Visszaerkeztunk Franciaorszagba.
Tegnap ota tobbszor kellett raeszmelnem, hogy a franciak nem is fridzsiderek. Ezt sem hittem volna meg el onmagamnak 2009. decembereben.
Megerkeztunk a repterre es Noemit nem talaltam a kijaratnal es mivel mar este 7 ora volt, faradtak voltunk a gyerekekkel, igy kezdtem elvesziteni a turelmemet. A magyar telefonomban nem volt benne Noemi telefonszama, a francia telefont pedig Adrien-nek adtam. Felhivtam Adrien-t, hogy adja meg Noemi telefonszamat, de sajnos a telefon meghalt. Sakk-mattot kaptam, de megsem, mert ott volt elottem az informacios pult, eloadtam az ott ulo pasasnak a banatomat, hogy akit varok, annak a telefonszama csak az emailemen van meg, a telefonomban nincs es mit ad Isten, mit nem, athivott a pult tulso partjara, megnyitott nekem egy monitoron az emailemet, belogolhattam, meg is talaltam Noemi emailjen a telefonszamot es a pasas mar tarcsazta is Noemi szamat. Meg sem varta, hogy a sajat telefonomrol telefonaljak. Nem gyoztem halalkodni neki.
A repulon a gyerekek vegig jol viselkedtek. Nagyon feltem ettol az uttol, hiszen meg soha nem utaztam a ket gyerekkel teljesen egyedul repulogepen. Egy gyerekkel gond nelkul elbirok, de kettovel ketsegeim voltak. Maja mar nagyon aktiv, nem tud sokaig a feneken ulni. Alapvetoen nyugodt gyerek, nem sajtkukac, de 2,5 eves, persze, hogy inkabb futkarozni szeret, mint egy ketrecben ulni. Lehet, hogy az volt a szerencsem, hogy a repuloterre vezeto autouton csak fel oracskat aludt, ami neki nagyon keves, igy eleg faradt volt a repulon es nem volt ereje beporogni, viszont arra pont eleg volt az a kis alvas, hogy ne csapjon at hisztibe. Fene tudja.
Jatekkal nem keszultem, de nem volt baj, mert megnezegette az ujsagokat (netto 4 percre kototte le a figyelmet), megevett egy Kinder Delice-t, vettem neki Malteserst es vizet, ez is roppant erdekes volt, de a legtovabb tarto erdekesseg a Haribo mackok voltak. Noemitol kaptam a fulest (nem pofont, hanem informaciot), hogy az nagyon jol lefoglalja a repcsin a kolykoket es a ragas miatt nem faj a fuluk. Bejott.
Andrej is "olvasgatott", de ot sem kototte le sokaig az ujsagpapir, o inkabb a szomszedokkal haverkodott.
A sztyuvi (ismered a
http://sztyuvi.blog.nlcafe.hu/ blogot?) hozott Majanak kukac alaku gumicukrot, ugy osszebaratkoztak, nagyon szimpatikus volt a ficko. Amikor beleptunk a repcsibe ugy koszontott minket, hogy "oh, egy helyes kis csalad" (franciaul aranyosabban hangzik: "oh, la petite famille"), ezzel maris bevagodott a szivembe. :)
Majat az utolso fel ora repules alatt elengedtem setalni. Lelkere kotottem, hogy nem futhat, csak lassan, nagyon lassan setalhat es be is tartotta. Persze en folyamatosan intettem neki a kezemmel, mutattam lassan, hogy lassssssssssan. :) Sajnos csak 3-4 kor fert bele, mert utana le kellett ulnie es becsatolni az ovet, elkezdtunk sullyedni, de nem volt gond, mert kibirta, mar alig birta a szemeit nyitva tartani, innentol fogva pedig szoval tartottam, nehogy elaludjon, mert nem tudtam volna ket gyereket kicipelni + a ridikulomet + a kezipoggyaszt. Na jo, a kezipoggyaszt egy magyar kozepkoru hazaspar bevallalta oda is es vissza is. Pontosabban felvittek Pesten a lepcson es meg helyet is foglaltak nekunk es Parizsban kiguritottak egeszen a csomagkiadoig. Nagyon kedves volt toluk. 5 napra jottek Parizsba, kirandulni. Ok is nagyon megdicsertek, de megis az idos holgy szavai voltak szivet megrikatoak.
