Türelemjáték

Irdatlan szélvihar volt ma nálunk, ettől úgy éreztem, hústűvel döfködik a szemüregem. Borzasztóan fájt a fejem, de amint elállt a szél, elmúlt. Viszont nemcsak ez volt a baj, hanem hozzá még meghülyültem. Elvesztettem valamit, sehol nem találom, ettől tiszta idegzsába lettem és még most sem hagy nyugodni, pedig már nem fúj és csak egy tárgy, biztos meg fogom találni, de mindig minden most azonnal, iziben kell. 

Első sorban ültünk, de minek.

Majáék ovis csoportja táncolt a plázson. Marha nagy mázlink volt, mert sütött a nap (este 8 órakor is). Tegnap is volt egy előadás, más ovikkal, de kezdés előtt 20 perccel leszakadt az ég és el sem állt másnap reggelig. Dörgött, villámlott, zuhogott, mint amit dézsából öntenek, elmaradt az előadás. 

Emlékszem, tavaly is volt "Danse sur la sable", azaz tánc a plázson, de akkor nem szerepelt senki Maja ovijából. Idén viszont már két csoport is. 

Leadtam Maját az óvónőnek és gyorsan beültünk az első sorba, hogy jól lássunk. Igen ám, de el voltunk választva egy sárga szalaggal a gyerekektől. A gyerekek és a nézők között is volt egy jó 10 méteres üres rész. Amikor Majáék következtek, egy apuka besurrant a tilosba, feltérdelt, onnantól kezdve én csak a hátát láttam. Hiába kérték a nézőközönséget, hogy üljenek le a fenekükre, hogy a még hátrébb lévők is lássanak valamit az előadásból, apuka fittyet hányt mindenkire. Majd holnap megkérdezem tőle, hogy felvette-e az előadást videóra, vagy csak a kislányát fotózta le. 

Gondolkoztam én, hogy felállok és besurranok oldalra, de nem volt túl hosszú az előadás. 

Apuka háta.
Maja rózsaszín pólóban.

Maja háta.

Vége az előadásnak.

Üres fecsegések

Jó idő van, strandra járunk. Holnap már nem, mert jön a rossz idő. 

Tegnap reggel már 10 óra előtt kint voltunk, nem vesztegettük az időt. Magunkhoz képest. Pontosabban magamhoz képest. Csak hárman mentünk, apjuknak dolga volt (?, na jó, postára kellett mennie), de délután már jött ő is. 

Találkoztunk egy nagymamával, aki az unokáját hozta legelni a partra, jót beszélgettünk. A nő berlini, 1963 óta él Franciaországban. Még a gyerekei születése előtt érkezett, így elég jól tudta magát képezni. 

Óriási német akcentusa van, azt mondta képtelen levetkőzni. Ezáltal, ha akarja, ha nem, mindig is idegen marad ebben az országban. 

Csütörtökön véletlenül összefutottunk egy másik öbölben Majának két csoporttársával, Nathanellel és Lianaval és anyukájukkal, velük is jót dumáltunk. Randevút adtunk magunknak másnapra. Sajnos az egyik anyuka nem tudott jönni, babát vár, letiltották őt az autózásról. A nagymama hozta el a kislányt, neki meg nem volt kedve a szélben a plázson lenni, így megálltunk a játszótéren. Én magammal hívtam Perla anyukáját (ő a havernőm, aki mindig életvezetési tanácsokkal lát el :) ), így összesen öt család volt jelen, mert már ott volt Luise is. Szerintem jobb, ha kevesen vagyunk, mert így nem lehetett érdemben beszélgetni. 

Azt vettem észre, hogy ha valaki hallgató fülekre lel, akkor be nem áll a szája, csak mesél, csak mesél. Mintha mindenki szomjazna arra, hogy kibeszélhesse magából a dolgait. Én meg jó hallgató vagyok. Úgysem jutok szóhoz, nem vagyok igazán önző, hogy csak magamról dumáljak és csak én és senki más.

R

Elképesztő, de Andrej tisztán ki tudja ejteni az r hangot. Igaz, nem minden szónál. Az is igaz, hogy raccsolva. 

Andrej már egészen szép, a pöttyei halványak, összetöpörödtek. Ma már kimehet az utcára. Maja viszont még förtelmesen néz ki és tegnap volt az első nap, hogy nem volt lázas. A füle... hát arra nincs szó. Szegény már annyira sápadt, hogy őt is ki kell vinnem levegőre, napsütésbe. Nekem csak az agyam szűkült össze nullára. Tököm tele a karanténnal. Azért van jó is, tegnap felfedeztem magamnak a Terápiát, piszok jó sorozat, megnéztem már 6 részt belőle.

Megvilágosodás

Ez a két hetes iskolai szünet most nem volt rossz, de azt is tudom, hogy miért. Emberek közé mentünk, nem egyedül kellett remetéznem a két gyerekkel. Igaz, most már nem nyafognék egyedül sem, mert a szír lánnyal elég jóban vagyunk. Van kihez szólni. 

Nálunk a stafétabot

Mindkettő bárányhimlős. Elugrottunk az ügyeletre, miután hazaértünk, mert a skarlátnál és a kéz-láb-száj himlőnél is biztosra mentem, hogy bárány, aztán mégsem az volt. Most az. Tök érdekes, hogy ennyire egyszerre kapták el. 

