Nasivin

Nem hoztam magammal az orrcseppet. Direkt kiraktam, hogy ne foglaljon helyet (!) és ne essen ki a bőröndből. Sokszor elhagy a józan eszem. Túl sokszor.

Most persze majd meghalok nélküle, mehetek venni. Mikor amott legalább 5 fiolával sorakozik a gyógyszeres dobozban. 

Labdajáték

Tamkotól kaptam a labdát, amit majd tovább kell passzolnom, ha kész vagyok és ki tudtam préselni magamból 7 tetszőleges elmesélést, mindez, ha van kedvem hozzá. Van.

1) Állandóan fogyókúrázom. Sikertelenül. Ha jól számolom 20 év alatt háromszor sikerült szépre fogynom, a terhességek alatt egészen normálisan néztem ki a diétáknak hála, a maradék "kúrák" említésre sem méltók. Azért mesélem el, mert gondoljatok csak bele, mennyire átszövi az életemet ez az állandóság. A gondolataim a végén mindig ott kötnek ki, hogy le-kell-fogyni. De nemcsak nekem. Képzeljétek! Egyik nagyanyám és egyik nagybácsim a halálos ágyukon is azt suttogták a fülembe, mielőtt örökre ki nem hunytak volna, hogy le kell fogynom. Végső jó tanácsnak.  

Vasárnap voltunk nagy családi ebéden, vidéki módra valami hihetetlen tételszámú kaját tálaltak fel. Amikor megláttam a mennyiséget, kiült a döbbenet a pofázmányomra és kibuggyant belőlem: lagzi lesz? 

A menü húsleves, szarvas pörkölt tésztával vagy főtt krumplival, kinek mi tetszett, aztán sült csirkecomb, rántott, csirkemell, őzgerincben sült rakott csirkemell (bacon, cs.mell, petrezselyem, tojás...), rántott gomba, rántott sajt, rizs, krumplipüré, francia saláta, görög saláta, gyümölcs szósz, kaszinó tojás, sonkatekercs volt. Nyilván kifelejtek valamit. Én mindenből ettem, de keveset (önmagamhoz is képest), de a a szokásos evési kényszer miatt muszáj volt mindent megkóstolnom. Ha annyit ettem volna, mint egy rendes magyar ember eszik, akkor én most 120 kiló lennék. Ja, a szülinapi főtortát, és a két "altortát", hatféle sütit elfelejtettem megemlíteni. Ennyi kajára 20-an voltunk.

2) Alapvetően imádok aludni, de mostanában mégis utálok, mert úgy érzem lemaradok valamiről. Ráadásul hülyeségeket álmodom, ettől fáradtan ébredek fel. Ettől még alszom, mert a nem alvástól én is kikészülök, mint mindenki.

3) Ha jól emlékszem 16 éves korom körül óta recsegtetem az ujjaimat. Nem tudok leszokni róla, de nem is törekszem rá, jól esik. Ettől még pár év múlva tuti, hogy leesnek majd maguktól az ujjaim.

4)  Tesómmal gyűjtjük Brekit, a békát. Eredeti neve Kermit. A legelsőt Barbitól kaptam, tesóm pedig kisajátította magának. Egyszer régen, amikor még Budapesten nem minden utcasarkon állt használt ruhabolt és én finnyáskodtam is a turkálóktól, a Bajcsy-Zsilinszky úton valami mégis bevonzott egy ilyen üzletbe. Elég csúnya turkáló volt, az akkori énemhez egyáltalán nem passzolt (sznobéria voltam). Nem is néztem körül, csak fel a polcra, ahol ott ült a kisbéka. Több, mint misztikus, ugye? Én nem hiszek az ilyen szitukban! Nem, nem és nem.

5)  Gyűjtöm a havazógömböket is. Van egy rakással és amíg Budapesten éltem, jól is mutattak a polcon, de manapság valami padláson hánykolódnak. Amíg Budapesten éltem, rendszeresen ajándékba is kaptam, nemcsak én vásároltam, így azért vannak érdekes helyekről származók.
Nem költöztettem magammal, mert a gyerekek eltörnék. Túl érdekesek ahhoz, hogy ne izgassa a fantáziájukat. Pláne a forgós zenebonások.

