2014. február 27., csütörtök

Nasivin

Nem hoztam magammal az orrcseppet. Direkt kiraktam, hogy ne foglaljon helyet (!) és ne essen ki a bőröndből. Sokszor elhagy a józan eszem. Túl sokszor.
Most persze majd meghalok nélküle, mehetek venni. Mikor amott legalább 5 fiolával sorakozik a gyógyszeres dobozban. 


2014. február 25., kedd

Labdajáték

Tamkotól kaptam a labdát, amit majd tovább kell passzolnom, ha kész vagyok és ki tudtam préselni magamból 7 tetszőleges elmesélést, mindez, ha van kedvem hozzá. Van.

1) Állandóan fogyókúrázom. Sikertelenül. Ha jól számolom 20 év alatt háromszor sikerült szépre fogynom, a terhességek alatt egészen normálisan néztem ki a diétáknak hála, a maradék "kúrák" említésre sem méltók. Azért mesélem el, mert gondoljatok csak bele, mennyire átszövi az életemet ez az állandóság. A gondolataim a végén mindig ott kötnek ki, hogy le-kell-fogyni. De nemcsak nekem. Képzeljétek! Egyik nagyanyám és egyik nagybácsim a halálos ágyukon is azt suttogták a fülembe, mielőtt örökre ki nem hunytak volna, hogy le kell fogynom. Végső jó tanácsnak.  
Vasárnap voltunk nagy családi ebéden, vidéki módra valami hihetetlen tételszámú kaját tálaltak fel. Amikor megláttam a mennyiséget, kiült a döbbenet a pofázmányomra és kibuggyant belőlem: lagzi lesz? 
A menü húsleves, szarvas pörkölt tésztával vagy főtt krumplival, kinek mi tetszett, aztán sült csirkecomb, rántott, csirkemell, őzgerincben sült rakott csirkemell (bacon, cs.mell, petrezselyem, tojás...), rántott gomba, rántott sajt, rizs, krumplipüré, francia saláta, görög saláta, gyümölcs szósz, kaszinó tojás, sonkatekercs volt. Nyilván kifelejtek valamit. Én mindenből ettem, de keveset (önmagamhoz is képest), de a a szokásos evési kényszer miatt muszáj volt mindent megkóstolnom. Ha annyit ettem volna, mint egy rendes magyar ember eszik, akkor én most 120 kiló lennék. Ja, a szülinapi főtortát, és a két "altortát", hatféle sütit elfelejtettem megemlíteni. Ennyi kajára 20-an voltunk.

2) Alapvetően imádok aludni, de mostanában mégis utálok, mert úgy érzem lemaradok valamiről. Ráadásul hülyeségeket álmodom, ettől fáradtan ébredek fel. Ettől még alszom, mert a nem alvástól én is kikészülök, mint mindenki.

3) Ha jól emlékszem 16 éves korom körül óta recsegtetem az ujjaimat. Nem tudok leszokni róla, de nem is törekszem rá, jól esik. Ettől még pár év múlva tuti, hogy leesnek majd maguktól az ujjaim.

4)  Tesómmal gyűjtjük Brekit, a békát. Eredeti neve Kermit. A legelsőt Barbitól kaptam, tesóm pedig kisajátította magának. Egyszer régen, amikor még Budapesten nem minden utcasarkon állt használt ruhabolt és én finnyáskodtam is a turkálóktól, a Bajcsy-Zsilinszky úton valami mégis bevonzott egy ilyen üzletbe. Elég csúnya turkáló volt, az akkori énemhez egyáltalán nem passzolt (sznobéria voltam). Nem is néztem körül, csak fel a polcra, ahol ott ült a kisbéka. Több, mint misztikus, ugye? Én nem hiszek az ilyen szitukban! Nem, nem és nem.



5)  Gyűjtöm a havazógömböket is. Van egy rakással és amíg Budapesten éltem, jól is mutattak a polcon, de manapság valami padláson hánykolódnak. Amíg Budapesten éltem, rendszeresen ajándékba is kaptam, nemcsak én vásároltam, így azért vannak érdekes helyekről származók.
Nem költöztettem magammal, mert a gyerekek eltörnék. Túl érdekesek ahhoz, hogy ne izgassa a fantáziájukat. Pláne a forgós zenebonások.

6) Azon töprengek, hogy csak el kellene költözni egy olyan helyre, ahol kaphatnék pár morzsa olasz kultúrát. Hiányzik! Persze a neten társaloghatnék olaszokkal, de elegem van a virtuális világból. Valódira éhezem. Mondjuk a budapesti vagy a párizsi kultúrintézeteknek örülnék.