Miutan landoltunk es mar lehetett szedelockodni, egy idos holgy (90 es a halal kozott lehetett) nagyon megdicsert, de annyira, hogy meghatodtam tole, elzartam konnycsatornaimat, igy nem picsogtam, de a hataron voltam. A holgy legalabb otszor elmondta, hogy milyen "formidable mère" vagyok, azaz milyen bamulatosan jo anya vagyok es o meg ilyet nem latott, hogy egy anya ket gyerekkel elinduljon egy repuloutra es a gyerekeknek meg sem kottyan ket ora bezartsag, egy nyafogas nem hangzott el, egyik sem bogott. En pedig otszor elmondtam neki, hogy nem az en erdemem, hogy a gyerekek nem obegattak vegig az utat, hanem ok maguktol ilyen jo fejek.
A holgyet nem akarom elfelejteni, mert ilyen dicseretet ritkan kap az ember. En biztos, hogy ritkan.
Szeparcu, oszhaju, elegans nadragkosztumot viselo, vekony, csinos (nana, francia) no volt. A ferje 95 es a halal kozotti uriember volt, o is mosolygott rajtunk, tobbszor eszrevettem.
Noemi nagyon kedves volt, megagyazott nekunk, elmondott minden hasznalati utasitast, hogy mukodik a kulcs, hogy mukodik az indukcios tuzhely, hogy mukodnek a gyerekek. Felet elfelejtettem, de majd belejovok. Adott mobiltelefont is. Ehesek nem voltunk, nem ettunk. Maja a repteren kert egy csirkehusis szendvicset, de en tenyelg nem voltam ehes, csak szomjas.
Ma meg kiteregettem Noemieknal, mert megkert ra, en pedig szivesen megcsinaltam. Kicsit osszerendeztem a kaoszt a duhongo szobaban (jatszoszoba, ahol TV is van, gyerekek birodalma).
3 emeletet kell maszni, ha a szobankbol kell valami a foldszinten. Eleg jo labaim lesznek, bar azokkal eddig sem volt gond. Jo lenne, ha a hasam tunne el ennyi lepcsozestol.
Megreggeliztunk Majaval es elindultunk. Allati kozel van az RER (HEV) megallo Noemiek hazatol, korulbelul 7 perc Maja sebessegevel merve. Jegyet csak automatabol tudtam venni, de nem volt gond. Kicsit tanacstalankodtam, hogy melyik RER-re szalljak fel, de egy idos holgy elmagyarazta a vonat ajtajabol, hogy barmelyikre szallok fel, mindenkeppen at kell suhannunk Parizson keresztul, nincs mas lehetosegem. Igy aztan ma mar megjartuk Parizst is. Mindent nem lattunk, mert hol fold alatt, hol felszinen mentunk. Maja imad vonatozni. Az RER, amire felszalltunk csak Savigny sur Orge-ig vitt volna, de en ott nem ismerem a buszjaratokat, igy leszalltunk a Bibliotheque Francois Mitterand-nal, ahol a vonat lepcsoje pont szintben van az allomassal, aminek altal (jol irom?) nem kellett kinlodni a babakocsit es a kis mehecsekes borondot letornazni, henam csak le kellett tolni, kenyelmesen. Megvartuk a kovetkezo vonatot, ami megallt Epinay sur Orge-ban is (3 megallora van a Mitterand konyvtartol), ott tudom, hogy melyik buszra kell szallni, ami a dedihez visz. Nagyon kenyelmes volt igy, izgultam tole, de tokeletesre sikeredett.
Tegnap ota kereken 7 francia emberen csodalkozom, a repulon, az oreg holgyon, a repuloteri informacios pultban ulo pasason, a ket fiatal fiun, aki felsegitette a borondot es Majat az RER allomason, az idos holgyet aki elmagyarazta, hogy tuti fix, hogy Parizson keresztul kell mennem a dedihez es amig le nem szallt szoval tartott, de egy pillanatig sem volt tolakodo, nyomulos, egy ferfi, aki segitett leszallni a vonatrol, pedig siman ment volna, egy no, aki segitett felszallni a csatlakozasra, holott siman ment volna ott is, de o ugrott segiteni.
Dobbenet, nem?
A dedi mar ebeddel vart. Nagyon orultem neki, mert 2009-ben, amikor megerkeztem Majaval es itt volt egy csomo unokatestver, hat elfelejtettek enni adni, en pedig meg nagyon visszahuzodo voltam, nem mertem szolni, hogy kopog a szemem az ehsegtol.
A dedi nagyon orult a kis dedunokainak. A dedit az idok vegezeteig lehetne kedves szavakkal meltatni, mert megerdemli.