6) Azon töprengek, hogy csak el kellene költözni egy olyan helyre, ahol kaphatnék pár morzsa olasz kultúrát. Hiányzik! Persze a neten társaloghatnék olaszokkal, de elegem van a virtuális világból. Valódira éhezem. Mondjuk a budapesti vagy a párizsi kultúrintézeteknek örülnék.

7) Azon teketóriázom, hogy a Csík zenekart menjek meghallgatni vagy a gyerekeket vigyem bábszínházba. Mindkettőre menjünk? Kétséget kizáróan megint kapok fricskát apukámtól, hogy állandóan be vagyok sózva.

Most kell találnom 7 bloggert, akiknek tovább kell passzolnom a labdát. Ha van kedvetek, gyertek játszani! Ha nincs, hát nincs.

molnarilonka.blogspot.hu,

mozogazazi.blogspot.hu,

mlledesaintes.blogspot.hu,

babzsakgyar.blogspot.hu,

melcsilla.blogspot.com,

anaswardrobe.blogspot.hu

azeletgenfbenmagyarkent.blogspot.ch,


Játékszabály:

1. Be kell linkelni azt az embert a blogodba, aki felkért a játékra.
2. Meg kell osztani magunkról 7 dolgot, akár különleges, akár hétköznapi.
3. 7 bloggert meg kell nevezni, be kell linkelni a blogunkba.
4. Majd értesíteni őket a blogjukon, hogy ők a kiválasztottak. 

Némaliba

Úgy látszik, ha az ember öt hónapon keresztül alig beszél, akkor a hangszálai elsatnyulhatnak. Pont úgy, mint amikor kitört a térdem és amíg nem javították meg, nem használhattam a jobb lábamat. Egy hónap múlva lötyögött az "izom" a combomon. 

 Ma öt órán keresztül beszélgettem és alig maradt hangom. Nemcsak én dumáltam, hanem mindenki és még így is érzem, hogy megerőltettem a hangszálaimat.

Ezek szerint a napi öt perc beszélgetés az idős hölgyekkel és a szír lánnyal nem elég. A gyerekekkel persze, hogy beszélgetek, de az mégsem ilyen folyamatos társalgás és ezek szerint nem is szoktam kiabálni sem (az esti "azonnal tegyetek rendet" nem túl hangszálgyapáló).

Ezen felül kötőhártya-gyulladásom van és Majának is. Azért jöttünk haza, hogy kisbabát látogassunk, de így nem lehet. Szerencsére a szemcsepp elég hatékony.

Dédi

A dédi 1954 körül, 23 évesen.

Irén, Patricia, Andrea, azaz Dédi, Pati, Dédé
(Pati dédi kislánya, Dédé dédi húga)

Azt mesélte, hogy ezt a képet egy utcai fotós lőtte, amikor még szabad volt bárkit spontán lefotózni. Ezt később betiltották, mert sok volt az inflagranti. Érdekes világ lehetett az akkori Párizs. Fotósok jöttek-mentek és lefotóztak? 

Valentin-napon meginterjúvoltak néhány virágboltost a híradóban. Azt mesélték, hogy az az év legerősebb napja, mert a férfiak rögtön két csokrot vesznek, egyet az asszonynak, egyet a szeretőnek. Nem sokat változott a világ ezek szerint. 

Megvilágosodtam

Gyerekek, leesett a tantusz. A valódi Naomi Campbell valaha Flavio Briatore babája volt. Az "én" Naomi Campbellem gyerekének apja nagyon hasonlít Briatoréra, csak a nem valódi nem olyan fess. Vajon van összefüggés?  Naomi Campbell génösszeállítású (?) fizimiskájú emberek Flavio Briatore fizimiskájúakra buknak?  

Természetesen ki kellett guglizom Briatore keresztnevét. Én ilyeneket nem tudok kapásból. 

Tarthatatlan, hogy ilyenek jussanak eszembe. 

Élményfröccsök

Anyós kedves volt, kivitt az RER B-hez, hogy ne kelljen átszállással kínlódnunk. Mázlink volt, olyan vonatot fogtunk ki, ami nem állt meg minden bokornál, elég gyorsan kirepített a repülőtérre.