7) Azon teketóriázom, hogy a Csík zenekart menjek meghallgatni vagy a gyerekeket vigyem bábszínházba. Mindkettőre menjünk? Kétséget kizáróan megint kapok fricskát apukámtól, hogy állandóan be vagyok sózva.

Most kell találnom 7 bloggert, akiknek tovább kell passzolnom a labdát. Ha van kedvetek, gyertek játszani! Ha nincs, hát nincs.

molnarilonka.blogspot.hu,

mozogazazi.blogspot.hu,

mlledesaintes.blogspot.hu,

babzsakgyar.blogspot.hu,

melcsilla.blogspot.com,

anaswardrobe.blogspot.hu

azeletgenfbenmagyarkent.blogspot.ch,


Játékszabály:
  1. Be kell linkelni azt az embert a blogodba, aki felkért a játékra.
  2. Meg kell osztani magunkról 7 dolgot, akár különleges, akár hétköznapi.
  3. 7 bloggert meg kell nevezni, be kell linkelni a blogunkba.
  4. Majd értesíteni őket a blogjukon, hogy ők a kiválasztottak. 


2014. február 23., vasárnap

Némaliba

Úgy látszik, ha az ember öt hónapon keresztül alig beszél, akkor a hangszálai elsatnyulhatnak. Pont úgy, mint amikor kitört a térdem és amíg nem javították meg, nem használhattam a jobb lábamat. Egy hónap múlva lötyögött az "izom" a combomon. 

 Ma öt órán keresztül beszélgettem és alig maradt hangom. Nemcsak én dumáltam, hanem mindenki és még így is érzem, hogy megerőltettem a hangszálaimat.

Ezek szerint a napi öt perc beszélgetés az idős hölgyekkel és a szír lánnyal nem elég. A gyerekekkel persze, hogy beszélgetek, de az mégsem ilyen folyamatos társalgás és ezek szerint nem is szoktam kiabálni sem (az esti "azonnal tegyetek rendet" nem túl hangszálgyapáló).

Ezen felül kötőhártya-gyulladásom van és Majának is. Azért jöttünk haza, hogy kisbabát látogassunk, de így nem lehet. Szerencsére a szemcsepp elég hatékony.


2014. február 21., péntek

Dédi

A dédi 1954 körül, 23 évesen.

Irén, Patricia, Andrea, azaz Dédi, Pati, Dédé
(Pati dédi kislánya, Dédé dédi húga)


Azt mesélte, hogy ezt a képet egy utcai fotós lőtte, amikor még szabad volt bárkit spontán lefotózni. Ezt később betiltották, mert sok volt az inflagranti. Érdekes világ lehetett az akkori Párizs. Fotósok jöttek-mentek és lefotóztak? 

Valentin-napon meginterjúvoltak néhány virágboltost a híradóban. Azt mesélték, hogy az az év legerősebb napja, mert a férfiak rögtön két csokrot vesznek, egyet az asszonynak, egyet a szeretőnek. Nem sokat változott a világ ezek szerint. 

Megvilágosodtam

Gyerekek, leesett a tantusz. A valódi Naomi Campbell valaha Flavio Briatore babája volt. Az "én" Naomi Campbellem gyerekének apja nagyon hasonlít Briatoréra, csak a nem valódi nem olyan fess. Vajon van összefüggés?  Naomi Campbell génösszeállítású (?) fizimiskájú emberek Flavio Briatore fizimiskájúakra buknak?  

Természetesen ki kellett guglizom Briatore keresztnevét. Én ilyeneket nem tudok kapásból. 

Tarthatatlan, hogy ilyenek jussanak eszembe. 

Élményfröccsök

Anyós kedves volt, kivitt az RER B-hez, hogy ne kelljen átszállással kínlódnunk. Mázlink volt, olyan vonatot fogtunk ki, ami nem állt meg minden bokornál, elég gyorsan kirepített a repülőtérre.

Tényleg állati jó dolog csak kézipoggyyásszal utazni. Se babakocsi, se dupla sorban állás, se különleges csomagfeladó felkutatása. A gyerekek is tökéletesen együttműködtek, és az, hogy mindkettő önjáró mindent felülmúlt. 

