő

Weöres Sándor: A Tündér

Maja Tititől Karácsonyra egy magyar gyerekdalok cd-t kapott ajándékba és egy mesekönyvet Andersentől (most kérdezhetitek, Andersentől, vagy Tititől kaptam?). Mindkettőt imádja. Annyira, hogy a cd-t rongyosra hallgattuk, így kicseréltem egy másikra, hogy legyen valami változatosság is ebéd közben, ne mindig Vuk és a Bűvös sárkány szóljon. Aztán most visszaraktam az imádott cd-t és meghallotta a Bóbitát és nyomott legalább 5 puszit egymás után az arcomra. Ilyenkor szó szerint el lehet olvadni, placcs!

A mesekönyvben, ha a Farkas és a kecskegidáknál járunk tudja, hogy a farkas kopog az ajtón, így Maja is kopog. A könyvön. Elbújik a paplan alá, amikor az okos kiskecske elbújik az antik állóórába.
Hófehérkénél pedig pisszeg és az ujját a szájára rakja, amikor Hófehérke éppen alszik (vagy már tetszhalott?).
A mesekönyv tele van macskákkal, mutatja is, hogy ott a máááá(o).

Altatásnál, miután befejeztük az interaktív mesemondást, lekapcsolom a villanyt, összebújunk és én elénekelem neki a Bóbita, Bóbitát.

Bóbita, Bóbita táncol,
Körben az angyalok ülnek,
Béka-hadak fuvoláznak,
Sáska-hadak hegedülnek.

Bóbita, Bóbita játszik,
Szárnyat igéz a malacra,
Ráül, igér neki csókot,
Röpteti és kikacagja.

Bóbita, Bóbita épít,
Hajnali köd-fal a vára,
Termeiben sok a vendég,
Törpe-király fia-lánya.

Bóbita, Bóbita álmos,
Elpihen őszi levélen,
Két csiga őrzi az álmát,
Szunnyad az ág sürüjében.

2011. május 14., szombat

Bukfenc

Maja pár napja megtanult önállóan bukfencezni. Nem mi mutattuk meg neki! Mi csak figyeltünk, hogy ne törje ki a nyakát, de ő tökéletesen összehajtogatta magát és hopp, már kész is volt a bukfenc. Fürdés után, meztelenül szereti csinálni a legjobban, de akkor legalább 20 bukfencet hány egymás után a hitvesi ágyon. Nagyon ügyes!
Majd levideózom és felrakom bizonyítéknak.

A bukfencet franciául galipette-nek mondják (ejtsd: gálipett), olaszul capriola-nak.

2011. május 8., vasárnap

2011. április 17., vasárnap

Kisfiúúú!

Tegnap derült ki!

Maja után egy kisfiút várunk.

Mi magunk is meglepődtünk. Na jó, igazából én tudtam az elejétől fogva, hogy kisfiú lesz, mert éreztem. Természetesen ettől még néha elbizonytalanodtam, hiszen nem hiszek teljes mértékben az ilyen misztikus dolgkokban.
Az is természetes, hogy Maja apja nagyon szeretne fiút, hogy legyen kivel rugbyznie, vagy legalább meccsekre járnia.
Az ultrahang után azt a hülyeséget adta elő, hogy ő igazából lányra vágyott, de végül halkan, a farkát behúzva bevallotta, hogy tiszta szívéből vágyott egy kisfiúra is, de most örül, hogy hamarosan Maja őt fogja imádni, végre valahára, mert egyelőre rám tekint úgy, mintha istennő lennék. Én majd foglalkozom a kis újszülöttel, míg ő Majával.