Tényleg állati jó dolog csak kézipoggyyásszal utazni. Se babakocsi, se dupla sorban állás, se különleges csomagfeladó felkutatása. A gyerekek is tökéletesen együttműködtek, és az, hogy mindkettő önjáró mindent felülmúlt. 

Andrej előző nap nem akart vacsorázni, pedig valóban finom grillcsirkét sütöttünk, reggel sem evett, a dédinél nem nagyon volt mit reggelizni, ilyen felelős anya vagyok, nem gondoskodtam reggeliről, pedig tudom, hogy a dédinél soha nincs gyerekkaja, csak éppen lejárt natúr joghurtok, szószok, bio ízetlen kekszek, vagy túl cukros sütik... Ez azért nem igaz, mert van, hogy felkészül a gyerekekre. 82 éves, teljesen jogos, hogy azt csinál, amihez kedve van és ami eszébe jut. Este azért még elrohantunk a Carrefourba Hannának plusz egy ajándékot lőni, de a gyerekreggeli eszembe sem jutott. (Krónika a semmiről.)

A gyerekeket nem fotóztam, így ez google kép.

A reptéren az átvilágítókapu után a kantinban kezdtünk, ott jóízűen ettek, naná. Aztán rajzoltak, egészen jó volt, nem kellett megbolondulnom az állandó megregulázási kényszertől. Aztán eszükbe jutott a pianínó, hogy itt olyan is van. Elballagtunk a piros pianínóig, éppen nem használta senki, így mindkettőt leültettem, hagy zongorázzanak. Szóltam nekik, hogy gyengéden üssék a klaviatúrát, és ők jófejek voltak, nem veszítették el az eszüket, nem pörögtek fel, szépen, halkan muzsikáltak, csak hát persze artikulálatlanul. Miközben jót relaxáltam, már-már odafigyelve olvashattam volna a reptéri magazint, odajött egy japán nő a gyerekekhez. Hajlongott, hajlongott és egy kis selyemszalagos taftszütyőből két csokit vett elő és odaadta a gyerekeimnek. Én meg kicsattantam a büszkeségtől, hát igen, az én gyerekeim ilyen vattacukrok, tüneményesek, bűbájosak, a japánok mindig elolvadnak tőlük. Aztán a nő a mutatóujját a szájához emelte és közölte, hogy kussoljunk (csendes ssst-ssst suttogott). Oh, hogy penészedne be az összes befőttje! :D Arrébb álltunk.

Ilyen még nem volt, a repülőn a büntihelyre kaptunk helyet. Utolsó sorba. Ahol nincs ablak. Nekem eddig fel sem tűnt, hogy a repülőn az utolsó sorban se ablak, se túl nagy hely a térdeknek. Igaz, a gyerekeknek ez utóbbi nem okozott gondot. Végig jó gyerekek voltak (Andrej aludt egy óriásit, felszállástól, leszállásig!).

Katus barátnőmre gondoltam, ő mesélt mindig a sok barom utasról, amikor még sztyuvi volt. Még nem volt két gyereke és még nem deglett be a Malév. Úgy képzelem, hogy a repülőn annyi a hülye, mint a virtuális világban. Én a fórumokon döbbentem rá. Hirtelen rengeteg hülyével "találkoztam".
Egy szösszenet: előttünk négy helyes, fiatal francia pasas ült, az egyik mellett egy magyar csaj, akihez folyton jöttek a kis barátnői csicsi-csacsorászni. Idáig még rendben is van, jól esik az embernek flörtölni (a hajcsavargatás, ujjacska a szájhoz helyezése, 1 másodperc alatt 50 pislogás, kici-kacagás, izgés-mozgás  az az, nem?) , ha még nem forrt be a feje lágya, de a 28 centis tűsarkú csimmma engem elképesztett. Tudom, hogy léteznek ilyenek (meg azt hiszem az irigység beszél belőlem, én már nem leszek cicuska). Az, hogy csúnya, nem számít, mert szubjektív. De a lányoknak kitört a bokájuk, míg a helyükre botorkáltak. Direkt néztem, hogy hogy lehet ilyen magassarkúban járni. Sehogy. Eleve ki volt cipzárazva, gondolom nem divatból meg tényleg kacsázott a bokájuk, mint a nyolcas a biciklikerékben.