Andrej előző nap nem akart vacsorázni, pedig valóban finom grillcsirkét sütöttünk, reggel sem evett, a dédinél nem nagyon volt mit reggelizni, ilyen felelős anya vagyok, nem gondoskodtam reggeliről, pedig tudom, hogy a dédinél soha nincs gyerekkaja, csak éppen lejárt natúr joghurtok, szószok, bio ízetlen kekszek, vagy túl cukros sütik... Ez azért nem igaz, mert van, hogy felkészül a gyerekekre. 82 éves, teljesen jogos, hogy azt csinál, amihez kedve van és ami eszébe jut. Este azért még elrohantunk a Carrefourba Hannának plusz egy ajándékot lőni, de a gyerekreggeli eszembe sem jutott. (Krónika a semmiről.)

A gyerekeket nem fotóztam, így ez google kép.
A reptéren az átvilágítókapu után a kantinban kezdtünk, ott jóízűen ettek, naná. Aztán rajzoltak, egészen jó volt, nem kellett megbolondulnom az állandó megregulázási kényszertől. Aztán eszükbe jutott a pianínó, hogy itt olyan is van. Elballagtunk a piros pianínóig, éppen nem használta senki, így mindkettőt leültettem, hagy zongorázzanak. Szóltam nekik, hogy gyengéden üssék a klaviatúrát, és ők jófejek voltak, nem veszítették el az eszüket, nem pörögtek fel, szépen, halkan muzsikáltak, csak hát persze artikulálatlanul. Miközben jót relaxáltam, már-már odafigyelve olvashattam volna a reptéri magazint, odajött egy japán nő a gyerekekhez. Hajlongott, hajlongott és egy kis selyemszalagos taftszütyőből két csokit vett elő és odaadta a gyerekeimnek. Én meg kicsattantam a büszkeségtől, hát igen, az én gyerekeim ilyen vattacukrok, tüneményesek, bűbájosak, a japánok mindig elolvadnak tőlük. Aztán a nő a mutatóujját a szájához emelte és közölte, hogy kussoljunk (csendes ssst-ssst suttogott). Oh, hogy penészedne be az összes befőttje! :D Arrébb álltunk.

Ilyen még nem volt, a repülőn a büntihelyre kaptunk helyet. Utolsó sorba. Ahol nincs ablak. Nekem eddig fel sem tűnt, hogy a repülőn az utolsó sorban se ablak, se túl nagy hely a térdeknek. Igaz, a gyerekeknek ez utóbbi nem okozott gondot. Végig jó gyerekek voltak (Andrej aludt egy óriásit, felszállástól, leszállásig!).

Katus barátnőmre gondoltam, ő mesélt mindig a sok barom utasról, amikor még sztyuvi volt. Még nem volt két gyereke és még nem deglett be a Malév. Úgy képzelem, hogy a repülőn annyi a hülye, mint a virtuális világban. Én a fórumokon döbbentem rá. Hirtelen rengeteg hülyével "találkoztam".
Egy szösszenet: előttünk négy helyes, fiatal francia pasas ült, az egyik mellett egy magyar csaj, akihez folyton jöttek a kis barátnői csicsi-csacsorászni. Idáig még rendben is van, jól esik az embernek flörtölni (a hajcsavargatás, ujjacska a szájhoz helyezése, 1 másodperc alatt 50 pislogás, kici-kacagás, izgés-mozgás  az az, nem?) , ha még nem forrt be a feje lágya, de a 28 centis tűsarkú csimmma engem elképesztett. Tudom, hogy léteznek ilyenek (meg azt hiszem az irigység beszél belőlem, én már nem leszek cicuska). Az, hogy csúnya, nem számít, mert szubjektív. De a lányoknak kitört a bokájuk, míg a helyükre botorkáltak. Direkt néztem, hogy hogy lehet ilyen magassarkúban járni. Sehogy. Eleve ki volt cipzárazva, gondolom nem divatból meg tényleg kacsázott a bokájuk, mint a nyolcas a biciklikerékben.

Amikor kinyílt a fotocellás ajtó a reptéren és Andrej meglátta anyukámat, szó szerint felsikkantott és ugrált örömében. Ezt úgy értsd, hogy meglátta, megállt, fülig ért a szája, sikongatott és ugrált. Eszméletlenül aranyos.

Most nem láttam kopottasnak Magyarországot. Persze az, de nem zavar. Amikor meg hazaértünk a szüleimhez minden olyan természetes volt. Nekem ez a legnagyobb otthonom. 

2014. február 19., szerda

Két figura

Két érdekes figura van az oviban (szörnyű, tudom, de tényleg semmi más nem történik). Persze, szülők.

Az egyik leginkább Naomi Campbellre hasonlít, alig van eltérés a két nő között (az "én" Naomicambellem és a valódi között, értelemszerűen). Szerintem még a karakterük is hasonló, mert engem már egyszer leteremtett, Naomi meg egyszerűen csak pofozkodik. Leugatott, amikor megkérdeztem, hogy hármasban voltak-e nyaralni, vagy többedmagukkal. Harmadik alkalommal tájékoztatott, hogy három hetet nyaraltak Thaiföldön, de indulás előtt is szinte minden nap elújságolta, hogy vakációzni készülnek. Ezért gondoltam, bedobok valami kérdést, de nem sikerült túl fantáziadúsra. A többiek szemük sarkát sem rándították, le sem bagózták, hogy "Naomi" henceg, csak én szántam meg, gondoltam társalogjunk, de lebaltázott, hogy nincs nekik szükségük társaságra, hogy jól érezzék magukat, quoi. Ez a "quoi" zárszó nekem olyan faragatlannak tűnik, de nem vagyok benne biztos, csak úgy érzékelem, hogy ez kicsit kőbalta beszéd.
A lány valami eszméletlenül jól fut. Felkapja a gyerekét és szökdel, mint egy gazella. Nem bírom levenni a szemem róla, annyira könnyed és gyors. 
A szemén valami furcsa kontaktlencsét hord. Olyan a szeme, mint Michael Jackson Thriller című örökzöld videóklippjében a zombiknak. A frufruja jól takarja, ezért nem annyira ijesztő.
A minap szó szót követte és elmesélte, hogy a gyereke apja 64 éves. A csaj nem lehet több 25-nél. (A szír lány mesélte). Ezzel nincs is baj. De láttam egyszer apukát is. A fantáziámmal valami jóvágású embert képzeltem el neki, természetesen olyat, aki bűzlik a pénztől. Ehelyett egy nem mutatós, nem jól öltözött nagypapa jelent meg. Tuti, hogy ő az, mert a gyerek apának nevezte őt.
Az autójuk sem nagy kunszt, a lány sem öltözik rendkívül jól (extrém szakad, csilogókkal kirakott farmereket hord). Nem érzem azt a rohadt sok pénzt, hogy egy ilyen gyönyörű (de butácska) lány ezzel az emberrel legyen. Mi lehet az igazság? Szerelem? Na nem, ezt nem kajálom be. Talán az, hogy a lány csóró lehetett Marokkóban, itt meg ahhoz képest megfogta az isten lábát. Talán. Próbálom összerakni a puzzlet, de hiányoznak darabok. 

A másik anyuka lehet, hogy apuka. Nagyon maszkulin vonásai vannak és még külső jegyekkel rá is tesz egy lapáttal. Ő még nem is volt ovis társ anyuka, amikor találkoztunk a játszótéren és azonnal rokonszenves volt. Mert köszönt. Ennyire egyszerű engem behálózni, elég egy bonzsúr.
Akkor még 15 kilóval többet nyomott és haja is volt. Ma levágatta 2 mm hosszúra. Ő jól öltözött repper fiúnak néz ki. Van pár piercingje. Nyakban, szemöldökben. Görnyedten jár. Az oviban ő az egyik a kevés anyuka közül, aki szeret köszönni. 
Azért furcsa, mert az anyukák nagy hányada miss, ő meg nem. 


A szír lány, kinek nevét nem tudom (még)

Délben csak a szír anyuka és én loholunk az ovi felé, a többiek már kötelességtudóan 5 perccel előbb érnek a kapuhoz. Mi sem késünk, csak csontra kiszámoljuk az időt. Úgyis mindig várni kell a gyerekekre (jó kifogás sose rossz).

Vele már elég jóban vagyok, olyannyira, hogy ma női praktikákról tartott kiselőadást. Ő egy gyönyörű szép, szerény és végtelenül kedves nő. Elég rémes akcentusa van franciául, mint ahogy nekem is, bár tegnap egy nagyon elegáns és kedves idős hölgy nagyon megdícsérte a nyelvtudásomat. Azért én ettől függetlenül tudom, hogy hol a helyem
A marokkói lány próbál vele bratyizni, de ő túl harsány, a szír lány pedig láthatóan nem vevő erre (dumálj nekem arabul valamit, kérte a marokkói nagyszájúan, majd ő megmutatja, hogy érti azt az arab akcentust is). A marokkóiról majd máskor, mert ő is megér egy misét bejegyzéstt. 


A szír lánytól egyszer csak elkezdtem olvadozni, ahogy csacsorászott. Nagyon simulékony karakter lehet. Azt ragozta negyed órán át, hogy a férfiakkal mindig kedvesnek kell lenni, tilos házsártoskodni, mert azt nem szeretik. Pont úgy, mint ovis koromban, amikor valaki nagyon kedves volt velem, elkezdtem ellágyulni a hangjától és csak helyeseltem, bólogattam, hallgattam a kiselőadását. Olyasmi állapot, mint amikor az ember majd elalszik és két percen belül valóban elalszik, vagy amikor Nutellát eszik :),  vagy gondolom a gyerek érzi ezt, amikor anyja ringatja, dédelgeti. Szó szerint fizikailag éreztem a fejemben és vállövnél az ellazulást. Színtiszta jógaóra volt.


2014. február 18., kedd

Az élet egy kalandpark

Gondoltam indulás előtt kipucolom az autót, mert még nem döntöttem el, hol hagyom, dédinél, vagy Noéminál/nél, ne érje szó a ház elejét, hogy retkes az autó. Igazából nem is koszos, nem tudom mit stréberkedem. 

Bedobtam egy 20 Euróst, elnyelte az automata. Hiába nyomkodtam bármilyen gombot. Gondoltam majd bankkártyával jó lesz. Beintett, úgy sem működött. Nem kaptam egy fia zsetont sem.

Hazajöttem a telefonomért, mert én képes vagyok elhinni, hogy az élet megy anélkül is. Menthetetlen naiv vagyok. 

Holnap visszaadják a pénzt. 

Holnap indulunk Párizsba, csütörtökön Magyarországra. Megint izgulok egyedül megtenni az 500 km-t egyedül, pedig nincs min izgulni, az idő tökéletes, a gyerekek megmutatták decemberben, hogy tudnak balhézás nélkül is utazni. Isteni lesz két ilyen nagy gyerekkel, nincs többé kínlódás babakocsival, autóülésekkel, óriási óceanjáró bőröndökkel. Mindhárman fogjuk a kis kézi poggyászunkat és hajrá. 

Nem volt egyszerű, míg babák voltak. Amikor anyósra vártam a reptéren, de nem jött, mert elfelejtett. Telefont sem vette fel, se vonalast, se mobilt. Maja meg leesett a babaulesből, amit fel(!!!)raktam a bőröndhordó talicskára. Irtó amatőr voltam. Egyetlen ember jött oda segíteni, egy fekete, egyébként csak mindenki bámult a reptéren, hogy mekkora felelőtlen vagyok.
Vagy amikor tavaly apósom elvitt Toulouseba, leparkolt a gyorsparkolóba, kirakott (két babaülés, babakocsi, bőrönd, kisbőrönd, hátizsák), szeva'!

Vagy amikor nem jött értünk senki, de mégis sikerült beszervezni anyós nővérének művész haverjait. Após és a fele élő tündéri, csupa jóindulat okostojás beintettek (mint az autómosó automata). Na ezt el sem szabad mesélni, de eléggé transzban voltam, nem tudtam mi legyen, hogy legyen az élet... Ezek meg rágyújtottak az autóban. Megkértem, hogy na ne már, két gyerek ül az autóban. Maja 40 fokos lázzal. Finom volt. Aztán megálltak egy bisztróban sörözni. Beszarás, nincs jobb szó.

2014. február 17., hétfő

Kiégtem

Voltam olyan hülye és elmondtam ennek a blognak a létezését olyanoknak is, akikhez egyáltalán nincs gusztusom, most meg emiatt modoroskodhatok. 

Gubanc

Olyan vagyok, mint dédöreganyám volt 90 évesen, aki rendszeresen összekeverte minden dédunoka nevét. Voltam én Csabi, Zoli, Öcsi, Józsi...
Amikor nem vagyok jelen a jelenben, Maját Andrejnek hívom, Andrejt Majának, de ma a nagy loholásban az ovi felé Andrejt Andornak neveztem. Micsoda gubanc van a fejemben.

Első troll

Tegnap kaptam egy szofisztikált kritikát:

- mit kell minden szart bemasolni? Ez meg szarabb mint a spenotos dolgaid.

A spenótos blog bejegyzéseit megosztjuk a Facebook két francia érdekeltségű csoportjában. Általában én. Így alakult ki a csapatban. Régen K. osztotta meg, de ő kivált a csapatból, így rám maradt a feladat. Erre ma kaptam egy ilyen finom megjegyzést. Az írója gondolom nem olvasta a komoly hangvételű témákat, nevezetesen Edi történetét, de nyilván a többit sem. Akkor nem szarozott volna le, gondolom. Bár ki tudja? Aki a Való Világ egyik szereplőjének bejegyzését osztotta meg, ami Tóth Gabi bugyivillantásáról szól, kitelik.

A lány a kezére neccharisnyát húzott, ilyen a profilfotója. Franc tudja, de én ehhez prűd vagyok. Mondjuk érettségi vizsgája elvileg van. Igaz Livitől megtanultam, messziről jött ember azt hantázik, amit akar.

Még soha nem találkoztam trollal, csak olvasgattam róluk, főleg Mollynál. Nem is értettem, miért van sok bejegyzésébe  kiakadva rajtuk, de most már értem. 

Okos voltam, nem etettem meg (Do not feed the trolls), Kata viszont jól leteremtette. "Ki vagy te, hogy így beszólj?". Mára neccharisnyalelkű törölte a hozzászólását és önmagát is (a csoportból). 

Szívem szerint visszaszóltam volna neki, de már megtanultam a leckét, vitába szállni ilyen emberekkel fölösleges, úgyis csak elbeszélnénk egymás mellett, ő nem értene engem, én őt, ráadásul engem idegesítenek a féleszű lotyók. Jó, jó, hát én is ítélkezem. Most. Ha nem piszkált volna, még azt is mondhatnám rá, hogy milyen helyes a pofija. 



Vasárnapi apályról és dagályról

Nem is tudtam, hogy létezik olyan csatorna, ami/amely nem szakítja meg reklámokkal a filmeket. Gondolom ez csak az esti filmekre vonatkozik. A Burn after feading c. filmet néztem meg... micsodaaa? Apjukkal, kettesben! Szeretetben! 
Múltkor - nem emlékszem mikor és melyik csatornán - George Cloony filmmaratont rendeztek, amiről teljesen lemaradtam. Naná, mert még arra sem emlékeztem, mikor láttam a beharangozót. Ma este megláttam George Cloonyt a reklámban és kedvem támadt hozzá. A többi szereplő is jó filmet ígért: John Malkovich, Brad Pitt, Tilda Swinton, Francis McDormand... Nem spoilerezek, nézze meg a filmet, akinek tetszik a szereposztás, a 3-4 szálas gubanc, ami a végén kisimul és összefut. Egyet mondok:

"... ismert arcokból csinál hülyét a forgatókönyv: az ő személyiségükhöz kapcsolódó sztárkultusz lerombolása csak egyike a film társadalomkritikai fricskáinak. Brad Pitt még sosem volt ilyen vicces, Clooney élvezettel parodizálja ki és teszi szánalmassá a neki tulajdonított szívtipró-imázst, ..." (origo, filmklub, kritika).

Ennyi duma csak azért, mert a France2 csatornán nincs reklám a film közben. Baromi sűrűn nézek tévét, tisztán látszik. Csak Dóra és Sam a tűzoltó, az megy nálunk. Sac à dos, sac à dos, je suis le sac à dos, trallalla, ezt ha akarom sem tudom kiűzni a fülemből.

Ma kétszer is voltunk a Plage du Chay öbölben (mindig másik plázst választunk). Délelőtt hihetetlen messzire el lehetett gyalogolni. 
Még egy nyugdíjas horgász kalyibáját (carrelet) is megnézhettük alulnézetből. A nap is sütött, konkrétan melegem volt a hideg télikabátomban. Délután pedig le sem tudtunk menni a partra, mert akkora dagály volt, a szél is fújt, ezért elég gyorsan hazajöttünk. Azért fociztunk egyet a füves domb aljában és jól is tettük, mert pont arra futott Amelie, Maja csoporttársának anyukája és így tudtunk egy jót dumálni. A végén meghívott futni, mivel elmeséltem neki, hogy én is szoktam (na ja, szoktam... Leszkad a plafon). Ő is kezdő szerencsére, a kaszinóig el sem tudja képzelni, hogy el lehet futni. Nagyjából az 1/3-át tette meg az én szokásos távomnak (de rohadt nagyképű vagyok, pláne, hogy bele sem férek a nadrágomba, holnaptól pökhendiség miatt hidegvíz, salátalevél a büntim. Apropó, a spenótos blognak megvan az első trollja, brrr!).

Kék vonal: délelőtti apály
Piros négyzet: carrelet, egészen odáig el lehetett gyalogolni
Zöld vonal: délutáni dagály
Lila négyzet: a parkoló autók, miheztartás végett


2014. február 15., szombat

Heidi for ever

Majával Heidit nézni isteni jó dolog. Gyerekkoromban Heidi volt a mániám, fej fej mellett Maja, a méhecskével. 1976 körül járhattunk és japán adaptációt vetített a televízio Kelet-Berlinben, micsoda jó világ volt!

