A 4. blog

Ez a 4. blogom. 

Az elsőbe csak fotókat raktam fel, ettől túl intim lett.
A második nem volt eléggé felhasználóbarát (user friendly, hogy trendi legyek).
A harmadik blog neve nem tetszett, erőltetett volt (úgy brainstormingoltuk össze a fórumtársaimmal, semmi zsigeri nem volt benne), 1 hónapja nem írtam semmit abba a blogba és én magam is elfelejtettem a címét, ez azért elég nyomós rossz omen. 
Ez a negyedik, meglátjuk, hogy képes lesz-e túlélni. 

A blog neve fontos. Mert egy jellegtelen című blogba egyszerűen nem tudtam írni, modoros lettem (ismerem a modoros blogot). 

Bármilyen számomra frappáns cím foglalt volt. Mondom, még braimstormingoltunk is a fórumomon, de bármilyen jó ötlet jött, foglalt volt. 

Ez a franciakulcs onnan jött, hogy felcsaptam a magyar-francia szótáramat az "fr" betűnél, mert mindenképpen francia előtagú szót akartam címnek. A franciadrazsé foglalt volt, Vass Virág írt ilyen című könyvet, a csigaház is foglalt volt, a parizsi, parizer is, sőt a csiga, csigahaz, csigabiga is, sorolhatnám a végtelenségig, de az összes eredeti cím elkelt.

Franciaországban élünk, apa, anya és egyelőre egy gyerek (én az anya vagyok). 

Franciaországon belül pedig Párizs Alsóvárosban. Az agglomerációban. Kicsit város, kicsit falu. Város, mert 19 ezer lakosa van, falu, mert itt aztán nincs semmi érdekes. A legközelebbi bolt 15 perc sétára van. Na jó, 5 percre van egy kisbolt, de az maximum tűzoltásra jó, ha nincs itthon valami égetően fontos. Igaz mi akkor is a távolabbi boltba megyünk, nem kíméljük az ózont. Paradicsomföldek sincsenek, de kis kertes házak vannak és lakótelepek is. Amit egy turistának ajánlanék, az a kastély. Ma már könyvtárként működik, elég csinos, modern, tetszetős. Valamint zeneiskola és díszterem is van ebben a kastélyban, ha valaki házasodni kívánna, ebben a teremben teszik. 

A kastélykertbe járunk sétálni Majával (a gyerekkel), ott van 2 játszótér is, ahol lehet barátkozni anyukákkal. Túlzok. Mert sokszor voltunk már a játszótéren, de eddig egyetlen egyszer tudtam beszélgetni egy anyukával, a többiek fridzsiderek voltak. Köszönni szoktam, mosolyogni is, de ritkán köszönnek és ritkán mosolyognak vissza. Szerintem az az anyuka nem francia volt, akinek volt kedve beszélgetni velem.

 A kastély, ahova sétálni járunk. Itt van a legnagyobb játszótér és itt lehet hattyúkat etetni.