Vissza a realitás talajára.
Tegnap elég sokat kellett várni, hogy sorra kerüljünk az uh-nál, pedig időpontra mentünk, de kereken egy órát ültünk sorba, pontosabban valamelyikünk ült, a másik pedig szórakoztatta Maját. A váróterem elég levegőtlen volt, így néha én sétáltam Majával, ezért volt lehetőségem belesni egy kórházi szobába. Megmondom őszintén, nagyon tetszik. Rendben van, hogy ez egy magánklinika, naná, hogy csinos kis szobák vannak. Magánklinika, de minden kifizetett fillért visszafizet a helyi OEP (a díjak kb. 70%-át) és a magánbiztosításunk  (a fennmaradó részt). A végére ingyen lesz a szülés. Persze így könnyű csinos klinikát üzememeltetni, hogy nincsenek lebegő kintlévőségek.
Tegnap vettem észre, hogy minden második szoba sarkára ki van akasztva fertőtlenítő folyadék, rajta dátummal, hogy mikor lett kihelyezve és még valamilyen kód (talán leltári?) és használják is rendületlenül az orvosok, nővérek és a látogatók is. Bizony, a látogatók is!
A közmosdó patyolattiszta, lágy hab a szappan, önműködő papírtörölközőautomata működik, ki van függesztve, hogy miként kell használni a mosdót, kis ikonnal ábrázolva, ha valaki nem tudna olvasni. Így kell: ne szemetelj, moss kezet wc-használat után, töröld meg a kezed, otsd le a villanyt, miután elhagytad a mosdót! Korrekt, nem?
A szobák 1, vagy 2 ágyasak. Tegnap egy-egy szobában csak egy anyuka volt a babájával, ezt onnan tudom, hogy az ajtóra helyes kis táblát akasztanak a baba nevével. Fiú esetén kék felhős tábla, lány esetén értelemszerűen rózsaszín felhős tábla van kifüggesztve. Minden szobához külön fürdőszoba tartozik, ezt csak azért írom le, mert az egyik fórumomon éppen azon aggódnak, hogy a János kórházhoz tartozók miként kaparinthatják meg az egyágyas VIP szobát, mert a többi szobához nem tartozik fürdőszoba, hanem a folyosóra kell kimenni a frissen szült kismamáknak. Ráadásul a fürdőszobába bejárhatnak a látogatók is. Brrr!

Az uh 25 percen keresztül tartott. Számoltam a perceket. Pont azt a dokit kaptuk ki, aki kiköti, hogy a vizsgálat elején (20 perc) nem beszélgetünk, hanem ő vizsgál. Ne zavarjuk őt! Ismertem már őt, mert Majával a hasamban is voltam már ennél a dokinál, akkor is szigorúan kihangsúlyozta, hogy ne pofázzunk közbe. A végén pedig készségesen átvett velünk mindent. Mi megkérdeztük (amikor már szabadott szusszanni), hogy így első blikkre egészséges-e a bébi. Igen, minden rendben vele, amit az uh-készülék meg tudott mutatni. A második kérdés: fiú, vagy lány? A doki elmosolyodott és mondta, hogy először vegyük át  a leckét és elkezdte megmutogatni, hogy itt a feje, itt az agya, itt vannak az orbitrák, azaz a szemei, itt vannak a lábai, a talpa, a keze, a szíve, hallgassuk csak meg, tatamm-tatamm-tatamm, itt a köldökzsínór. Én pedig visszakérdeztem: nézzük csak a lába közét! Ekkor végre megmutatta a golyócskákat, amik üresek és a kukacát. Adrien-nel összenéztünk és mindent értettünk.

Azt nem is le kell írnom, hogy Maja példásan viselkedett. Ő is velünk volt, naná! Megkérdeztük a dokit, hogy bejöhet-e. A feltétele az volt, hogy ne sírjon. Ezt tudtuk biztosítani. A sima, gyalog hisztit nem tudtuk volna garantálni, de erről kussoltunk.
Maja néha megrúgdosta az ágyat, amin feküdnöm kellett, de végig csöndben volt és figyelt. Jól nevelt kis kölyök!
A végén megkérdeztem a dokit, hogy ugye milyen jó gyerekünk van? Azt mondta, hogy nem harapta meg őt, tehát igen, jó a gyerek! :)

A doki 32 fotóval dokumentálta a vizsgálatot, valamint 8 diagrammal és 1 oldal írott szöveggel.