Andrejnek is tetszett, csak azért kezdtem Majával, mert emlékeztet az akkori önmagamra, pont akkora lehettem, mint most ő. Ha kisfiú lettem volna, biztos a Tom Sawyer lett volna a kedvencem. Mondjuk kislányként is szerettem.

Amikor rázendítettem, hogy huhú, de finom lehet a forrás vize, literszámra innék belőle, Andrej is mondogatta, hogy ő is kér belőle és menne Péterrel és a kecskékkel fel a hegyre. Megígértem neki, hogy elviszem oda. Azért így nagyon jó, hogy a gyerekekkel lehet álmodozni.

A mai világ meg... Hócipőm tele vele. Igazából ma nincs ok panaszra, sütött a nap, így kihasználtuk a hideg szél ellenére is. Délelőtt könyveket vásároltunk, és ajándékot Dénes újszülöttnek (élelmiszert is, de ez már-már olyan, mintha az időjárásról beszélgetnék, brrr). Én már megvettem az én részemet, de most a gyerekek "vásároltak", ragaszkodtak hozzá, hogy ők is gondoskodhassanak ajándékról. Komolyan napi többször elregélik, hogy mennek Déneshez és visznek neki ajándékot. Nem mondom el, mit, hátha olvassa Dénes is, akkor meg nem lenne meglepetés a meglepetés. Mindenesetre nem 0 hónapos ajándékot választottak maguknak.
Délután csak homokozni voltunk. A játszótereken itt nem divat a klasszikus homokozó, én eddig csak a párizsi Luxemburg kertben (park) láttam, igaz ott többet is. Nekünk itt van a pofánkban ez a túlméretezett homokozó, nem rossz, ha semmi ötletem nincs, hogy hova induljunk, akkor a homokvár mindig jól jön. :)

(Hogy fikázzak is egy kicsit, amikor a gyerekek felébredtek a délutáni alvásból, apuka beteget jelentett és lefeküdt aludni... Büdös ez nekem.)

2014. február 9., vasárnap

Fest, ír, számol

Mindig felpakolom a falra az aktuális műveket, de ezek zömében még a tavalyiak, azóta Maja értelmezhetőeket rajzol, az oviból viszont azokat még nem kaptuk meg. Mindig lobogó hajú lányokat rajzol és most ír, Maját, mamát, papát, Andrejt, Ilit, Ákost, Ádit, Titit, Dédit, Hannát, macskát... 
Számtanból viszont gyenge lábakon áll, ez aggaszt, de igazából nem csodálkozom, én is pocsék vagyok matematikából. Az oviban írni tanulnak és számolni (pontosabban a számokkal ismerkednek, még nem deriválnak), kreszt, és kiderült, hogy verseket is. Én csak ezekről tudok, nyilván mást is, csak ő rendszeresen hírzárlatot tart (Mi volt az oviban? Semmi. Nem tudom.). 
Sokáig csodálkoztam, hogy a magyar unokahúga milyen sok verset tud, míg Maja semmit, míg egy nap elmondott egyet, aztán többet is. Addig jól titkolta.




2014. február 7., péntek

Ő tudja

A gyerekek imádnak fotókat nézegetni, pláne ha önmaguk a főszereplők. 

Este, mese után, fotókat akartak nézegetni, hát rendben, nézegessünk, gondoltam. A Dédi fotójához értünk, megörültek neki. A villamosos képet Maja megkérdezte, hol készült. Budapesten, válaszoltam (2-es villamos, festői környezetben). A következő képet magától értetődően magyaráztam neki, gondoltam ezek szerint érdekli mi van a háttérben. Ez itt az Erzsébet híd, a Szabadság szobor, a Gellért-hegy... Meséltem neki. Mire Maja leintett: "igen, tudom!". Büdös kölyök, hát honnan tudnád, tojáshéj a fenekeden, eddig le sem bagóztad Budapest nevezetességeit! Gondoltam magamban, de csak pislogtam meglepetésemben. Na nem azért, mert úgy hiszem tisztában van vele, hanem a határozottságán. Korai előkamaszkor? :D

Nem. Nem photoshop. Valóban 82 éves és valóban ilyen színű a haja.
Nem trükk.
A fotó publikálását engedélyezte. 





