Még, ha úgy lenne, hogy órákig kell taszigálni a match-boxot az autópályán, vagy gyurmázni meghitt békében az asztalon, vagy a szőnyegen hasalva a dominóból várat építeni, akkor talán nem nyavajognék, de nem így van, hanem percenként változik az óhaj, hogy mivel kívánnak játszani. Majával még csak-csak, hiszen ő már nagy, már szülői aggyal egészen felfoghatatlan idődimenziókat képes szépen játszani egy-egy játékkal, na de Andrej? Most érkezett el a "terrible-two" korba, alig bírom szuflával. Játszani alig lehet vele, mert igazából csak rombol, barmol és szeleburdi. Azért nem reménytelen a helyzet, mert ha nincs a közelében Maja, ha kizárólag csak vele foglalkozom, akkor rendes fiú ő is. Az óvodában is kifogástalan jó gyerek. Csak itthon, velem hepciáskodik. Persze az is lehet, hogy nem azon múlik a viselkedése, hogy két éveske, hanem így vezeti le a jó hangulatot, ami itthon uralkodik (kissé feszült vagyok...), mert ez nem olyan régen kezdődött. A téli szünet előtt még egészen kezelhető volt, persze akkor is lerombolta a kártyavárat, amit felépítettünk, de nem az volt a válasza mindenre, hogy NEM, amihez morgás, dobbantás, sikítás társul.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése