A kuka

Majának megtanítottam, hogyan kell a kukát használni. Azóta nagyon ügyesen használja, tudja, hogy a csokipapírt (Kinder szelet) ki kell dobni, de bármit adok a kezébe és mondom, hogy kuka, már megy is és ki is dobta a szemetet. Közben mosolyog, imádja, ha feladatot kap, gondolom fontosnak érzi magát és ügyesnek. Franciául is tudja, hogy a poubelle a kuka, így az apja szemetét is szívesen kidobálja. Igen ám, de azóta kidobta a szemeteslapátot. Szeretek felsöpörni, könnyebb, mint előkapni a porszívót, kiráncigálni a drótot a hasából, bedugni a konnektorba, cibálni magammal. A söprű mindig kéznél van, a lapát is kéznél volt, míg szőrén-szálán el nem tűnt. Ez volt az első dolog, amit nem találtam, nem gondoltam én a kukára, inkább megnéztem minden lehetséges zugban, még a szekrényemben is, mert mostanában Maja a szekrényt kuckónak használja. Kinyitja az ajtót, beáll, magára csukja az ajtót, ha van közönség, akkor kicsapja és röhög, mint egy pelikán. 

Maja azóta kidobta a kukából ketchupot a hűtőből, valamint az apja telefonját is. A telefon úgy lett meg, hogy hála ég valaki pont telefonált, mielőtt a lenti nagy, közös kukába nem landolt a házikuka tartalma. Mélyről csörgött a telefon, mintha barlangból szólt volna, gyanút fogtam, pontosabban máris tudtam, hogy a kukában kell keresni. Az apja alig hitt nekem. :) Az egész szemetest fel kellett túrni, tiszta higiénia, tiszta elegancia. Brrr!

Ma a saját cipőjét dobta ki. Keresem, keresem, nem találom, de már ennyi minden után dörzsölt vagyok, tudom, hogy legelőször a kukában kell keresni az aktuálisan keresett tárgyakat.  

Vajon holnap mit dob ki? A bukszánkat? Jaj neki! 

A "röhögni, mint a pelikán" kifejezés Csala Krisztinától származik.