Nulla vagyok

Marha büszkeséggel tölt el, hogy olyan könnyed és frappáns vagyok (meg felettébb szerény), amikor franciáról magyarra fordítok, azonban ma egy szabatos szöveget kellett fordítanom magyarról franciára és majdnem felrobbantam a dühtől. Nem megy szótár és ragozóprogram nélkül. Sajnos kell a mankó. Nem tudtam kirázni a kisujjamból és ez piszkosul frusztrált. Olyannyira, hogy teljesen lezsibbadtam. El is mentem aludni. 

2014. február 3., hétfő

Ismét cirkusz

Azt nem is meséltem, hogy szombaton cirkuszban voltunk. Mehettünk volna a művészmoziba is (mert az), de apjuk (jófej) meglepett minket három cirkuszjeggyel. Csodálkoztunk, hogy miért egységesen 5 Euro az ára (felnőttnek, gyerekeknek, páholyba és kakasülőre), de aztán persze megvilágosodtam. Ez egy nagyon pici, családi vándorcirkusz volt, kevés állattal, semmi egetverő produkcióval. Természetesen ettől még nagyon jó volt. Azért a vezényszóra száját kitátó viziló hiányzott, amit otthon láttunk. Emlékeztek? Az sem volt piskóta. :D Gondolhatjátok, hogy akkor ezek a szombati produkciók milyenek voltak... Első produkció a fekete ló volt, ami futott körbe-körbe, majd felállt egy kerek pódiumra, kiment, utána a fehér ló következett, ami futott körbe-körbe, forgott saját tengelye körül párat, kiment, majd a mini póni, ami -kapaszkodj- a két hátsó lábán járt, végül kiment. Tisztában vagyok vele, hogy mindezt állatoknak betanítani nem kis feladat, csak hát elkurvult világban élek, ennél érdekesebbet is láttam már, ezért becsmérelek, ami nem szép tőlem.
Volt olyan, amikor bejött egy rakás csacsi, láma és mini tehén (foltos, hosszú szarvú, derékig se érő) és nem csináltak semmi mást, csak meghemperegtek a faforgácsban. Már amelyiknek kedve szottyant. Az ember vár valami nagy kunszt(ot), de mégsem történik semmi. Micsoda csalódás! 
A 8 éves kislány két műsorszámot is kapott, egyszer egy óriási labdán egyensúlyozott, másszor rengeteg hullahopp karikázott. A labdáról többször leesett, végül az apja, aki egyben a porondmester, bohóc, trombitás, zsonglőr, állatidomár megfogta a labdát, hogy szépen be tudja fejezni az előadást.

Minden előadó kövér volt. Na jó, nem túlsúlyos, de pocakos. A kötéltáncos kamasznak nem volt pocakja, de dereka sem. Persze most kussolnom kellene, mert én is kövér vagyok. 

Tudom ám folytatni az elbeszélést a semmiről. Először a kakasülőn ültünk, aztán a szünetben annak hála, hogy sokat kellett várni a pattogatott kukoricára észrevettem, hogy a "páholyban", az első sorban van két üres hely, oda ültünk a második félidőben. Így fordulhatott elő, hogy adhattam kenyeret a tevének a saját tenyeremből (a főnök osztogatta az első sorban ülőknek). A gyerekeim köszönték szépen, féltek a tevétől, ami lehet, hogy dromedár volt.

A fotóim kritikán aluliak, tudom! 


2014. február 2., vasárnap

Fikázás

Apuka beleharapott a fánkba, csoda. Fintorgott egyet, nem csoda.

- Mi van benne? Narancs?
- Igen. Nem szereted?
- Undorító.

Hát ilyen szeretet ömlik belőle.

Ha nem csupacsoki egy desszert, nem eszi meg és franciásan rángatja az arcizmait.

Trendi vagyok, trendi fánkot sütök

Igaz, hogy ma palacsintát kellett volna, de mi fánkot sütöttünk. Chandeleur napja van Franciaországban, a palacsintaevés napja. Pénzérmét kell fognunk a bal kezünkben, palacsintát felröpíteni a jobb kezünkkel. Ha a palacsinta jó esik vissza a palacsintasütőbe, gazdagok leszünk, ha csálén, megnézhetjük magunkat. Nem másolom ki a Wikipédiát, hogy abszolút tájékozottak legyünk. Vagy mégis akarjátok?

A fánk receptje itt. Bonnie konyhájából.

Isteni lett, szerénykedés nélkül mondhatom. Narancshéjat reszeltem bele, mert nincs itthon citrom és különben is, én a narancsos édességeket csípem igazán. A rózsaszín máz sima porcukor és sima málnaszörp keveréke.