Amikor kinyílt a fotocellás ajtó a reptéren és Andrej meglátta anyukámat, szó szerint felsikkantott és ugrált örömében. Ezt úgy értsd, hogy meglátta, megállt, fülig ért a szája, sikongatott és ugrált. Eszméletlenül aranyos.

Most nem láttam kopottasnak Magyarországot. Persze az, de nem zavar. Amikor meg hazaértünk a szüleimhez minden olyan természetes volt. Nekem ez a legnagyobb otthonom. 

Két figura

Két érdekes figura van az oviban (szörnyű, tudom, de tényleg semmi más nem történik). Persze, szülők.

Az egyik leginkább Naomi Campbellre hasonlít, alig van eltérés a két nő között (az "én" Naomicambellem és a valódi között, értelemszerűen). Szerintem még a karakterük is hasonló, mert engem már egyszer leteremtett, Naomi meg egyszerűen csak pofozkodik. Leugatott, amikor megkérdeztem, hogy hármasban voltak-e nyaralni, vagy többedmagukkal. Harmadik alkalommal tájékoztatott, hogy három hetet nyaraltak Thaiföldön, de indulás előtt is szinte minden nap elújságolta, hogy vakációzni készülnek. Ezért gondoltam, bedobok valami kérdést, de nem sikerült túl fantáziadúsra. A többiek szemük sarkát sem rándították, le sem bagózták, hogy "Naomi" henceg, csak én szántam meg, gondoltam társalogjunk, de lebaltázott, hogy nincs nekik szükségük társaságra, hogy jól érezzék magukat, quoi. Ez a "quoi" zárszó nekem olyan faragatlannak tűnik, de nem vagyok benne biztos, csak úgy érzékelem, hogy ez kicsit kőbalta beszéd.

A lány valami eszméletlenül jól fut. Felkapja a gyerekét és szökdel, mint egy gazella. Nem bírom levenni a szemem róla, annyira könnyed és gyors. 

A szemén valami furcsa kontaktlencsét hord. Olyan a szeme, mint Michael Jackson Thriller című örökzöld videóklippjében a zombiknak. A frufruja jól takarja, ezért nem annyira ijesztő.

A minap szó szót követte és elmesélte, hogy a gyereke apja 64 éves. A csaj nem lehet több 25-nél. (A szír lány mesélte). Ezzel nincs is baj. De láttam egyszer apukát is. A fantáziámmal valami jóvágású embert képzeltem el neki, természetesen olyat, aki bűzlik a pénztől. Ehelyett egy nem mutatós, nem jól öltözött nagypapa jelent meg. Tuti, hogy ő az, mert a gyerek apának nevezte őt.
Az autójuk sem nagy kunszt, a lány sem öltözik rendkívül jól (extrém szakad, csilogókkal kirakott farmereket hord). Nem érzem azt a rohadt sok pénzt, hogy egy ilyen gyönyörű (de butácska) lány ezzel az emberrel legyen. Mi lehet az igazság? Szerelem? Na nem, ezt nem kajálom be. Talán az, hogy a lány csóró lehetett Marokkóban, itt meg ahhoz képest megfogta az isten lábát. Talán. Próbálom összerakni a puzzlet, de hiányoznak darabok. 

A másik anyuka lehet, hogy apuka. Nagyon maszkulin vonásai vannak és még külső jegyekkel rá is tesz egy lapáttal. Ő még nem is volt ovis társ anyuka, amikor találkoztunk a játszótéren és azonnal rokonszenves volt. Mert köszönt. Ennyire egyszerű engem behálózni, elég egy bonzsúr.
Akkor még 15 kilóval többet nyomott és haja is volt. Ma levágatta 2 mm hosszúra. Ő jól öltözött repper fiúnak néz ki. Van pár piercingje. Nyakban, szemöldökben. Görnyedten jár. Az oviban ő az egyik a kevés anyuka közül, aki szeret köszönni. 

Azért furcsa, mert az anyukák nagy hányada miss, ő meg nem.