Pár napja láttam Andrejen két pöttyöt, aztán tegnap már négyet. Ma az autóban, hazafelé apóstól, láttam az arcán sok pöttyöt, na mondom magamban, pók, bolha, rüh, matracatka... Hazaértünk és megnéztem a testét, mindenhol pettyek. 

Majának összesen 3-4 pöttye van, ezek közül 2 csúnya. 

Alvás, kemény nap volt a mai. Éjjel fél 2-kor ébresztett Maja, lázas volt. Éjjel 5-kor Andrej, ő is lázas volt. Reggel kivakszoltam a szobát, ahol aludtunk és csillogósra takarítottam az autót is, mert a zsetonos autómosókban a porszívók csak suttogva szívnak, nem sok értelmük van. Aztán máris dél lett, ebédeltetés, indulás haza. 

Don Juan kimosta magát

Búcsú van a városban. Ott a helyem, imádom. Itt nem valamelyik szent apropójából rendezik, nem is búcsúnak hívják, hanem Fete de la riviernek, a folyó ünnepe. Sajnos elég jelentéktelen. Van egy horgászbotot áruló stand, egy bárpult és slussz. Az egyik körhinta szerintem 1950-es évekből maradt az üzemeltetőjére, aki nem más, mint egy vándor cigány. Megkérdezte, hogy honnan származom. Magyar vagyok, mondtam. Ő meg rázendített: "akkor te is cigány vagy. Én is cigány, te is cigány". Az hát. Tegnapelőtt román voltam, ma cigány, de voltam én már holland, lengyel, jugoszláv (!) is, de ezt nem osztottam meg vele. A pasas lökte nekem cigány nyelven és franciául megkérdezte a magyar megfelelőjét. De már mondta is a megfelelőjét. Azért a gádzsit és lóvét értettem. :) Mondta, számoljak magyarul. Egy, kettő, három, soroltam. Mire ő: "hát látod tesókám, tök ugyanaz cigányul is: trik, trak, trok". Ilyesmi hangzása volt, de egyáltalán nem emlékszem, ezért kinézem a netről: ék, duj, taran... mint az ikrek. Nagy fazon volt a körhintás. :D 

Hazamentünk, ahol már folyt az apero (vacsora előtti nassolás és iszogatás. Van olyan is, amikor nem vacsoravendégeket hívnak, csak aperozni és ma már divat az apéro dînatoire is, azaz olyan nass-maraton, ami helyettesíti a vacsorát. A nass most olajbogyó, tortilla chips szószokkal, rendes chips, kolbászkák, rendes ropik voltak és persze az italok).

Don Juan azon kevés franciák egyike, aki ha megkérdezi, hogy vagyok (a híres ca va?), tényleg kíváncsi egy-két mondatra, mert tovább fűzi a kérdését. Szeret szerepelni, szereti, ha csak őt figyelik, ha ő az est fénypontja (nyilván tagadná, ha ezt meghallaná :D), de kíváncsi másra is. Két perc erejéig. Én ezt a két percet használtam ki (igazából sikerült jó fél órát a témára fordítani).

- Aha, jó volt a körhinta. Képzeld, tegnapelőtt lerománoztak, ma lecigányoztak. A körhintás azt gondolja, az egész keleti blokkot cigányok lakják.

Sógor vette a lapot, leesett neki a tantusz. Persze megpróbálta átvenni a szót, de felvettem a kesztyűt és vissza-visszavettem és mondtam a magamét (nem volt könnyű). Az ő nézőpontja, amit nagyon kedvesen próbált magyarázni, hogy a média most azt tömi a fejekbe, hogy a románok, akik Franciaországba érkeznek, lopnak. Ha román, akkor Kelet-Európa, 12 egy tucat, egy kalap alá vesznek mindenkit. Belátta, hogy ez butaság.

Nálam a labda: - Tisztában vagyok vele, hogy ilyen nagy és politikailag fontos országok, mint Franciaország, azaz ti nem nagyon foglalkoztok ilyen piszlicsáré országokkal, mint a miénk, de tudd, hogy van egy nüansznyi ellentét magyarok és románok között. De ha nem is lenne konfliktus, ennyire nem oszt, nem szoroz, hogy magyar, cseh, szlovák, ukrán, lengyel, román, szerb, szlovén, horvát valaki?

Sógor azt hitte, hogy ez valami jégkorszaki történelmi fájdalom lehet, abszolút nem aktuális. Felvilágosítottam, hogy volt vala Trianoni békeszerződés, volt vala Ceausescu, valamint érdemes ellátogatni Erdélybe, hogy értse miről beszélek, az nem történelem könyv, hanem a jelen. Utazni szeret, hát hajrá. Jó, hát tudom, a konfliktus ma már nem olyan éles, mint valaha volt.

Szerencsémre van itt egy másik vendég is, úgy látom elég művelt a témába, így időnként alátámasztotta a mondandómat.

Sógor kíváncsiságát felpiszkáltam, azt mondta, utána fog olvasni (persze ez még lehet lerázó duma).