Az egész uh-vizsgálat 110 Euroba került.

Végül Dr. Cavasino megvizsgált, megmérte a vérnyomásomat (egyelőre tökéletes), a súlyomat, a hasamat és már rohant is műteni. Én voltam aznap az utolsó terhes páciense. A kérdéseimre azért még készségesen válaszlt.

Clinique de l'Yvette:
A klinika kézspecialista


Bébiszolárium

Intenzív osztály, ide ne kerüljek!

Egyik műtő

Recepció

2011. április 10., vasárnap

Játék

Kikocs blogján (http://www.nagycsaladban.blogspot.com/) találtam rá a játékra, nyertem is, így most én is köteles vagyok közzétenni a játékot, pontosabban tovább vinni a stafétabotot.

A szabályok a következők:

1.Bárki játszhat, akinek blogja van. Blog nélkül sajnos nem lehet jelentkezni.
2. Az első három ember, aki kommentet ír erre a bejegyzésre, ajándékot fog kapni tőlem, amit én fogok készíteni.
3. Ezt az ajándékot az elkövetkező 365 napon belül el fogom juttatni a három jelentkezőhöz.
4. Szigorúan azután, hogy ők is meghirdették a blogjukon a játékot. 


Tehát, aki jelentkezik és nyer, vállalja, hogy szintén meghirdeti a játékot, és küld három saját készítésű ajándékot valakiknekKíváncsi vagyok, lesz-e három önként jelentkezőm, aki szívesen adja tovább majd a játékot, és készít ajándékokat! :)

2011. április 3., vasárnap

Farsang, közel egy hónap késéssel

Farsang lejárt már március 9-én, a franciák pedig ma tartották. Lehet, hogy van valami oka, de egyelőre nem tudtam kideríteni, pedig próbálkoztam.

Voltunk a városi farsangon, de elég későn értünk oda, már majdnem du. 5 óra volt, de Maja 4-ig aludt.
Volt 5 lufis, egy churros, sangriás, egyebek sátor, egy afrikai cuccok sátor, egy afrikai kaja sátor (mi az ég ura, ennyi afrikai között élek?!?!?), voltak bohóc muzsikusok, volt sok ember (ahhoz képest sok, hogy mennyien szoktak egyébként szellőzni vasárnaponként kint a szabad levegőn), nem sokan voltak beöltözve, azok is elég gyatrák voltak, na de mit akarok, nem Velencében vagyunk...
A farsang végén elégettek két bohócbábút. Gondolom ez az "elégettük a telet" szimbólum lehetett, mint nálunk Mohácson. Nem?
Találkoztam két ismerőssel. A portugál anyukával és a fekete anyukával. Kicsit dumáltunk, de éppen már mindenki ment haza.
Kicsit csöpögött az eső is, szürke volt az égbolt, nem keltett valami jó hangulatot. Fotót nem tudtam lőni, mert fényképezőt nem vittem, de telefont igen. Telefont, ami tökéletesen teljesen lemerült mire elővettem kattogtatni. Grrr! :) Mindegy, mert nem volt akkora nagyon nagy kunszt!
Pénzt elfelejtettem vinni (pontosabban feltölteni a pénztárcámat), Maja viszont nagyon szeretett volna lufit kapni, de elmagyaráztam neki, hogy majd a nagyi vesz neki (anyukámékra gondoltam).

A bölcsiben is volt farsang, Maja tigrisnek öltözött be.
A bölcsis farsang tetszett, volt miniszínház, élőzene, közös éneklés, tánc, süti, sok játszás.
Maja nagyon élvezte, naná, úgy könnyű, hogy le tudott csekkolni a szemével, hogy hol vagyok. Bezzeg, amikor egyedül kell a bölcsiben lennie, akkor óbégat.